Interjú

„Sík vidéken síelünk”

Ramo Teder, Marko Veisson – Puuluup

Zene

A két öltönyös férfi lesétál a színpadról, bontanak egy sört és beszélgetni kezdünk. Észtországból érkeztek a Sziget Fesztiválra, duójuk neve Puuluup. Beszélgetésünk során szóba kerültek a kitalált nyelven írott dalszövegek, hangszereik története és a fák lelke is.

Magyar Narancs: Mindketten ugyanazon a nagyon érdekes hangszeren játszotok. Mesélnétek egy kicsit ennek a történetéről?

Ramo Teder: Ez egy hagyományos észt hangszer, a neve talharpa vagy hiiu kannel. Nagyon régi hangszer, sokáig csak egyetlen észt szigeten, Vormsin, illetve az Oroszország nyugati részén található Karélia egyik kis területén ismerték. Innen jutott el később más helyekre is. Sokan a hegedű ősének tekintik.

Marko Veisson: Vormsi szigetét egyébként svédül beszélő észtek lakták, ők nevezték el talharpának. Az 1870-es évekig nagyon népszerű volt, akkor azonban svéd hittérítő misszió érkezett a szigetre, akik ördögtől valónak tekintették, ezért összegyűjtötték és elégették ezeket a hangszereket. Persze nem mindet – hiszen mi is játszunk rajta –, de ezt követően elkezdett eltűnni a hangszer. De nagyjából negyven évvel ezelőtt elindult egy forradalom körülötte, néhány buzgó kutató a 20. század elején készült archív felvételek alapján rekonstruálta ezt a hangszert. Mostanra egyre többen játszanak rajta a skandináv országokban.

MN: Van egy finn rokona a hangszernek, a jouhikko, amelynek a talharpával ellentétben nem négy, hanem csak három húrja van. Más különbség is van az egyes változatok között?

Ramo Teder: Annak idején mindenki magának építette a hangszerét, így minden darab egy kicsit más volt. A Karéliában elterjedt változatnak például általában még kevesebb, mindössze két húrja van, a kialakítása pedig sokkal vékonyabb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.