Meglehet, rég elmúltak azok az idők, amikor szinte az egész világ a Music TV-re meredve figyelte, hogyan építi be Madonna éppen aktuális programjába a mainstreamtől kissé divergáló, „alternatív” popvilág leleményeit.
De még most sem érdemes őt teljesen elveszíteni a radarról: új albuma, a Madame X például egyáltalán nem érdektelen, sőt, sok tekintetben kifejezetten izgalmas zeneanyag és még azzal sem lehet vádolni őt, hogy ne lenne mondanivalója a modern (sőt: az Amerikán kívüli!) világ számára.
Az utóbbi két évben, lisszaboni önkéntes száműzetése idején, kreatív produceri-szerzői segítségével, számos közreműködő vendégszereplésével
egy igazi világjáró album született.
Szinte minden dal más tájat idéz fel, miközben Madonna azért végig ott marad a középpontban.
A kislemezsláger Medellin elektro-cumbia lüktetése után merész ugrás a Dark Ballet, amelynek vezérfonala Csajkovszkij balettzenéjének egy részlete – a Fuvolák tánca a Diótörőből – Tomita-stílusban elővezetve.
A lemez hemzseg az ötletektől, némelyiket sikerül tisztesen kivitelezni, mások kissé összecsapottnak vagy félbehagyottnak tűnnek.
De az egymást váltó neo-diszkó (God Control), reggae (Future), afrobeat (Batuka), trap/r&b (Crave) és ilyen-olyan latin popdalok (Killers Who Are Partying, Faz Gostoso, Bitch I’m Loca) végig azt sugallják, hogy Madonna még képben van, minden értelemben.
Hangját pedig olyan szívbemarkolóan is tudja használni, mint karrierje legfényesebb epizódjai idején.
Interscope, 2019
