Interjú

„Már régen nem”

Tony Lakatos dzsesszzenész

Zene

A februári Cziffra Fesztiválon harmadmagával improvizációs koncerten lép fel, majd a Magyar Zene Házában is hallhatjuk. A családjában nem örökítette tovább a zenészhagyományt, de ő maga dúskál a felkérésekben, a világ minden tájára hívják.

Magyar Narancs: Sokfelé jársz a világban. A jazz világnyelv, de érzékelsz különbségeket, hogy hol mit szeretnek jobban, mire fogékonyak?

Tony Lakatos: Nagyon sokat járok Ázsiába, Amerikába, és persze az európai országokba is. A jazz őshazájában, Amerikában óriási tradíciója van ennek a zenének, az ázsiai országokban szinte semmi, mégis nagyon érdekli őket. Még nincs igazán múltja a jazznek, de sorra nyílnak a jazziskolák, felsőfokon is. Kivétel Japán, ahol a második világháború óta nagyon elterjedt ez a zene. Egyébként szerintem Magyarországon van a jazznek is az egyik legjobb közönsége, és rengeteg a fiatal tehetség, még Amerikában sem tapasztaltam ilyet.

MN: Mennyire alkalmazkodsz a helyi ízléshez?

TL: A saját zenémet persze mindig ugyanúgy játszom, de ha egy helyi zenekarba hívnak meg, akkor igyekszem alkalmazkodni. Például az ázsiai soundhoz. Vagy egy időben sokat jártam Indiába, ott az úgynevezett Indian fusionban van improvizatív jazz, sok, hagyományos indiai elemmel. Ezt imádom.

MN: Hogyan változott a szaxofonjáték a te életed során? Hatott-e rá a pop vagy az elektronika, vagy bármilyen egyéb zenei irányzat?

TL: Természetesen az elektronika, a rock, a pop nagyon is hatott, még az akusztikus szaxofonozásra is. Én a hetvenes-nyolcvanas években sok fusiont játszottam, az utóbbi 15–20 évben pedig visszatértem a klasszikus stílushoz, a gyökerekhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.