Tom Rowlands (a szőke, hosszú hajú) és Ed Simons 1989-ben egyszerre jelentkeztek a manchesteri egyetem középkori történelem szakára. A kurzusválasztásnál valószínűleg a pénteki órák teljes hiánya döntött. Csütörtökönként tartották ugyanis az egyik fő bulinapot az akkoriban fénykorát élő Hacienda klubban, az angol acid-house egyik szülőhelyén. A heti átlag öt parti mellett Tom egy Ariel nevezetű zenekarban gitározott, Ed pedig a hálószobában tekergette a kütyüket. Zenei ízlésük meglehetős széles skálán mozgott: Smiths-, Jesus and Mary Chain-, Stone Roses-, Happy Mondays-koncertek, szinti-pop, elektronika, Kraftwerk, hip-hop, Public Enemy, Schooly D, Eric B., aztán Justin Robertson (ma Lionrock) DJ estjei - bármi jöhetett. Legelső DJ-estjüket ´91-ben még Dust Brothersként adták, a nevet a Beastie Boys Paul´s Boutique-ját összehozó amerikai produkciós társaságtól csenték el tiszteletük jeléül. (A névmódosításra egy három évvel későbbi pert követően kényszerültek). Kezdeti rezidenciájukat a Naked Under Leather klubban szerezték: "A mennyezetet rendkívül alacsonyra építették, ennek ellenére a közönség állandóan a levegőbe emelte a kezét. Valakinek mindig felszakadt a ujjbőre, a vérfoltok folyamatosan gyűltek a plafonon."
Debütáló kislemezüket, a Song to the Sirent kölcsönkért pénzből adták ki ´92-ben. Saját kezűleg hordozták körbe a lemezboltokban, rendesen ki is röhögték őket mindenhol: "Mit akartok ezzel? Hisz ez mindössze 111 BPM!" Egyedül Andrew Weatherall, a Sabres Of Paradise és a Depth Charge zenekarok atyja karolta fel őket, ő hozta össze számukra a Junior Boy´s Own lemezkiadó szerződését, amit később a Virgin ajánlata követett.
Eleinte a Coldcut-, Renegade Soundwave-, Meat Beat Manifesto-féle együtteseket másoltak. Hogy akkor mitől lettek big beat? Ed ma is jól emlékszik a beszélgetésre, melyre utólag egy egész műfaj alapult: "Csináljunk egy számot az acid-house energiájával és dinamikájával, de tegyünk bele nagyágyú hip-hop ütemeket." És elkészült a Chemical Beats. Első nagylemezükről, az Exit Planet Dustról a Leave Home és a Life is Sweet már a Top 20-ba került Angliában.
Következő állandó partisorozatuk Heavenly Sunday Social néven futott. Aki ezekről az estekről mesél, képtelen elhagyni a legendás és a hedonista jelzőt. A bár asztalán celebrált ugrálás már-már unalmas eseménynek számított, ugyanígy az éjszakákat záró Beatles-féle Helter Skelter üvöltő-kórus, de mesélnek a DJ-pult mögötti szopatásokról is. A duó klubbeli ténykedését a Live At The Social Vol. 1 album örökítette meg, és állítólag létezik egy Radio 1 Essential Mix című DJ-lemezük is. Hosszúra nyúló remix-diszkográfiájukból csak pár név: Prodigy, Primal Scream, Leftfield, Charlatans, Manic Street Preachers.
1997-re a Chemical Brotherst az egyik legnépszerűbb szigetországi bandaként ünnepelték, második albumuk, a Dig Your Own Hole pedig már Amerikában is bearanyozódott. A két "number one" kislemez: a Noel Gallagher-es Setting Sun és a Grammy-díjas Block Rockin´ Beats, míg tavalyi eklektikabajnok mixalbumuk: Brothers Gonna Work It Out.
A titkukat megfejteni nem merném, de az biztos, hogy összehoztak egy korábban elkülönült közönséget. A hírességek közül például Paul Weller és az említett Oasis-énekes látogatta a bulijaikat. Mixeik döntő többsége is az indie-rock kategóriából került ki, hiszen, mint mondják, ezen a területen sokkal több a számukra hozzáférhetetlen megszólalás, a tipikus dance-hangzással maguk is boldogulnak.
A mostani, sorrendben harmadik saját anyaggal, mint mondják, egy átfogó szakasz lezárásához érkeztek. "Nagyon elégedettek vagyunk az albummal, zenei elgondolásainkhoz eddig magasan ez áll a legközelebb. Meglehetősen megtévesztő a ránk aggatott big beat címke, és nehéz tőle szabadulni. Úgy gondolom, ezzel a lemezzel azt mondjuk: Kérlek, hallgasd a lemezünket! Csak hallgasd meg!"
A tizenhárom hónap stúdiózárkából összesen egyévnyi tiszta időt ténylegesen a négy fal között töltöttek, vagyis többet pöcsöltek a számok berhelésével, mint eddig együttvéve. A részletek kidolgozottságán ez valóban észrevehető. A saját erő mellett egész vendégsereget hívtak segítségül. A szerintük valaha írt legjobb számukban, az Out Of Controlban Bernard Sumner (New Order) és Bobby Gillespie (Primal Scream) vokáloznak. Mellesleg ez a dal iskolapéldája a fenti, "rakjuk össze a puzzle-t" dumának. Tom: "Az ilyen hangokért zálogosítanám el a házam, ezeket raknám elsőként a mentőcsónakba."
Az én favoritom az Orange Wedge. Felfogásában kicsit a Coldcutra emlékeztet, szerintük főhajtás Timbaland és társai, avagy a modern R & B előtt. Aztán van itt újból Beatles up-to-date Noel Gallagherrel (Let Forever Be), a fiúk nem bírnak kedvenc énekesük, John Lennon emlékétől elszakadni. Maga a szám kicsit közhelyes, de a körítés második percénél és a legvégén ismét jövő idejű zenét hallunk, ha csak másodpercekre is. A kulcsszám számukra a Sunshine Underground. "Ez minden együtt, amit csinálni akartunk. Organikus hangzás elektronikus hangszereken: orgatronikus forradalom." További énekesek és stílusok a lemezen: Hope Sandoval (Mazzy Star), Jonathan Donahue (Mercury Rev), filterezés, pumpálás, döngölés, kontrasztként kis space, narkotikus altatás: együtt a modern tánczene szinte összes kézjegye.
"Eddig mindig egy bizonyos színtér változásaira reagáltunk. Ez a mostani anyag viszont egyszerűen csak a mi zenénk, egy kívülálló lemez. Az elmúlt két évben divat lett nyíltan vállalni a külső befolyásokat, ahogy a mi zenénk is rengetegszer visszaköszönt. A hangzás-lovaglók már meglévő részleteket és darabokat pakolnak egybe, mi ellenben inkább a még fel nem fedezett hangzásokat kultiváljuk. Nem óvatoskodtunk, továbbá úgy hisszük, lemezünk több lett, mint csupán a részeinek összessége. (...) Gyakran megesik, hogy miután felvettek minket egy reptéren, a parti helyszínéig tartó út alatt egy szót sem bírunk kinyögni. Néma csend a kocsiban, a turnémenedzsert már szétveti a feszkó, közöttünk meg egy különös vibráció zsong. Mintha egy másik zónában lebegnénk, majdnem teljesen kirepülünk magunkból. A zenében is ezt keressük - egy transzcendens világot."
Bognár Tamás
Freestyle Dust/Virgin, 1999
