Lemez: Jaj annak (Johnny Dowd: Temporary Shelter)

Johnny Dowd életművén a kezdettől rajta vagyunk. Tudják, az a pasas, aki húsz évig senkinek nem merte megmutatni a dalait. Előbb a fiókban gyűltek, aztán a házi négysávoson eszkábált belőlük egy kazettát, amire lecsapott a szomszéd kiadó. Johnny ötvenéves volt, amikor így hirtelen megindult a szekér; túlesett a seregen, egyéb rossz szokásokon, házasságon, váláson, a blueson és a rock ´n´ rollon, jobbára egy bútorszállító vállalkozásból élt. Azon az első lemezen (Wrong Side of Memphis) leszámolt az apjával, az istennel és a szerelemmel, majd azt mondta, csak azért ír annyit a halálról, mert olyan jó még élni, és a világért se tartsuk pszichopatának, hiszen mit sem akar jobban, mint hogy a vadság és az abnormalitás elkerülje az életét.

Majd beindult. Tavaly már egy becsületes zenekar élén vett fel igazi stúdióalbumot (Pictures from Life´s Other Side), nagyon rendes, lepattant arcokat kerített hozzá, s persze a komfortfokozat fejlődése dacára is változatlanul esendő-kibukott-szuggesztív hangot ütött meg. Ebben az évben pedig egy másképp zseniális lemezt készített.

Ez a Temporary Shelter úgy lórúgás, hogy nincs benne semmi durvulás, szépen görcsbe rándul a gyomor, és valami egészen szokatlan mennyei sötétség keríti hatalmába odaadó híveit. Akik örömest nyugtázhatják, hogy Johnnynk immár végképp önmaga, hiba volna továbbra is Hank Williamshez, Tom Waitshez, Captain Beefhearthoz hasonlítani; s hogy a countrys, bluesos fordulatokat hátrébb szorította a rock. Alkalmasint ugyan csak elfojtott motyogás és szolid túlvilági zörejek hallhatók, de legfőképpen igen formás számokat alkotott Johnny, aki éppen úgy bánik a gitárral, mint amilyen angyalian beteg a közelében éneklő Kim Sherwood-Caso.

Ez bizony ötcsillagos hátborzongás, jaj annak, aki e nélkül boldogul.

m. l. t.

Munich Records/Mafioso Records