Magyar Narancs: Mindketten ugyanazon a nagyon érdekes hangszeren játszotok. Mesélnétek egy kicsit ennek a történetéről?
Ramo Teder: Ez egy hagyományos észt hangszer, a neve talharpa vagy hiiu kannel. Nagyon régi hangszer, sokáig csak egyetlen észt szigeten, Vormsin, illetve az Oroszország nyugati részén található Karélia egyik kis területén ismerték. Innen jutott el később más helyekre is. Sokan a hegedű ősének tekintik.
Marko Veisson: Vormsi szigetét egyébként svédül beszélő észtek lakták, ők nevezték el talharpának. Az 1870-es évekig nagyon népszerű volt, akkor azonban svéd hittérítő misszió érkezett a szigetre, akik ördögtől valónak tekintették, ezért összegyűjtötték és elégették ezeket a hangszereket. Persze nem mindet – hiszen mi is játszunk rajta –, de ezt követően elkezdett eltűnni a hangszer. De nagyjából negyven évvel ezelőtt elindult egy forradalom körülötte, néhány buzgó kutató a 20. század elején készült archív felvételek alapján rekonstruálta ezt a hangszert. Mostanra egyre többen játszanak rajta a skandináv országokban.
MN: Van egy finn rokona a hangszernek, a jouhikko, amelynek a talharpával ellentétben nem négy, hanem csak három húrja van. Más különbség is van az egyes változatok között?
Ramo Teder: Annak idején mindenki magának építette a hangszerét, így minden darab egy kicsit más volt. A Karéliában elterjedt változatnak például általában még kevesebb, mindössze két húrja van, a kialakítása pedig sokkal vékonyabb.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
