Lemez: Mégiscsak, megint (Spain: She Haunts My Dreams)

  • 2000. március 9.

Zene

"Késő éjjel, a koncert után megkerestem a szállodában. Fellifteztem, aztán bekopogtam. Az egyik muzsikus nyitott ajtót. Tiszta füst volt a szoba, mindenütt whiskys-, gines- és vodkásüvegek. Ajaj, kérdezte a pasas, csak nem dzsesszzenész akarsz lenni? Mire én: de igen, igen. Nézz szét, folytatta, így akarod végezni te is? És én azt feleltem: igen."
"Késő éjjel, a koncert után megkerestem a szállodában. Fellifteztem, aztán bekopogtam. Az egyik muzsikus nyitott ajtót. Tiszta füst volt a szoba, mindenütt whiskys-, gines- és vodkásüvegek. Ajaj, kérdezte a pasas, csak nem dzsesszzenész akarsz lenni? Mire én: de igen, igen. Nézz szét, folytatta, így akarod végezni te is? És én azt feleltem: igen."Szeretem ezt a történetet újra és újra elolvasni, és szeretem most idemásolni. Charlie Haden mesélte az Option magazin négy évvel ezelőtti számában; arról esett szó, hogy miként hatott rá Stan Kenton, tizenhat éves korában. Akkoriban derült ki, hogy a dzsesszről fog szólni az élete, az éneklésről le kellett tennie, megsérültek a hangszálai egy betegség során. A többit ugye tudjuk - a világirodalom egyik legismertebb bőgőséről több mint négyszáz lemez vall, a saját ügyein túl Paul Bley, Ornette Coleman, Pat Metheny, Keith Jarrett, Paul Motian, Jan Garbarek estébé estébé felvételein. És különben is: ennek a cikknek nem Charlie-ról kell szólnia, hanem a fiáról.

Négy gyermeke született Hadennek: Rachel, Petra és Tanya hármas ikrekként 1971-ben, és Josh, előttük három évvel. A lányok a That Dog zenekarba pakolták az apait, Josh a Spainbe: végre helyben vagyunk. Persze, ahogy illik, mindent megtett, hogy még tévedésből se a papája után ítéljék meg: kerülte a bőgőt, és kerülte a dzsesszt, Treacherous Jaywalkers néven előbb punkrockot játszott. Más kérdés, hogy édesapja mélyen egyetértett ezzel: azt tartotta, hogy a nyolcvanas évekre megfáradt a dzsessz, újabb dolgok inkább az alternatív rockzenekaroktól várhatók.

Hát így. Szóval Josh úgy kezdte, hogy Pat Methenytől kapott gitárjával Los Angelesben a Minutemen, a Black Flag és a Meat Puppets modorában játszott, míg rá nem unt, hogy csupán a düh inspirálja dalait.

Nem is tudom, hány év telt el, miután feloszlatta a zenekart. Irodalmat és filozófiát tanult az egyetemen, és cseppet sem forszírozta, hogy összehozzon egy másikat. Abban az időben, a kilencvenes évek elején járunk, úgy emlékszem, finomabb hangot ütött meg egy csomó durvulós zenekar, de Joshon az apja vére is átüthetett: azt tartani a zenéről, hogy az nem kevesebb, mint a művészet és az élet maga. Aztán beleszeretett egy lányba, és amikor megszakadt, onnantól annyi, onnantól mindennek vége lett, vagyis megszülettek a Spain első dalai. "Álmomban egy forgalmas utcán sétáltam -így Josh -, hozzám lépett egy ember, megérintette a vállam, és azt mondta, legyen a zenekarod neve Spain."

Ken Boudakian és Merlo Podlewski gitáros + Evan Hartzell dobos állt mögé, ők láthatók e képen, noha ma Evan posztján Joey Waronker hallható. The Blue Moods of Spain címmel jött ki az első album ´95-ben, de túl érzékenynek, túl nagyszerűnek bizonyult ahhoz, hogy normális ismertséget teremtsen nekik. Mondhatni, csak Wim Wenders csapott le (The End of Violence), úgy két évvel ezelőtt. És most, tessék, itt van a második lemez, és furcsa mód nálunk is kapható a boltokban.

*

Ez a She haunts my dreams talán kevésbé artisztikus a The Blue Moods...-nál dzsesszes felhangokban és terjedelmekben is szordínósabb, de ez végül is tökmindegy: arra kiválóan alkalmas, hogy rajtaütésszerűen beleszerethessünk. Szomorkás, fáradt szerelmes dalokat hallhatunk megint, a hangszereket is mintha csak éppen megérintenék. Meglehet, Joshnak kicsit nyafizós a hangja, de a borotvaélen innen, és szokható könnyedén.

A Spain zenéje nem sorolható be a mostanában hallható gitárzenék közé, és ez jó, nagyon. Ahogyan a blueszal és a countryval bánik, az nekem a Cowboy Junkiest idézi: megvan benne a merre, és megvan a honnan. Charlie Haden különösen büszke a fiára, azt gondolom. Josh zenéje éppen annyit tud a füstről meg a whiskyspoharakról, mint Stan Kenton szobája abban a szállodában. No és a Haden família mégiscsak valami countryféleséget játszik, megint.

Marton László Távolodó

Restless/BMG, 1999

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."