Zene

Szabadjára eresztve

Már több mint négy évtizede, hogy a kísérleti rockzene úttörője, a német Can befejezte aktív pályafutását, de a zenekar kultusza a mai napig töretlen. Az együttes híres volt a szertelen improvizációkra épülő fellépéseiről, ezekről azonban leginkább csak kalózfelvételek terjedtek egészen mostanáig. A Mute Records 2021-ben kezdte el kiadni a zenekar koncertarchívumát feldolgozó Can Live lemez­sorozatot, amelynek nemrég jelent meg a harmadik darabja.

Nyulak a kottapult alatt

Hosszú évek hagyományát megtörve Fischer Ádám az idén nem A teremtést vezényelte el a szokásos újévi koncertjén. A varietas delectat jegyében most Az évszakok, a másik nagy, Gottfried van Swieten-szövegre készült Haydn-mű, a zeneszerző utolsó oratóriuma hangzott el. 

„Mint egy befagyott tó”

Hegedűs János basszusgitáros, a Másfél korábbi tagja 14 évig élt Franciaországban, majd onnan hazatérve, még a járvány előtt alapította meg új zenekarát. A düBel egy éve lépett fel először, az idén jelenik meg első lemezük. Zenéjüket „elektroűrdiszkópunknak” nevezik.

Massimiliano Pagliara: See You in Paradise

A Berlinben élő alkotó immár 15 éves életműve valóságos kincsesbánya azoknak, akik izgalmas, sokszínű, műfajhatárokra fittyet hányó zenékre vadásznak a zavarba ejtően heterogén elektronikus zenei univerzumon belül.

  • - minek -
  • 2023. január 4.