Lemez

Madonna olykor szívbemarkoló hangja a régi időket idézi

  • - minek -
  • 2019. augusztus 13.

Zene

Még most sem érdemes őt teljesen elveszíteni a radarról.

Meglehet, rég elmúltak azok az idők, amikor szinte az egész világ a Music TV-re meredve figyelte, hogyan építi be Madonna éppen aktuális programjába a mainstreamtől kissé divergáló, „alternatív” popvilág leleményeit.

De még most sem érdemes őt teljesen elveszíteni a radarról: új albuma, a Madame X például egyáltalán nem érdektelen, sőt, sok tekintetben kifejezetten izgalmas zeneanyag és még azzal sem lehet vádolni őt, hogy ne lenne mondanivalója a modern (sőt: az Amerikán kívüli!) világ számára.

Az utóbbi két évben, lisszaboni önkéntes száműzetése idején, kreatív produceri-szerzői segítségével, számos közreműködő vendégszereplésével

egy igazi világjáró album született.

Szinte minden dal más tájat idéz fel, miközben Madonna azért végig ott marad a középpontban.

A kislemezsláger Medellin elektro-cumbia lüktetése után merész ugrás a Dark Ballet, amelynek vezérfonala Csajkovszkij balettzenéjének egy részlete – a Fuvolák tánca a Diótörőből – Tomita-stílusban elővezetve.

A lemez hemzseg az ötletektől, némelyiket sikerül tisztesen kivitelezni, mások kissé összecsapottnak vagy félbehagyottnak tűnnek.

De az egymást váltó neo-diszkó (God Control), reggae (Future), afrobeat (Batuka), trap/r&b (Crave) és ilyen-olyan latin popdalok (Killers Who Are Partying, Faz Gostoso, Bitch I’m Loca) végig azt sugallják, hogy Madonna még képben van, minden értelemben.

Hangját pedig olyan szívbemarkolóan is tudja használni, mint karrierje legfényesebb epizódjai idején.

Interscope, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.