„Az olaszok zeneszerzője ma Verdi… De az operái tényleg szörnyűek és végtelenül megalázóak Itália számára. Úgy hangszerel, mint egy őrült, technikája szinte nincs, és egy öszvér szíve lakik benne, véleményem szerint valóban szánalmas, hitvány komponista.” Otto Nicolai, a német operakomponista (és a Bécsi Filharmonikusok alapítója) szólt ily kedvezőtlenül Giuseppe Verdiről, s mi tagadás, neki igazán minden oka megvolt rá, hogy nehezteljen az olasz pályatársra. Elvégre a Nicolai által visszaadott, Nabucodonosor című librettóval Verdi aratta le a maga első világsikerét, valamint, bár ezt Nicolai már nem élte meg, az utolsó Verdi-opera, a Falstaff szinte teljesen kiszorította a nemzetközi operajátszásból A windsori víg nőket. A Nabucco most rendezést vált az Erkel Színházban: Kesselyák Gergely Miskolcon és Debrecenben már látott színre vitele váltja a néhai Mikó Andrásét (február 13., hét óra). „Az a Nabucco – gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű!” – állítólag ezt ismételgette magában a milánói ősbemutatót megtekintő Donizetti, s ezúttal Kovács János karmester, a főszerepekben pedig Alexandru Agache és Rálik Szilvia fáradozik azon, hogy mi is hasonlót mormolgassunk majd fél- vagy fennhangon.
A hét koncertje – máskor se nagyon szoktuk kiosztani ezt a zsurnalizmusban megpácolt címet, s ezúttal pláne nem fogunk ilyet tenni, hiszen szinte egyszerre látogat Pestre a hegedűs Gidon Kremer és a zongorista Alexei Volodin. Kremer a Concerto Budapest hangversenyén vendégeskedik majd, s ez alkalommal se tagadja meg önmagát: Keller Andrásék Haydn–Beethoven-programjának kellős közepén a lengyel-zsidó-szovjetorosz zeneszerző, Mieczysław Weinberg 1959-es Hegedűversenyét játssza majd (Nemzeti Hangversenyterem, február 14., fél nyolc). Nem kevésbé izgalmas versenyművel érkezik közénk, egészen pontosan a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjére a nagyszerű Volodin (Nemzeti Hangversenyterem, február 18., fél nyolc). A Carlo Rizzi által vezényelt programon ugyanis felhangzik majd Prokofjev balkezes zongoraversenye, amelyet ő is annak az ellőtt karú Paul Wittgensteinnek komponált, akinek Ravel a magáét. S ugyanitt lesz még egy felfedezni való Prokofjev-mű, a 2. szimfónia. „Vas és acél” – ez a szimfónia mellékneve, de ez nem az a vas és acél, ami elsőre eszünkbe jut e szókapcsolatról. „Olyan bonyolulttá tettem a zenét, hogy ha meghallgatom, én magam sem tudom fölfogni a lényegét, mit várhatok hát másoktól?” – maga Prokofjev nyilatkozott ekképp erről a szimfóniáról, s mi majd igyekszünk felülmúlni a zeneszerző pesszimista elvárásait.
Lesz aztán még egy különleges koncert, ahol a Takács Quartet és a Muzsikás Együttes találkozik egymással e jelige szellemében: „Bartók és a népzene” (Nemzeti Hangversenyterem, február 12., fél nyolc). S persze lesz MET HD-közvetítés is, nem csupán Anna Netrebko, persze Csajkovszkij Jolantájával, hanem egyszersmind Bartók Kékszakállújával: New Yorkból, német Judittal, orosz Kékszakállúval – magyarul (Müpa, előadóterem/Uránia, díszterem, február 14., fél hét).
