Például folyton (Zamballarana)

  • 2002. október 3.

Zene

Amultinacionális lemezkiadók általában megtisztelnek a bizalmukkal és elküldik az újdonságokról szóló értesítőiket. Ezeket a brosúrákat nem szoktam kidobni, csak miután átfutottam őket - ez a legkevesebb és a legtöbb, amit megtehetek. Igaz, a közelmúltban két kiadvány is felkeltette az érdeklődésemet, de mint kiderült, azoknak nem terveztek promóciót: azok csak egyedi megrendelés esetén juthatnak az országba.
Amultinacionális lemezkiadók általában megtisztelnek a bizalmukkal és elküldik az újdonságokról szóló értesítőiket. Ezeket a brosúrákat nem szoktam kidobni, csak miután átfutottam őket - ez a legkevesebb és a legtöbb, amit megtehetek. Igaz, a közelmúltban két kiadvány is felkeltette az érdeklődésemet, de mint kiderült, azoknak nem terveztek promóciót: azok csak egyedi megrendelés esetén juthatnak az országba.

Na most, a kilátás úgy fest, hogy egyre gyakrabban kerülök majd ilyen helyzetbe. Minél többet panaszkodnak, vagy valóban: minél válságosabb piaci körülmények között munkálkodnak a multinacionális kiadók, annál inkább lehasogatják majd a költségvetésükről a szubkulturális kezdeményeket, és lassan már csak végképp az válik elérhetővé, ami kompatibilitást mutat a kereskedelmi rádiók tragédiakoktéljaival.

Mindebből természetesen korántsem következik, hogy kipusztulnának a figyelemre méltó zenék; azzal viszont számolni kell, hogy még nehezebben lesznek hozzáférhetők, vagyis hogy újra felértékelődnek a kis, független kiadók, nem beszélve az interneten, valamint a csak koncerteken árusított dolgokról.

Szóval keményedni és keményíteni kell, és én ezt örömmel teszem: engedelmükkel jó pár olyan zenekart ajánlanék még olvasóim szíves figyelmébe, amelyet - ugyan felülemelkedett a csúcson - mifelénk a kutya sem ismer. A napokban például folyton a Zamballaranát hallgattam.

H

Korzika szigetét a polifonikus ének tradíciója tette jellegzetessé a mediterránium kultúrájában. Jobbára férfiak alkottak csoportokat - hármasban már egészen jól el lehetett boldogulni, ha összejött egy magas, egy mély és egy közepes hangfekvésű tartomány. Pusztán az énekhanggal, hangszeres kíséret nélkül, már legalábbis a nyolcvanas-kilencvenes évekig, mikor is a hagyományhoz lazábban kötődő "mutánsok" tűntek ki a terepen. A Donnisulana azzal, hogy egytől egyig nők alkották, az I Muvrini vagy az A Filetta pedig a hangszereivel. No de a csúcson csak a Zamballarana emelkedett felül.

Időnként elég csupán a három énekesét hallani, hogy a maradék erejétől-kedvétől is megszabaduljon az ember - jóvátehetetlenül kimossa-kifújja belőle a tenger és a szél. A melankólia fenségességének valóban lehengerlő párlatára bukkanni ilyenkor, mégis a Zamballaranát a hangszerelése, a tradicionális és modern hangszerek garmadája teszi oly különlegessé. Pengetős és vonós és fúvós és ütős instrumentumok - közöttük tengeri kagyló és balafon -, könnyed átjárást biztosítva évszázadok és földrészek és zenei műfajok között. Ha azt mondom, hogy megrázó és revelatív élmény, igazán kordában tartottam az elragadtatásomat.

Hát így. Komoly mulasztás lenne elaprózni: mindkét Zamballarana-albummal (Zamballarana; Lucia) rendelkezni kell. Tessenek beszerezni, s addig még kihúzni, íme hozzá egy cím: Albiana, e-mail: éditions [dot] albiana [at] wanadoo [dot] fr

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.