Koncert

Markolj meg!

Rihanna Budapesten

  • Greff András
  • 2011. december 9.

Zene

Széttárt combok, rúdtáncosok, rózsaszín puskák. Magabiztos szuperprodukció, melyben Budapestet végre nem vette haknira egy aktuális sztár.

A világszerte tömegizgató erőkké váló popsztárok felemelkedésének történetében gyakran lappang valami felfejtésre szólító titok, egy különös, meghatározó, a zenén túli összetevő. Madonna, Kylie, Britney vagy Lady Gaga pályája alighanem még évtizedek múlva is változatos szempontú kultúrtörténeti esszék tárgya lesz majd – korunk szupersztárjaié közül Rihanna esete azonban az övékénél valamivel egyszerűbb képletűnek tűnik. Nem véletlen, hogy az ő lemezeivel a mainstream popot amúgy inkább lenéző szaksajtó is intenzíven foglalkozik: a dögös hang és a 23 éves barbadosi művésznő tehetsége, aminek segítségével otthonosan tudja elfészkelni magát zsánerhalmozó (egyszer reggae-s, máskor hiphopos, rockos, r ’n’ b-s vagy legújabban trance-es) dalai mindegyikében, önmagában is elegendőnek tűnik a figyelemre. A többi már a szerencsén, vagy még inkább a brutálisan ügyes menedzsmenten múlt – de bárhogyan volt is, a lényeg, hogy az elmúlt években a legmarkánsabb popslágereket Beyoncé mellett Rihannának hozta össze a neki dolgozó kisebb seregnyi szerző és producer. Mindez persze nem jelenti azt, hogy Rihanna csakis a dalokra építene: komoly kutatást igényelne például, hogy olyan cikket találjunk róla, amiben nem hangsúlyozzák, hogy szuperszexi énekesnőről van szó.

 

 


Fotó: MTI

 

A szex szóba nem hozása már csak azért is lehetetlen, mert ahogyan a pár hete megjelent új lemez, a Talk That Talk is mindvégig a dugásról szól, úgy a csurig telt Sportarénában, döntően lánytekintetek előtt celebrált koncert nagyobbik része is a szoftpornók lendületes megidézésének jegyében telt. A szaloncukornak öltözött, jelenleg épp mérsékelten előnyös szalmaszőke fürtöket rázó főhősnő már a második számban bikiniben tárta szélesre combjait, az S&M-ben szexrabszolgák és rúdtáncosok szaggatták le róla a ruhát, a Hardban rózsaszín puskákkal felszerelt szerelemhadsereg élén masírozott, a színpadra cipelt rajongó lánnyal megmarkoltatta a melleit, és az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Rihanna nemcsak a slágerek, hanem az egy dalra eső puncidörzsölések számában is Madonna méltó kihívója lehet. Még a stadionrock örök kellékeivel, vagyis a színpad legszélére ültetett gitárossal, hatalmas szólókkal és persze tűzijátékkal elővezetett, ennek ellenére elég uncsi balladás blokk is elsősorban az énekesnő – egy szélgép segítségével amúgy monroe-san láthatóvá tett – fedetlen combjairól szólt. Mindezt az ízléstelenség és a játékosság a popban mindmáig nyerő keverékével, precízen és hitelesen elővezetve.

 

Az előzetes hírekre rácáfolva Rihanna a bemelegítő szakasz után elég magabiztosan uralta a dalait élőben is. A tempósabb számok refrénjeinél persze bevetette a Vince Neil-trükköt (egy szót én, hármat a vokalisták), illetve olykor a playbacksávokat is, de a műsor nagyobbik részében klasszul hozott mindent a reggae-s görgetésektől a sztratoszféra felé lőtt torokhangokig. Csalódást keltő volt viszont, hogy a tavaly óta a művésznő turnéin szolgálatot teljesítő szupergitáros, Nuno Bettencourt rengetegszer beérte konzervhangokkal is. Mindazonáltal elég jól szólt minden a szerencsésen zúzósra vett Prince-feldolgozástól a lemezen nem különösebben meggyőző, de a nagy hangerő és a csiricsáré látvány segítségével meglehetősen szórakoztatóra stilizált, europrosztósan pumpáló új dalokig – az ív e két végpontja között persze az összes sláger sorra került a Shut Up And Drive-tól a mindent verő Umbrelláig, még Jay-Z nyerő Run This Townja is előbukkant (a mester videóról küldte benne a szózatot). A tekinteteket mindvégig mágnesként vonzó, ketyegő energiabombának mutatkozó Rihanna ebbe a természetesen nulla százalék spontaneitást engedélyező, így mindenféleképp kissé rideg műsorba is képes volt valóságos elevenséget és melegséget csempészni szívből jövőnek tűnő gesztusaival – neki azt is elhittük, hogy nem teát csavart be hanyagul a feles pohárból a Cheers című pompás whiskyhimnusz előtt. Márpedig ha valaki csípőből tud egyszerre dögös, vagány és bájos lenni, akkor ne csodálkozzunk, hogy a lábai előtt hever a világ.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”