Lemez: Ahol megtörténhet (George Harrison: Brainwashed)

publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

George Harrison egy bizonyos Beatles nevű angol zenekar gitárosaként vált ismertté a hatvanas években, nagyjából akkoriban, amikor az Orchestra Baobab is befutott Dakarban. A Beatlesnek azonban inkább a Rolling Stones osztotta meg a táborát; jó ideig magam is oda húztam, de ezt most hagynám. Hiszen előbb-utóbb (úgyis) mindenki megvallani kényszerül, hogy a klasszikusok közül már csak Beatlest hallgat, azt viszont egyre lázasabban, már-már odáig ragadtatva magát, hogy kijelentse: a gitárzenékben azóta sem hallott olyan hangot, amire ne lett volna példa valamelyik Beatles-számban.

George Harrison egy bizonyos Beatles nevű angol zenekar gitárosaként vált ismertté a hatvanas években, nagyjából akkoriban, amikor az Orchestra Baobab is befutott Dakarban. A Beatlesnek azonban inkább a Rolling Stones osztotta meg a táborát; jó ideig magam is oda húztam, de ezt most hagynám. Hiszen előbb-utóbb (úgyis) mindenki megvallani kényszerül, hogy a klasszikusok közül már csak Beatlest hallgat, azt viszont egyre lázasabban, már-már odáig ragadtatva magát, hogy kijelentse: a gitárzenékben azóta sem hallott olyan hangot, amire ne lett volna példa valamelyik Beatles-számban.

Jóllehet 1970-ben feloszlott az a zenekar.

Harrison éppolyan visszafogottan éldegélt utána, mint Paul és Ringo és - még tíz évig - John nevű kollégája is, mindazonáltal nem átallott olyan kirívó sikereket alkotni, mint még 70-ben az All Things Must Past, egy év múlva a The Concert For Bangla Desh, vagy 87-ben a Cloud Nine - mely egyszersmind az utolsó dobása is volt, tavaly novemberi haláláig.

Az azt követő hetekben Jools Holland nagyzenekarának Rhythm & Blues albumán hallhattuk az utolsó számot, amit - velük egy nótáig kollaborálva októberben - felvett, s bizony, az a Horse To The Water nemcsak a Holland-lemez csúcsa volt, de Beatles-mércével is extra magasságig jutott; ilyetén módon nem lepett meg, hogy azt Harrison nem szárnyalta túl a Brainwashed című posztumusz-új anyaggal.

Sőt. Az első hallásra némi csalódottságot is keltett, hogy semmi "különöset" nem mutat fel, más kérdés, hogy aztán fordult a kocka, s már éppen azt kellett gondolni: milyen jó, hogy bár nincs benne semmi különös, mégis olyan jó. Lényegében csak két-három gitár és dob, mögöttük a fia, Dhani, aztán a veterán Jeff Lynne és (többnyire) Jim Keltner. Harrison bizonyára egészen pontosan tudta, hogy a rák hova vezet, de hogy ez nyomasztotta volna, annak nincs nyoma ezen az albumon. Sem összegzési, sem bizonyítási vágy, annál inkább a könnyedség és az elegancia, a gyengédség és a derű. Ha nem volna disznóság, azt mondhatnám: utoljára még halálosan jókedvű dalokkal (is) kedveskedett nekünk.

Szívem szerint beülnék velük egy autóba, s úgy tépné(n)k valahová nagyon messzire, ahol még az is megtörténhet, hogy valami vár.

Marton László Távolodó

Parlaphone/EMI, 2002

publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...