Magyar Narancs: Sokfelé jársz a világban. A jazz világnyelv, de érzékelsz különbségeket, hogy hol mit szeretnek jobban, mire fogékonyak?
Tony Lakatos: Nagyon sokat járok Ázsiába, Amerikába, és persze az európai országokba is. A jazz őshazájában, Amerikában óriási tradíciója van ennek a zenének, az ázsiai országokban szinte semmi, mégis nagyon érdekli őket. Még nincs igazán múltja a jazznek, de sorra nyílnak a jazziskolák, felsőfokon is. Kivétel Japán, ahol a második világháború óta nagyon elterjedt ez a zene. Egyébként szerintem Magyarországon van a jazznek is az egyik legjobb közönsége, és rengeteg a fiatal tehetség, még Amerikában sem tapasztaltam ilyet.
MN: Mennyire alkalmazkodsz a helyi ízléshez?
TL: A saját zenémet persze mindig ugyanúgy játszom, de ha egy helyi zenekarba hívnak meg, akkor igyekszem alkalmazkodni. Például az ázsiai soundhoz. Vagy egy időben sokat jártam Indiába, ott az úgynevezett Indian fusionban van improvizatív jazz, sok, hagyományos indiai elemmel. Ezt imádom.
MN: Hogyan változott a szaxofonjáték a te életed során? Hatott-e rá a pop vagy az elektronika, vagy bármilyen egyéb zenei irányzat?
TL: Természetesen az elektronika, a rock, a pop nagyon is hatott, még az akusztikus szaxofonozásra is. Én a hetvenes-nyolcvanas években sok fusiont játszottam, az utóbbi 15–20 évben pedig visszatértem a klasszikus stílushoz, a gyökerekhez.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
