Interjú

„Ha erre nem tudok lapot húzni…”

Horváth László, a 20 éves Fonó Budai Zeneház igazgatója

  • Zipernovszky Kornél
  • 2015.11.08 12:10

Zene

A Rova Saxophone Quartet koncertjével 1995 októberében nyitott meg a Fonó. A két évtized mérlegét az ügyvezető igazgatóval vontuk meg, aki korábban is vezette már, és az elmúlt öt évben újra igazgatja a házat.

Magyar Narancs: A nyitókoncert után rögtön be is csukott a Fonó néhány hétre, mert még nem készült el a ház. Ez a zökkenő mennyire tekinthető tipikusnak a ház későbbi működésében?

Horváth László: Ez ma már nem is olyan szokatlan, hányszor hirdetnek meg a zenekarok úgy lemezbemutató koncertet, hogy még nem készült el a lemez! Akkor volt egy gyors nyitás, mert leszerződtették a turnézó zenekart, és csak később indult meg a rendes működés. Akkor én még nem vettem részt benne, Krulik Zoli volt a művészeti vezető tizenvalahány évig. Amikor Lukács József tulajdonos és fő mecénás megnyitotta a Fonót, egy olyan kultúrházat képzelt el, ahol a vécé az vécé, a hangosítás az hangosítás, a kiszolgálás az kiszolgálás. A zenekarukkal sokat turnéztak akkoriban Magyarországon, éppen bebukott a művelődési házak rendszere, mert nem költöttek rá. Olyan házat szeretett volna létrehozni, ahol klappolnak a dolgok, van CD-árusítás, ott sertepertél az ügyintéző és így tovább. Pár év után elsősorban a folkzene lelt itt otthonra. Ez valamennyire ugyancsak Lukács Józsefnek köszönhető, mert elkezdett bőgőzni, beleszeretett a magyar zenébe, és onnan nincs visszaút. A magyar zenébe bele lehet szeretni, de kiszeretni belőle nagyjából lehetetlen.

MN: A Fonó mintha még mindig küszködne a kisebbrendűség érzésével. Egy turisztikai portál például úgy jellemzi a helyet, hogy „bár kiesik” a belváros vonzáskörzetéből, mégis milyen érdekes. Persze megvan az oka, hogy miért éppen az alapító cégétől nem messze nyílt meg ez a hely, de nem kellett volna ezen már túllépni?

HL: Minden budapesti brand megkapta a „méltó büntetését”, az állami százmilliókat, amivel nagyon könnyűvé tették a működésüket. A Fonó ezt még nem kapta meg. Engem nagyon frusztrál, hogy mások, akik más kultúrkörrel foglalkoznak, állami százmilliókból meg tudják hívni azokat a zenekarokat, akiket mi nem tudunk. Akkor teljesedik be a Fonó küldetése, ha bekerül ebbe a körbe. Lukács József azt mondta néhány éve, hogy ha most jutna eszébe megalapítani a Fonót, nem biztos, hogy megtenné. Arra utalt, hogy azóta hány mecénás csatlakozott hozzá – szinte senki. Vagy ha mégis, akkor nem ott alapította volna. Minden városnak van egy szövete, kulturális vérkeringése. Ha ebben részt veszel, nyert ügyed van, ha ebből kiesel, akkor szenvedsz. A Fonó a küldetéstudatával végül is kiszenvedte az eredményeit. Amikor most a jubileumra a szombati táncházat ingyenessé tettük, az következett be, ami a belvárosban: egymás kezébe adták a kilincset az emberek, benéztek, de húztak is el hamar, mert lehet, hogy máshol jobb a hangulat. Viszont ha megfizettetjük a belépőt, akkor a helynek megtartó ereje van 3-4 órára.

MN: Időközben megépült a Pajta, egy időben a Hangár is nyitva volt, olyan komplex épületegyüttes működött, amely messze túlmutatott a zenei és táncházi alapcélokon. Mennyire lehetett ezeket a tereket és kiegészítő tevékenységeket a működés stabilizálásának szolgálatába állítani?

HL: Az első öt év a dinamikus fejlődésről szólt; új lehetőségeket nyújtott a Pajta, megépítettük a Hangárt, illetve odaköltözött mellénk az Artus Stúdió, megszállták a képzőművészek az elhagyatott régi gyárcsarnokot. Olyan összművészeti miliő alakult ki, ami 98–99-ben megelőzte a korát. A Fonónak abban az időben felajánlottak két épületet is a belvárosban üzemeltetésre, az egyik az akkor még betonhalmazként álló Gödör Klub, a másik a Millenáris Fogadó volt. Mind a kettőre azt mondta az akkori ügyvezetés, hogy köszönjük, nem kérjük.

MN: Te is nemet mondtál volna?

