Zene

A kutya muzsikája

A sárga kutyáról, Pepéről és szedett-vedett kompániájáról szóló mesék egyszerűek, zenések és alapvetően kisebb gyerekeknek szólnak – az ajánlás szerint 3 éves kortól –, mindemellett a köteteknek földrajzi és kulturális ismeretterjesztő funkciójuk is van.

„A nagyapám sem értette”

A hetvenedik évében járó Tõnu Kaljuste az észtek egyik legmegbecsültebb muzsikusa, aki mindenkinél többet tett azért, hogy egymilliós nemzetének zeneszerzői méltó helyükre kerüljenek. November 27-én az általa alapított kórust vezényli a Müpában, és persze Arvo Pärt-művek is szerepelnek a műsoron.

Túlságosan kolosszális

Jacob Collier csodaénekes és multihangszeres szupersztár Djesse vol. 1. című lemezét érdemes kivételes pillanatokra tartogatni, és még így is lehet, hogy egyetlen alkalomra túl sűrűnek bizonyul. 

„Egyszemélyes iskola vagyok”

A Bécsben élő, kettős állampolgárságú Varga Judit zeneszerző alkalmazott és média-zeneszerzést tanít. Az évad művészeként idén többször is hallhatjuk a Müpában. Filmzenéről, zeneműkiadásról, komponálásról, tanításról és a Nyugatról beszélgettünk vele.

Phoenix: Alpha Zulu

A francia zenekar negyedszázada dolgozik szintikre és gitárra írt ideális popzenén, és ezúttal ismét sikerrel jártak.

  • - minek -
  • 2022. november 9.

Jacob Collier

Az első percek olyanok, mintha a TikTokot pörgetném. Tizenöt másodpercenként új sound, új ritmusok, és Collier úgy pattog a többtonnás hangszer­arzenál elemei között, mint egy gumilabda. 

A zongora gyilkosa

1964-ben a Beatles volt a legnagyobb, de akkor még csak kevesen tudták, hogy Lennonék Nyugat-Németországból rajtoltak. Ezért a hamburgi Star Club ugyanúgy a popzene bölcsőjének tekinthető, mint Memphisben a Sun Records stúdiója a Union Avenue 706. szám alatt. Ahol nemcsak Elvis Presley, Johnny Cash, Carl Perkins és Roy Orbison rögzítette klasszikus lemezeit, de az a Jerry Lee Lewis is, aki csak boogie-woogie-t tudott zongorázni, ám azt gyilkos módra.

The 1975: Being Funny In a Foreign Language

„Mi nem egy popzenekar vagyunk” – jelentette ki ingerülten egy korai videó­klipjük nyitányában a brit The 1975 frontembere, pedig a trendi ruha, a rádióbarát hangzás és a szándékosan bugyuta refrén szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy egy popzenekart látunk.

Sting

Hosszú évtizedek alatt turnéról turnéra változott Sting kísérő zenekarának összetétele.