rés a présen

Letettem a lantot

Turjányi Miklós fesztiváligazgató

  • rés a présen
  • 2013. szeptember 8.

Zene

rés a présen: Mióta van a Zempléni Fesztivál, és hogyan lettél te az igazgatója?

Turjányi Miklós: A Zempléni Fesztivált - még Zempléni Művészeti Napok néven - 1992-ben rendezték meg először. A Liszt Ferenc Kamarazenekar - vezetője, Rolla János szorgalmazására - hívta életre a rendezvénysorozatot. Zemplén varázsa Jánosékat is rabul ejtette, mint ahogy mindenkit, aki kapcsolatba kerül a térséggel és a fesztivállal. Először 1999-ben vendégeskedtem a programsorozaton. Azonnal a szerelmese lettem az "ügynek", és amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekar 12 év után 2003-ban bejelentette, hogy abbahagyják a szervezést, és átvette az Interkultur Hungaria Nonprofit Kft., rögtön jeleztem a főszponzornak, hogy teljes energiámmal e rendezvénysorozat megvalósítását szeretném támogatni.

rap: Mi volt a fesztivál eredeti koncepciója, és milyen változásokon ment keresztül, amióta te vagy az élén?

TM: Rolláék magas színvonalú, főképp komolyzenei, esetenként dzsesszprogramokat, irodalmi előadásokat is befogadó rendezvénysorozatot indítottak el, és fejlesztettek a 12 év alatt egy országosan is igen elismert, a szakma által "magasan jegyzett" fesztivállá. Mi az örökséget átvéve megőriztünk minden olyan tradíciót, mely a programsorozat változatosságát, érdekességét biztosítja, és a színvonalra különös figyelmet fordítva némileg átalakítottuk a programstruktúrát: több olyan ma népszerű műfajú koncertet, színházi előadást beemeltünk - például néptáncelőadások, világzenei koncertek -, amelyek a szélesebb közönségízlést is kielégítik.

rap: Mi lesz az idei programsorozat főtémája?

TM: Mindkét művészeti alappillérünk, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budafoki Dohnányi Zenekar is jubilál. Az utóbbi 20 éve lett hivatásos együttes, a fesztiválalapítók pedig 50 esztendősek. Ezért most őket ünnepeljük. Emellett természetesen fejet hajtunk a 200 éve született Verdi és Wagner géniusza előtt, illetve megemlékezünk Weöres Sándor évfordulójáról is.

rap: Mik a kiemelt programok?

TM: Az idei fesztivál 45 programjából a fent említetteken kívül kiemelném még a Concerto Armonico sárospataki barokk estjét, a Dohnányi Zenekar második koncertjét, melyen filmzenéket játszanak és az est vendége Roby Lakatos lesz, de figyelmet érdemel még a tehetségkutatón feltűnt két ifjú énekesnő programja is: Radics Gigi a Rajkó Zenekarral lép fel Tokajban, Tóth Vera pedig dzsesszt énekel a Budapest Jazz Orchestrával Szerencsen. A Forte Társulat előadását (Sztravinszkij: Menyegző) nemcsak a téma és a megvalósítás különlegessége miatt említeném meg, hanem a helyszín okán is: a Disznókő Pincészet traktorgarázsa igazi zempléni fesztiválos unikum.

rap: Foglalkozol-e még zenéléssel és énekléssel?

TM: A zenei életben eltöltött három évtized arról győzött meg, hogy bár sokakat a szükség visz rá, mégsem jó, ha az előadó-művészi lét és a rendezvényszervezés összekeveredik. Amikor biztossá vált, hogy a Zempléni Fesztivál "teljes jogú" szervezője leszek, végérvényesen és visszavonhatatlanul letettem a lantot - azaz a harsonát és az éneklést.

rap: Milyen az élet a fesztiválon kívül arrafelé?

TM: Bár nem élünk ott, az előkészítő és utómunkálatok miatt év közben is gyakran látogatunk Zemplénbe. Sajnos az utóbbi években megtorpanni látszik az a korábbi örvendetes fejlődés, amely új pincészeteket hívott életre Tokaj-Hegyalján, új turisztikai szolgáltatásokat, remek éttermeket, jó minőségű szálláshelyeket nyitott meg, és reménnyel töltötte el a zemplénieket. A települések filléres gondokkal küzdenek, és a helybeliek egyre reményvesztettebbek lettek. Ezért is fontos, hogy minden ilyen kezdeményezés megmaradjon, sőt lehetőség szerint erősödjön. Már csak a világörökség részeként, kultúrtájként nyilvántartott Tokaj-Hegyalja okán is.

rap: Ha lenne rá lehetőséged, hogy zenész legyél újra, mit játszanál?

TM: Nagyon szerettem a nagyzenekari dzsesszt, vagyis a big bandet, egy ilyenben szívesen fújnám a harmadik vagy negyedik harsonát. Énekesként pedig egy kifejezetten régi egyházi műveket autentikusan előadó énekegyüttesben érezném jól magam.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.