Remélhetőleg a Banda Ionicára sem kell sokáig várni.
Szicíliában mintegy százötven éves múltra tekintenek vissza a rezeszenekarok - ott bandának nevezik őket -, különösen választékos temetkezési és szakrális repertoárral. A Banda Ionicát tucatnyi ilyen társulatból verbuválta a torinói Mau Mau-alapító Fabio Barovero és a Mau Mautól Manu Chaóig már többekkel jeleskedett Roy Paci. Plebejus hőseink előbb - 1997-ben - a Banda Maulerával álltak össze, onnantól nem volt visszaút: a végére kellett járni, hogy a kortárs zenékből és szövegekből vajon mit bír el ez a hagyomány. Mindazonáltal az első Banda Ionica-album, az örökzöld temetkezési indulókat tartalmazó ´98-as Passione még egészen visszafogottnak bizonyult.
Hanem most a Matri Mia már egy minden porcikájában vadonatúj áru. Ennek Barovero és Paci írta a nagyobbik felét, közel álló szellemiségű énekeseket lebegtetve a szemük előtt. Macaco El Mono Locót, Mauro Ermanno Gionavardit, Arthur H-t, Cristina Zavallonit és Vinocio Caposselát, akik bizony - spanyolul, franciául és németül is - egészen rendkívüli dolgokat művelnek itt, hol súlyosbítva, hol ellenpontozva a darabok jellemző pátoszát. De tűnjenek bármily bizarrnak, távol áll tőlük az erőltetettség: olyankor is sokkal inkább feszültséget keltő, mintsem hiteltelen-terhes a jelenlétük. (Ahogy a hangszerelést szordínósan árnyaló elektronika sem lóg ki a képből.)
Ilyet még nem hallottam - ennek a lemeznek a klasszicizáló, a tradicionális és az avantgárd vonásai együtt elképesztőek. Ami annyit tesz: ezúttal "fiúról apára" nem kevesebb szállt, mint viszont - ugyan kissé kusza párhuzam ez, ráadásul a (lemez) címe azt jelenti: anyám.
De hogy ritka különleges élmény, azt igazán komolyan mondom.
Marton László Távolodó
Felmay, 2002
