Például folyton (Zamballarana)

publikálva
2002/40. (10. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amultinacionális lemezkiadók általában megtisztelnek a bizalmukkal és elküldik az újdonságokról szóló értesítőiket. Ezeket a brosúrákat nem szoktam kidobni, csak miután átfutottam őket - ez a legkevesebb és a legtöbb, amit megtehetek. Igaz, a közelmúltban két kiadvány is felkeltette az érdeklődésemet, de mint kiderült, azoknak nem terveztek promóciót: azok csak egyedi megrendelés esetén juthatnak az országba.

Amultinacionális lemezkiadók általában megtisztelnek a bizalmukkal és elküldik az újdonságokról szóló értesítőiket. Ezeket a brosúrákat nem szoktam kidobni, csak miután átfutottam őket - ez a legkevesebb és a legtöbb, amit megtehetek. Igaz, a közelmúltban két kiadvány is felkeltette az érdeklődésemet, de mint kiderült, azoknak nem terveztek promóciót: azok csak egyedi megrendelés esetén juthatnak az országba.

Na most, a kilátás úgy fest, hogy egyre gyakrabban kerülök majd ilyen helyzetbe. Minél többet panaszkodnak, vagy valóban: minél válságosabb piaci körülmények között munkálkodnak a multinacionális kiadók, annál inkább lehasogatják majd a költségvetésükről a szubkulturális kezdeményeket, és lassan már csak végképp az válik elérhetővé, ami kompatibilitást mutat a kereskedelmi rádiók tragédiakoktéljaival.

Mindebből természetesen korántsem következik, hogy kipusztulnának a figyelemre méltó zenék; azzal viszont számolni kell, hogy még nehezebben lesznek hozzáférhetők, vagyis hogy újra felértékelődnek a kis, független kiadók, nem beszélve az interneten, valamint a csak koncerteken árusított dolgokról.

Szóval keményedni és keményíteni kell, és én ezt örömmel teszem: engedelmükkel jó pár olyan zenekart ajánlanék még olvasóim szíves figyelmébe, amelyet - ugyan felülemelkedett a csúcson - mifelénk a kutya sem ismer. A napokban például folyton a Zamballaranát hallgattam.

H

Korzika szigetét a polifonikus ének tradíciója tette jellegzetessé a mediterránium kultúrájában. Jobbára férfiak alkottak csoportokat - hármasban már egészen jól el lehetett boldogulni, ha összejött egy magas, egy mély és egy közepes hangfekvésű tartomány. Pusztán az énekhanggal, hangszeres kíséret nélkül, már legalábbis a nyolcvanas-kilencvenes évekig, mikor is a hagyományhoz lazábban kötődő "mutánsok" tűntek ki a terepen. A Donnisulana azzal, hogy egytől egyig nők alkották, az I Muvrini vagy az A Filetta pedig a hangszereivel. No de a csúcson csak a Zamballarana emelkedett felül.

Időnként elég csupán a három énekesét hallani, hogy a maradék erejétől-kedvétől is megszabaduljon az ember - jóvátehetetlenül kimossa-kifújja belőle a tenger és a szél. A melankólia fenségességének valóban lehengerlő párlatára bukkanni ilyenkor, mégis a Zamballaranát a hangszerelése, a tradicionális és modern hangszerek garmadája teszi oly különlegessé. Pengetős és vonós és fúvós és ütős instrumentumok - közöttük tengeri kagyló és balafon -, könnyed átjárást biztosítva évszázadok és földrészek és zenei műfajok között. Ha azt mondom, hogy megrázó és revelatív élmény, igazán kordában tartottam az elragadtatásomat.

Hát így. Komoly mulasztás lenne elaprózni: mindkét Zamballarana-albummal (Zamballarana; Lucia) rendelkezni kell. Tessenek beszerezni, s addig még kihúzni, íme hozzá egy cím: Albiana, e-mail: éditions.albiana@wanadoo.fr

Marton László Távolodó

publikálva
2002/40. (10. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...