ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓ

„Mindenki máshoz ért”

Jonathan Howard basszista, King’s Singers

Zene

Az idén 55 éves énekkar szinte a kezdetektől koncertezik Magyarországon. A csapat basszistájával a világjárásról, a repertoárról, az énekesek kondíciójáról, a tagcserékről és az együttes vezetéséről beszélgettünk. S persze szóba került az időjárás is.

Magyar Narancs: Nagyjából hány országban léptek fel a kezdetek óta?

Jonathan Howard: Egészen pontos számot nem tudok, de én magam az elmúlt tizenhárom évben, amióta csatlakoztam, 65 országban jártam. Nem voltam viszont velük Görögországban, Albániában és még egy-két helyen.

MN: Gondolom, mindenki gyerekkorában kezdett énekelni, valamelyik templomi kórusban, ahogy szokás.

JH: A legtöbben igen, én nem. Gyerekként színpadon, musicalekben énekeltem, azután 18 évesen kezdtem komolyan foglalkozni az énekléssel.

MN: Amikor valaki belép az együttesbe, kell valami speciális felkészítés, hangképzésben, egymásra figyelésben vagy bármi másban?

JH: Nem igazán, mert eleve olyan énekes kerül be, aki ezeket tudja, de legalábbis érzékeny rá, és mielőtt tag lesz, sokat dolgozunk vele. Aki elmegy, jóval a távozása előtt szól a szándékáról, így van idő új tagot keresni.

MN: Az 1968-as start óta hányszor cserélődtek a tagok?

JH: Ez idő alatt 28 énekes volt az együttes tagja, de ez persze nem azt jelenti, hogy a tagok kétévenként cserélődnek. Hogy ki meddig marad, az változó, régebben tovább maradt egy-egy tagunk, volt, aki 26 évig is.

MN: Hogyan lesz valaki a King’s Singers tagja?

JH: Sok barátunk van Angliában és máshol is, akik jól ismerik a kórusvilágot. Megkérdezzük őket, ismernek-e olyan énekeseket, akik jól beleillenének a csapatba. Csinálunk egy listát, behívjuk őket két-három meghallgatásra. Érdekes, hogy sokszor a legjobb énekesek nem lennének a legjobb King’s Singers-tagok, bármilyen fenomenálisan énekelnek is.

MN: Hogyan ítélik meg, hogy ki illik a csapatba?

JH: Csak a megérzéseinkre támaszkodhatunk. Néhány meghallgatás alatt kell ráéreznünk, hogy vajon milyen lesz például valakivel hosszan turnézni. Nem könnyű dönteni, de azt hiszem, eddig jó döntések születtek.

MN: Van próbaidő?

JH: Nincs. Ha kiválasztottak, akkor az első naptól kezdve teljes jogú tag vagy. Ezért kell előtte jól választani és sokat dolgozni együtt. Az új tagoknak persze meg kell szokniuk az együttes kultúráját, de ezt igyekszünk nem tanítani, csak hagyni, hogy tapasztalatot szerezzenek. És hagyni azt is, hogy hibázzanak. Szerintem elég jól működik a belső demokrácia.

MN: És hogyan távozik valaki a csapatból?

JH: Legtöbbször azért távozik egy-egy tag, mert többet akar a családjával lenni, hiszen nagyon sok időt töltünk utazással, turnékkal. Az is számít, hogy milyen könnyen találnak új munkát. Basszusként én szerencsés vagyok, a hangom nem fog túl hamar gyengülni. Az elődöm például 22 évig volt az együttes tagja. De egy első kontratenor, aki a magas regiszterben énekel, vagy aki érzi a korát és nehezebben viseli a szereplés okozta nyomást, esetleg azt mondja, elég a stresszből. Nehéz döntés, az biztos.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.