Az egyetlen asszonytól, aki felbukkant a Buena Vista Social Club idős urai között, egy kicsit tartott Ry Cooder. Nem az adottságaitól, természetesen, hanem hogy nehezebb lesz megtalálni azt a csomópontot, amely a nép- és a populáris zene felől egyaránt megközelíthető (mint az ugyancsak boleróénekes Ibrahim Ferrer esetében). Most, hogy már kapható az album, nem tudom, mire jutottak azzal a ponttal, vélhetően összejött - de én akkor is odavagyok, ha nem. Sőt. Hajlok rá, még Ferrerénél is jobban kedvelem.
Omara Portuondo az ötvenes években tündökölt. Egy lexikális szócikk azt írhatná róla, hogy a havannai Tropicana kabaréban táncolt, a Cuarteto de Orlando de la Rosa zenekarban kezdett énekelni, megjárta az Orquester Anacaona és az Aida Diestro női énekegyütteseket, Nat King Cole és Edith Piaf társaságában turnézott, s mint Wim Wenders filmjében elmesélte, gyermekkorában a szüleitől tanulta a Buena Vista Social Clubra került Veinte A–os című számot.
Omara dalai pillanatok alatt a fülbe fészkelődnek most is, és igen kevés hajlandóságot mutatnak onnan odébbállni. Bolerók és habanérák ezek legfőképpen, vagyis szívszorítás, gyöngülés - továbbá nagyon úgy tetszik, ebben a negyven percben csupa-csupa örökzöld finom szele lengedez, légyen bár George és Ira Gershwin klasszikusa, az El hombre que yo amé az egyetlen közeli ismerősünk. Miként az igen népes zenekarból is visszaköszön Compay Segundo és Eliades Ochoa gitárja, Ferrer hangja, Orlando López bőgője és Rubén González zongorája - fel ne merülhessen, hogy egy másik klubba tévedtünk.
Tessék utánajárni. A Művész moziban már kapható a lemez, és csak háromszáz kilométerrel van odébb Wiesen, ahol június 25-én négytől egymást követik a Buena Vista legendái(ból): Ibrahim Ferrer együttese, Rubén González zenekara Omarával és az Afro Cuban All Stars. (Jegyrendelés, információ: Mafioso Records: 06/30/933-0652) Tessék utánajárni, jár ez nekünk, ha jól gondolom.
m. l. t.
World Circuit, 2000
