rés a présen: Az Elefánt zenekar ötéves, és most jelent meg a 3. nagylemeze. Ez jó teljesítmény?
Szendrői Csaba (a kép előterében): A Minden című albumunk március közepén debütált a Gomoly és a Vérkeringő után. Rengeteg dal és ötlet születik két év alatt, amiből muszáj felvenni néhányat, mert különben jön az új anyag, és kárba vesznek a gondolatok. A Minden az összes eddigi lemezünknél eklektikusabb, bátrabb és a maga módján koszosabb. Nem igazán volt olyan ötlet, amire azt mondtuk, hogy ez már túl sok lenne. Csak az idő szabott határt az alkotási folyamatban. Erre a lemezre vagyok a legbüszkébb, ha szabad ilyet mondani. Ízlés kérdése, hogy ez kinek tetszik és kinek nem, de a saját életünk szempontjából valamiféle mérföldkő.
rap: Ki mit tett bele ebbe az albumba?
SZCS: Válik Laci volt a hangmérnök, az LV sound stúdióban csináltuk a cuccot, szeretünk nála lenni. Vendég csak a Saiid volt a Faun című számban. Egyébként a Zoli (Kovács Zoltán) és a Totya (Tóth András) vette kezébe Lacival közösen az anyag keverését, a mastert, de igyekeztünk mind ott lenni, amennyit csak lehet. Szeretjük magunk irányítani a sorsunkat, de sokat köszönhetünk a háttérben tevékenykedő segítőinknek.
rap: Melyik a te slágered a lemezről?
SZCS: Már a próbafolyamatok közben is egyértelműen a Fogak című dal volt a legkedvesebb nekem. Ahogy nézegettem a hallgatásokat, ez az egyik legkevésbé hallgatott dal, szóval igazi antisláger. Ebből is látszik, hogy az ízlésem elég szélsőséges. A Fogak egy rengeteg belső feszültséget feldolgozó szám, egy rémálmom az alapja, mármint ami a szöveg témáját illeti. Szeretem, hogy nagyon sokféle hangulat fogalmazódik meg a dalon belül, és kifejezetten bírom a közepén a számomra Portisheadet idéző, leültetős középrészt, ami átcsúszik így repetitív ordibálós katarzisba.
rap: A hajón két estét is megtöltött a lemezbemutató koncert. Sztárok vagytok?
SZCS: Remélem, nem. Aki elkezdi magát sztárnak gondolni a magyar könnyűzenei piacon, azzal komoly baj van. Ha csak a számokat nézzük, szép egy ismeretlen helyről érkező, kvázi előélet nélküli zenekartól ilyen számokat produkálni, pláne, hogy sosem voltunk túl sokat hype-olt csapat. Ha már választani kell, inkább kicsit számkivetettnek éreztük magunkat. A tapasztalat az, hogy amíg nem hallott minket valaki élőben, addig nehezen tud rólunk képet alkotni. Az új lemez végképp olyan, amit nehéz skatulyázni, a szakmának azt a részét is sikerült vele meggyőzni érzésem szerint, amelyik erősen szkeptikus volt velünk. Ha még több embernek játszhatunk majd, akkor az meg legyen a forradalmiság miatt. Vagy azért, mert elég színes, amit csinálunk, ne azért, mert tömegek igényeit elégítjük ki.
rap: Merre turnéztok a tavasszal?
SZCS: Egészen júniusig járjuk az országot a lemezbemutató koncerttel. Megyünk Miskolcra, Egerbe, Pécsre, Nagyváradra, Debrecenbe, Szegedre, Győrbe, aztán jön a fesztiválszezon. Csak hogy néhányat említsünk: Kolorádó, Fishing, Volt, Campus, Művészetek Völgye. A Facebook-oldalunkon mindenki talál valami hozzá közelebb eső helyszínt.
rap: Ki előtt játszanátok szívesen egy fesztiválon?
SZCS: Azt hiszem, hogy a Portisheaddel mindenki kiegyezne a zenekarból. Én meg szívesen játszanék a King Krule vagy a Radiohead előtt is. Ők elég jól reprezentálják a kísérletezés iránti vágyainkat.
rap: Mi a legjobb a rockzenében?
SZCS: Képes úgy érzelmeket kiváltani és közvetíteni, hogy semmi mást nem tesz, csupán előszedegeti az ember azon érzéseit, amelyekről adott esetben ő maga sem tud. Egyszerre tud hatni akár több tízezer emberre úgy, hogy közben mindenki bezárkózhat a saját világába, vagy hathat úgy egyetlen emberre bezárkózva a szobájába, hogy egyszeriben érezheti tőle magát a nagy közös kollektív egész részének. A zene a gondolat szabadságának a metaforája számomra, és bármilyen más művészeti ággal képes harmóniában létezni. A zene egy utolsó szalmaszál a léleknek, ezért nagy a zenészek felelőssége.
