Lemez: Ott, a végzet közelében (Woven Hand)

  • 2002. október 3.

Zene

1. Jó pár éve mérsékelten foglalkoztat, hogy mi történik a rock ´n´ rollban. Úgy alakult, hogy meglehetősen érdektelennek tartom, és amíg nem szolgál meggyőző cáfolatokkal, az sem zavar, ha ez az előítélet megkérdőjelezi a tisztánlátásomat. Ez van - amióta nincs Jesus Lizard, legfeljebb egy 16 Horsepower-koncert kedvéért vagyok hajlandó útra kelni, hogy a kóma közelébe katarzálhassam magam.

A helyzet a következő:

1. Jó pár éve mérsékelten foglalkoztat, hogy mi történik a rock ´n´ rollban. Úgy alakult, hogy meglehetősen érdektelennek tartom, és amíg nem szolgál meggyőző cáfolatokkal, az sem zavar, ha ez az előítélet megkérdőjelezi a tisztánlátásomat. Ez van - amióta nincs Jesus Lizard, legfeljebb egy 16 Horsepower-koncert kedvéért vagyok hajlandó útra kelni, hogy a kóma közelébe katarzálhassam magam.

2. Ennek a Lóerőnek egy David Eugene Edwards nevű pasas a lelke: küllemre vékony, hajra szőke, kis patkó lóg a nyakláncán, és igen csendes fajta. Megáldja a hallgatóit, amikor vége a koncertnek, addig meg mindenféle pengetős hangszeren és bandoneonon játszik és ugye énekel. Amit hallunk tőle, az éppúgy nevezhető alternatív countrynak, mint rock ´n´ rollnak, végül is mindegy. Illetve nem. Mert az utóbbi esetben oda kell kilyukadnom, hogy...

3. ...én manapság fölényesen ezt a David Eugene Edwardsot tartom a rock ´n´ roll leginkább felkavaró alakjának. Abban a nagyságrendben, ami Nick Cave-et jellemezte a súlyosabb pillanataiban. David hittérítő nagyapjáról és narkós édesapjáról, meneküléséről Denverből el és vissza, vagyis a kezdetről és a későbbiekről az új Lóerő-album kapcsán nemrég már írtam, most legfeljebb annyit fűznék hozzá, hogy...

4. ...noha természetesen a 16 Horsepower David elsődleges terepe, utóbb egy-két önálló projektet is bevállalt. Hollandiában a Bibliára fókuszáló Crossing Border Fesztiválon egy templomban lépett fel, tavaly pedig, amikor nem vállalt koncerteket a zenekar, nekiült a hangszereinek, hogy szólólemezt készítsen.

5. Hogy a Woven Hand címmel-névvel megjelent anyag alapvetően eltérne a 16 Horsepower dolgaitól, nem állítható. Különösen a (Woven Handet néhány hónappal követő) Folklore-hoz köti meghitt viszony: kivált a visszafogott hangszerelésben és az elfojtott indulatokban fortyogó feszültségnek köszönhetően. Mégsem merném a Woven Handet tiszta szívvel a számomra rendkívüli Folklore mellé állítani, inkább csak a kiegészítésének érzem. De az is egészen biztos, hogy: megkerülhetetlen.

6. Hiszen a Wooden Brother című száma komplett Lóerő-viszonylatban is, minimum a csúcsminőség. Nos, ez arról szól, hogy éppen úgy kellene, ott, a végzet közelében, azzal a sűrűséggel, azzal az intenzitással élni, ahogyan David penget és énekel, csak éppen nem nagyon megy... vagy legalábbis borzasztóan nehéz nekem. Mit mondjak, ebbe bele lehet roppanni - igazán kihagyhatatlan élmény.

7. Éppen az a fajta, amit jó pár éve képtelen megközelíteni a rock ´n´ roll.

Marton László Távolodó

Glitterhouse Records, 2002

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.