Az igen fiatal srácokból álló makrohangba (a név kisbetűs) először a legutolsó Fekete Zaj fesztiválon futottam bele, és a trió elmebetegen kísérletezős, mégis csodálatosan felépített instrumentális műsora oda is szögezett a színpad elé. Akkor már volt egy Monokini Terror című kislemezük, amely minőségi munka volt, de azért nem adta vissza a zenekar élő energiáját, most pedig itt a második kiadvány, a majdnem nagylemeznyi, de még kislemezként kiadott MAXREBO.
A makrohang a „jazz for metalheads” szlogennel jellemzi saját magát, és ez még akkor is találó, ha a MAXREBO-n hallható zenének szerencsére semmi köze nincs sem ahhoz a birodalmi köcsögséghez, amit Magyarországon ma a legtöbben dzsessznek tartanak, sem mondjuk a Sabatonhoz. A ritmusszekció – Czirják Tamás dobos és Gyányi Marcell basszusgitáros – a dzsesszkonzin tanul, mégsem tolja magát előre – ehelyett olyasfajta pumpálós groove-okon ringatózik, mint mondjuk a Seeking Sickest Queens önmagában is magával ragadó dob-basszus témázgatása, és erre száll rá Nagy Gergely gitáros, aki egyszerre merít az igazán gonosz zajzenékből, a dzsesszből és egyáltalán minden olyan műfajból, ahol elektromos gitárt hallani. Ő bátran lépked ki aztán a hangnemekből úgy, hogy a végeredmény mégsem lesz öncélú, ráadásul olyan kreativitással használja az effekteket, amire már nagyon régóta nem volt példa Magyarországon.
A következő anyag most már lehetne egy igazi nagylemez, addig pedig egy makrohang–pozvakowski-turné volna talán a legjobb megoldás.
S*10 Records, 2014