HL: Én építészetet tanultam, a térbe sok mindent belelátok, a Fogadó ma is az egyik kedvenc épületem. Én valószínűleg meggondoltam volna. A két hely felfutása azt mutatja, hogy ez rossz döntés volt. A Fonó utána nem is tartott ki az összművészeti koncepció mellett, mert nagyon sok pénzbe került volna. Az underground irányába is nyitottunk, a Korai Öröm erre a példa. De az ezzel járó problémákból Lukács József nem kért, maradtunk a napi 2-300 fős látogatottságnál. Előtte viszont részese voltam a Besh o’ Drommal meg Boban Markovićtyal a magyar világzenei színtér ősrobbanásának. De utána Lukács behúzta a féket, engem is lapátra tettek, a minimális működéshez nem kellettem. Időközben a világzenei produkciókat piaci alapon tudtam működtetni, szinte tíz évig. Mára viszont elértük azt, hogy a Fonót az európaiak az elsőrangú zenei helyek között tartják számon. A húszéves évfordulón elértünk egy plafont az ilyen működéssel. Nem is kérdés, hogy ez siker, amit jelez a friss Prima Primissima-jelölésünk is. Ha megkapjuk, akkor is megmarad a nagy kérdés, hogy hogyan kezdjük el a 21. évet, hogy mik legyenek a távlati célok.

MN: Van elmozdulás a lobbizás eredményeképpen?

HL: Az a mázlink, hogy akik a Fonót működtetik, fiatalok. Negyvenes éveinkben járunk, ezért persze nem vagyunk egyidősek a minisztériumokat irányító ötvenes, hatvanas döntéshozókkal. De szerencsére két korunkbelivel sikerült az elmúlt két évben dűlőre jutni, akik értették a Fonó problematikáját, és ezek azért már 20 milliós támogatások. Az egyik Beke Márton a minisztériumban, a másik Doncsev András az NKA-nál. Az eddigi államtitkároknak – Halász János kivételével – magyarázni kellett a Fonót, nem méltányolták.

MN: Most kicsit nyugodtabban tekintesz előre, az évforduló utánra?

HL: Igen. Januárban kezdjük a 21. évünket. Nekem mint kulturális menedzsernek mindig koncepciót, célokat kell menedzselnem. Ha erre nem tudok lapot húzni, ha húsz év után nem tudjuk felújítani a házat, akkor megette a fene. Mert el lehet lébecolni a következő, a 25 éves jubileumig is akár, vagy elkezdünk tájoltatni, mint egy színház. Magunkénak vesszük a Dresch-produkciót, a Csík Zenekart, menedzserirodaként tovább lehet velük dolgozni a brand elismertetésén, de valószínűleg ennek is az lenne a lényege, hogy sokszorozódjon. Legyen egy Fonó a határon túl, legyen egy Fonó-ház mondjuk Szolnokon…

MN: Ezt azzal már el is indítottátok, hogy sok házon kívüli tevékenységetek van, amiről az átlagos jegyvásárló is tudja, hogy a Fonóhoz kötődik; a Héttorony fesztivál, megjelenés a Művészetek Völgyében és máshol.

HL: Ez vállalt célunk, persze, bár nem a mi eredeti ötletünk. De ahhoz, hogy a Fonó mindennapi léte meglegyen, ahhoz már kell támogatás, nem elég az alapítónak a sok-sok milliója. De ezek olyan döntések, amelyeket nem nekünk kell meghozni, döntsék el őket a megmondók, de hát ők le vannak merevedve. Szőcs, Vajna, Kerényi, akik korlátlan királyai a területüknek, nem néznek le ilyen apró részletekbe menően a birodalomba, hogy milyen jó dolgokat lehetne itt csinálni. Amíg a kultúrpolitikának nincs saját minisztériuma, addig ez nem is lesz kiemelt terület. Rockenbauer minisztersége idején lehetett látni, hogy amikor nagyságrendekkel magasabban támogatták a kultúrát, milyen eredményeket hozott. A másik paradoxon, hogy ennek a kultúrának nincsenek celebjei. Mert aki közülük a celebség irányába mozdulna, azt a kör kitaszítja, összezár. Ezen is el kellene gondolkozni, hogy legyen-e a folk színtérnek celebje. A látogatottságot és az elismertséget elősegítené, de közben biztosan hígulna a tartalom, ami nem a folkszíntér céljait szolgálná.

MN: Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ha a Fonó nem csinálja végig ezt a húsz évet, akkor idén a WOMEX nem Budapesten lenne.

HL: Azért a Hangvető kaparta ki ezt a gesztenyét, de a Fonó tartalma nélkül valószínűleg nem lett volna mit mutogatni. A Fonó tette le az alapokat, meg azt az évi 6-8 világzenei és folkkiadványt. De az utóbbi 3-4 évben valamilyen szinten beszakadt ez a piac. Már nem olyan jó világzeneként feltüntetni a terméket, mert nem lehet azt a hatást elérni, azt a gázsit kérni, mint amit tíz évvel ezelőtt. Nehéz több száz embert találni egy világzenei produkció közönségének. Leült nemzetközi szinten is, mert nincs már annyi pénz benne. Tanulságos lesz, hogy mi marad a WOMEX után.

Neked ajánljuk