Lemez: Majdnem pont (Cesaria Evora: Voz D`Amor)

  • 2003. október 16.

Zene

Az Evora-fanokban meglepetést kelthet a Voz D`Amor, hiszen ez egy olyan anyag, amelyben nincs semmi meglepő. Az utóbbi években úgy tűnt: Evora nemzetközi rangja és piaci pozíciója megkívánta, hogy távolabbra (is) kalandozzon a Zöld-foki-szigetek kávéházainál, így a Café Atlanticót és a tavalyelőtti Sao Vicente di Longét kubai muzsikusok meg brazil énekesek népesítették be, idén pedig a remixfronton is sikerült észrevétetnie magát (Club Sodade).

Cesaria Evora: Voz D`Amor

Az Evora-fanokban meglepetést kelthet a Voz D`Amor, hiszen ez egy olyan anyag, amelyben nincs semmi meglepő. Az utóbbi években úgy tűnt: Evora nemzetközi rangja és piaci pozíciója megkívánta, hogy távolabbra (is) kalandozzon a Zöld-foki-szigetek kávéházainál, így a Café Atlanticót és a tavalyelőtti Sao Vicente di Longét kubai muzsikusok meg brazil énekesek népesítették be, idén pedig a remixfronton is sikerült észrevétetnie magát (Club Sodade).

Én mindenesetre úgy vagyok Evorával, mint a Madredeussal: nekem pont akkor az igazi, ha nem szöszölnek a változatossággal a lemezei. (Megjegyzem, a Madredeus sem úszta meg ebben az évben: előbb egy szimfonikus zenekart kapott maga mögé, aztán dj-ket, ugyancsak.) És hát azt is tudjuk, úgy hozta a sors, hogy a portugál fado és a zöld-foki morna egészen közeli rokonságba keveredett egymással, csak míg az előbbinek kevésbé megragadható a melankóliája, a másiké könnyebben levezethető. A szigetcsoport négyszázezres lakossága ugyanis könyörtelen szegénységben él, és nincs olyan család, amelynek némelyik tagja a munkanélküliség vagy a nyomor elől menekülve ne Nyugat-Európában vagy Amerikában próbált volna szerencsét. Szóval arrafelé bőven van miért inni és bőven van kiért búslakodni-vágyakozni, más kérdés, hogy csak Evorának sikerült a whiskeyt és a mornát kirívóan elragadó formába önteni. Belőle nemcsak azt halljuk ugyanis, hogy megszakad a szív, hanem azt is, hogy azzal a megszakadt szívével is elevickélhet még az ember valahogy. Sőt. Alkalmasint a Zöld-foki-szigetek derűsebb-pattogósabb zenei stílusaiba, így például a coladeirába is beleártja magát, mintegy ügyet sem vetve arra, hogy nem ezért szeretjük. S minthogy a Voz D`Amoron nincs semmi meglepő, ezt tette ezúttal is.

De a baj inkább - vagy legfeljebb - az, hogy aki túlesett már Evora előző nyolc albumán, az valamelyest akarva-akaratlan is telítődhetett. Nem mondom, hogy katasztrofálisan, mindenesetre ilyenkor mégiscsak magasabbra kapaszkodik az igény, és azt várja, hogy az "ugyanolyan" dalok némelyikének azért az Evora-életmű csúcsán is helye legyen. A Voz D`Amor sajnos adós marad ezzel az extra minőséggel. Azt persze jó elkönyvelni, hogy az Evora-dalok közismert szerzőire - köztük: B. Leza, Teofilo Chantre, Adalberto Silva, Gregorio Concalves - folyamatosan számíthatunk, de a "megbízhatóságnál" többet nem várhatunk ettől a lemeztől.

Marton László Távolodó

Lusafrica/BMG, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.