Interjú

„Már régen nem”

Tony Lakatos dzsesszzenész

Zene

A februári Cziffra Fesztiválon harmadmagával improvizációs koncerten lép fel, majd a Magyar Zene Házában is hallhatjuk. A családjában nem örökítette tovább a zenészhagyományt, de ő maga dúskál a felkérésekben, a világ minden tájára hívják.

Magyar Narancs: Sokfelé jársz a világban. A jazz világnyelv, de érzékelsz különbségeket, hogy hol mit szeretnek jobban, mire fogékonyak?

Tony Lakatos: Nagyon sokat járok Ázsiába, Amerikába, és persze az európai országokba is. A jazz őshazájában, Amerikában óriási tradíciója van ennek a zenének, az ázsiai országokban szinte semmi, mégis nagyon érdekli őket. Még nincs igazán múltja a jazznek, de sorra nyílnak a jazziskolák, felsőfokon is. Kivétel Japán, ahol a második világháború óta nagyon elterjedt ez a zene. Egyébként szerintem Magyarországon van a jazznek is az egyik legjobb közönsége, és rengeteg a fiatal tehetség, még Amerikában sem tapasztaltam ilyet.

MN: Mennyire alkalmazkodsz a helyi ízléshez?

TL: A saját zenémet persze mindig ugyanúgy játszom, de ha egy helyi zenekarba hívnak meg, akkor igyekszem alkalmazkodni. Például az ázsiai soundhoz. Vagy egy időben sokat jártam Indiába, ott az úgynevezett Indian fusionban van improvizatív jazz, sok, hagyományos indiai elemmel. Ezt imádom.

MN: Hogyan változott a szaxofonjáték a te életed során? Hatott-e rá a pop vagy az elektronika, vagy bármilyen egyéb zenei irányzat?

TL: Természetesen az elektronika, a rock, a pop nagyon is hatott, még az akusztikus szaxofonozásra is. Én a hetvenes-nyolcvanas években sok fusiont játszottam, az utóbbi 15–20 évben pedig visszatértem a klasszikus stílushoz, a gyökerekhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.