Zene

Thievery Corporation

Még csak három év telt el azóta, hogy Rob Garza és Eric Hilton Washington DC-ből származó, elektronikus zenét játszó duója legutóbb Budapesten járt, de az­óta sok minden történt velük.

Viagra Boys: Cave World

Amikor a számomra addig ismeretlen zenekar 2019-ben vademberek módjára megszállta a Bánkitó Fesztivál cirkuszi sátrának színpadát, legalább negyedórán keresztül elhitették velem, hogy ők a legjobbak a világon.

Padló a hajón

A júniusban indult turné eddigi koncertjeiből az szűrődött le, hogy lényegében a Crime + the City Solution valamennyi korszakát fel­öleli, de főleg a berlini éveire fókuszál a zenekar.

  • m. l. t.
  • 2022. július 6.

Az eldobott kő

Az idén kétszer is fellépett a Rolling Stones a Hyde Parkban, már-már napra pontosan ugyanakkor, mint 53 évvel évvel ezelőtt. Ám a helyszínen és a július eleji időponton túl más összefüggést nehezen találnánk. Ki volt Brian Jones?

Liam Gallagher: C’mon You Know

Az Oasis 2009-es feloszlása után Liam Gallagher alapított egy nem túl hosszú életű zenekart, a sok vizet nem zavaró Beady Eye-t, majd váratlannak nem nevezhető fordulattal szólókarrierbe kezdett.

Samuel Mariño: Sopranista

Egy ideig úgy tűnt, a venezuelai Samuel Mariño hiba a teremtésben. Fiús hangja a pubertáskor után sem tűnt el, számos, orvosi várókban és pszichoterápián eltöltött óra után végül egy doktor tanácsolta neki, énekeljen.

Alt-J

Örömteli fejlemény, hogy a nem éppen slágerzenében utazó Alt-J koncertjére majdnem megtelt az elég nagy befogadóképességű Budapest Park.