Lemez

Bruce Springsteen: Western Stars

Zene

A hetvenedik születésnapját hamarosan ünneplő, és szinte mindenki által csak Főnökként becézett Bruce Springsteen utoljára 2014 legelején adott ki nagylemezt, de túlzás lenne azt állítani, hogy az elmúlt öt és fél évet lustálkodással töltötte. Önéletrajzot írt, hosszasan koncertezett a Broadway-n, megjelentetett válogatást, csinált egy komoly The River-újrakiadást, azzal ráadásul maratoni turnéra is indult, és akkor még nem beszéltünk a lapzártánk idején 48 (!) darabnál tartó archív koncertlemez-sorozatáról. A kreativitás terén adódott ugyan némi le­blokkolás, de Főnökünk végül összeszedte magát, és mostanra készült el a Western Stars című leg­újabb munkájával. Az életművet felületesebben ismerők is tudják, hogy kétfajta Springsteen létezik: a rockolós, ordítozósabb (ilyenkor általában az E Street Band kíséri), illetve a folkos, csendesebb. Az új album az utóbbi kategóriába tartozik, bár messze ne olyan elborult számokat képzeljünk el, mint amilyenek az 1982-es Nebraskán szerepeltek. A Western Stars dalai tele vannak nagy ívű vonós betétekkel, a szövegek leginkább az utazásról szólnak – nem számoltam, hányszor hangzik el a highway szó, de jó sokszor, az biztos. A Hitch Hikin’ című nyitány nem meglepő módon a csavargásról szól, és ugyanez a tematika folytatódik az ezt követő The Wayfarerben is. Rengeteg földrajzi név bukkan fel a szövegekben, kapunk kiöregedett western színész és kiöregedett kaszkadőr szemszögéből énekelt dalt, de Springsteen még most is hitelesen tud énekelni az amerikai melós szemszögéből. Egyedül a hangszerelésért kár: a vonós körítés többször is túllép a giccshatáron, főleg a lemez középső harmadában.
A végén aztán két minimalistább dal, a Hello Sunshine és a Moonlight Motel javít az összképen. A hírek szerint a Főnök azóta már egy újabb, az E Street Banddel közös albumon dolgozik – remélhetőleg az élvezetesebbre sikeredik.

Columbia/Sony, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Vajon mit szól hozzá Vanda, a vidéki leszbikus hentes, hogy Budapesten róla beszélgetnek?

Az ötödik OFF-Biennálé „ezek a falak nem minket védenek” című kiállításának részeként június 15-ig látható Horváth Gideon kutatásalapú projektje a Merlinben. A legveszélyesebb ember alapja hat életútinterjú, amelyek olyan vidéken élő, munkás hátterű emberekkel készültek, akik valamilyen szexuális kisebbséghez tartoznak. Egyikőjük története volt a témája a kiállítótérben megrendezett olvasókörnek.

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.