Lemez: Eljön a nap (The Walkabouts: Ended up a stranger)

  • Kövesdy Gábor
  • 2002. december 12.

Zene

"Miért áll meg a vonatunk mindig ugyanazokon az állomásokon? Miért tűnik a csomagunk ennyire viseltesnek, mikor voltaképpen nem is megyünk sehova?" - kérdi Chris Eckman, a Walkabouts zenekar szerzőpárosának férfi tagja két évvel ezelőtti lemezük fülszövegében. Nos, meglehet, a közel két évtizede működő együttes "utazóbőröndje" kívülről már kissé ütött-kopott, ám amit magukban cipelnek, az egyre tisztább és fényesebb zenei formát ölt.
"Miért áll meg a vonatunk mindig ugyanazokon az állomásokon? Miért tűnik a csomagunk ennyire viseltesnek, mikor voltaképpen nem is megyünk sehova?" - kérdi Chris Eckman, a Walkabouts zenekar szerzőpárosának férfi tagja két évvel ezelőtti lemezük fülszövegében. Nos, meglehet, a közel két évtizede működő együttes "utazóbőröndje" kívülről már kissé ütött-kopott, ám amit magukban cipelnek, az egyre tisztább és fényesebb zenei formát ölt.

Az 1984-ben Seattle-ben alakult bandának nemigazán hozott szerencsét a városukból kiinduló grunge-hullám. Kezdeti, folkinspirált rockzenéjüket maximum a country-grunge kategóriába sorolhatnánk, s így sem az idő, sem a hely nem kedvezett számukra, hogy befussanak a kiadójuk (Sub Pop) soundjánál meglehetősen érzékenyebb gitármuzsikájukkal.

A zenekar magját alkotó Chris Eckman és Carla Torgerson énekes-gitáros-szövegíró duó szerzeményei idővel aztán ki is léptek az amerikai alternatív rock színteréről, és egyre álomszerűbb, melankolikusabb, "hajnali hármas" dalaik révén az öreg kontinens "depisebb" közönsége fogadta be őket. A Virginnel kötött szerződésük két remek albumot (Devil´s road ´96, Nighttown ´97), multinacionális terjesztést, intenzív európai turnézást és slágerlistás helyezéseket hozott a konyhára, a lassuló tempó s az édes-bús hangvétel azonban sajnos a piacon is mindinkább megmutatkozott, így kiadójuk lapátra tette őket, amiként egyikük négyéves kislánya is megjegyezte: "Mondd, Chris, miért szól minden dalod szellemvárosokról meg temetőkről?"

Ezek után az 1999-es Trail of stars album már a német Glitterhouse-nál látott napvilágot, s mivel basszusgitárosuk drogtúladagolás okozta halála közvetlenül a lemezfelvétel előtt következett be, Eckman szerint ez lett pályafutásuk leghidegebb, ugyanakkor talán legatmoszferikusabb anyaga. A következő év megjelenése a Train leaves at eight az 1993-as Satisfied mind testvéralbuma; míg ez utóbbi a számukra meghatározó amerikai dalok átiratait tartalmazza, addig a Train... tizennégy feldolgozása kizárólag európai szerzők előtt hajt fejet, Skandináviától Portugáliáig.

Az idei év különösen bőkezűnek bizonyult a Walkabouts-hívek számára, hiszen a zenekarnak három CD-je is megjelent. A Watermarks amerikai piacra készült válogatás az utóbbi tíz év már megjelent felvételeiből, a Drunken Soundtracks 1995- 2001 dupla gyűjtemény eddig kiadatlan számokkal, illetve kislemez B oldalakkal, az Ended up a stranger pedig az új sorlemez. S noha mindkét kompilációt nyugodt szívvel ajánlom, mégis inkább az utóbbi CD-t forszíroznám, elvégre velem együtt nem egy méltatójuk ezt tartja karrierjük eddigi csúcsának.

"Furcsa dolog a stílus, végül gyakorta válik börtönné az, amit korábban a legnagyobb szabadságként éltél meg" - utal Eckman arra a folyamatra, ahogy a korábban meghatározó, sötét tónusú, mozizós hangulat ezúttal javarészt felengedni látszik, a számos vendégmuzsikus mellett vonósnégyes és fúvósszekció színesíti a hangzást, továbbá a mixelésre, hangzásbeli nüanszokra fordított rengeteg energia nagyon is hallatszik az előző lemezek összképénél jóval eklektikusabb végeredményen.

A szövegek terén pedig a szokásos kiábrándultság helyett most inkább a vigasztaláson van a hangsúly, hiszen "a hajsza hevében is akadnak kegyelmi pillanatok". Ugyanezt erősíti a lemezt azért kissé szomorkásan záró, a címadó számhoz fűzött Eckman-kommentár, mely szerint az Idegenként végeztem ugyanúgy vonatkozik a szívbéli veszteségeire, mint az otthonától való elhidegülésére, rádöbbenve, hogy mindenki életében eljöhet a nap, amikor többé már nem ismeri fel az álmot, ami valójában ő maga. "Ezzel együtt nem minden veszteség tragikus. Kifejezetten örülök, hogy ez alatt a sok év alatt fokozatosan idegenné vált számunkra az a zenei közeg, amelyben útnak indultunk."

- Bogi -

Glitterhouse, 2002

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.