„Amikor elkezdtem csellózni, beleszerettem, mert kihallottam belőle egy hangot – a sajátomat” – mondta Msztyiszlav Rosztropovics, aki ugyanitt, Dvořák csellóversenyére gondolva, „ragyogó szónoknak” nevezte a hangszerét. Azóta az akusztikával foglalkozó tudományok is megállapították, hogy az emberi hangra – a tenorfekvésre – leginkább ez az instrumentum emlékeztet.
Vannak sikerre ítélt formációk, ám miközben nem kell ahhoz az impressziáriók Einsteinjének lenni, hogy megsejtsük Pavarotti, Domingo és „a harmadik fickó” magnetikus hatását, a 12 csellóból álló együttesre nem mindenki fogadott volna. Pedig a Berlini Filharmonikusok tucatnyi gordonkása már fél évszázada járja a világot, mindenütt sikert arattak, nagyra becsült komponisták írtak nekik zenedarabokat, s nem mellesleg megfordultak nálunk is. A MÁV Szimfonikus Zenekar gordonkásai pedig úgy gondolták, hogy nem szégyen a legjobbakat másolni, létrehozták hát a saját társulásukat, amelynek repertoárja Palestrinától Henry Manciniig terjed. Az együttes trombitával és ütőhangszerekkel is kiegészül ezen a szabadtéri koncerten (Óbudai Társaskör, július 12., nyolc óra).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
