Lemez: Majdnem pont (Cesaria Evora: Voz D`Amor)

  • 2003. október 16.

Zene

Az Evora-fanokban meglepetést kelthet a Voz D`Amor, hiszen ez egy olyan anyag, amelyben nincs semmi meglepő. Az utóbbi években úgy tűnt: Evora nemzetközi rangja és piaci pozíciója megkívánta, hogy távolabbra (is) kalandozzon a Zöld-foki-szigetek kávéházainál, így a Café Atlanticót és a tavalyelőtti Sao Vicente di Longét kubai muzsikusok meg brazil énekesek népesítették be, idén pedig a remixfronton is sikerült észrevétetnie magát (Club Sodade).

Cesaria Evora: Voz D`Amor

Az Evora-fanokban meglepetést kelthet a Voz D`Amor, hiszen ez egy olyan anyag, amelyben nincs semmi meglepő. Az utóbbi években úgy tűnt: Evora nemzetközi rangja és piaci pozíciója megkívánta, hogy távolabbra (is) kalandozzon a Zöld-foki-szigetek kávéházainál, így a Café Atlanticót és a tavalyelőtti Sao Vicente di Longét kubai muzsikusok meg brazil énekesek népesítették be, idén pedig a remixfronton is sikerült észrevétetnie magát (Club Sodade).

Én mindenesetre úgy vagyok Evorával, mint a Madredeussal: nekem pont akkor az igazi, ha nem szöszölnek a változatossággal a lemezei. (Megjegyzem, a Madredeus sem úszta meg ebben az évben: előbb egy szimfonikus zenekart kapott maga mögé, aztán dj-ket, ugyancsak.) És hát azt is tudjuk, úgy hozta a sors, hogy a portugál fado és a zöld-foki morna egészen közeli rokonságba keveredett egymással, csak míg az előbbinek kevésbé megragadható a melankóliája, a másiké könnyebben levezethető. A szigetcsoport négyszázezres lakossága ugyanis könyörtelen szegénységben él, és nincs olyan család, amelynek némelyik tagja a munkanélküliség vagy a nyomor elől menekülve ne Nyugat-Európában vagy Amerikában próbált volna szerencsét. Szóval arrafelé bőven van miért inni és bőven van kiért búslakodni-vágyakozni, más kérdés, hogy csak Evorának sikerült a whiskeyt és a mornát kirívóan elragadó formába önteni. Belőle nemcsak azt halljuk ugyanis, hogy megszakad a szív, hanem azt is, hogy azzal a megszakadt szívével is elevickélhet még az ember valahogy. Sőt. Alkalmasint a Zöld-foki-szigetek derűsebb-pattogósabb zenei stílusaiba, így például a coladeirába is beleártja magát, mintegy ügyet sem vetve arra, hogy nem ezért szeretjük. S minthogy a Voz D`Amoron nincs semmi meglepő, ezt tette ezúttal is.

De a baj inkább - vagy legfeljebb - az, hogy aki túlesett már Evora előző nyolc albumán, az valamelyest akarva-akaratlan is telítődhetett. Nem mondom, hogy katasztrofálisan, mindenesetre ilyenkor mégiscsak magasabbra kapaszkodik az igény, és azt várja, hogy az "ugyanolyan" dalok némelyikének azért az Evora-életmű csúcsán is helye legyen. A Voz D`Amor sajnos adós marad ezzel az extra minőséggel. Azt persze jó elkönyvelni, hogy az Evora-dalok közismert szerzőire - köztük: B. Leza, Teofilo Chantre, Adalberto Silva, Gregorio Concalves - folyamatosan számíthatunk, de a "megbízhatóságnál" többet nem várhatunk ettől a lemeztől.

Marton László Távolodó

Lusafrica/BMG, 2003

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.