Lemez

Bevált és újító

Pearl Jam: Gigaton

Zene

A Pearl Jam előző, Lightning Bolt című lemeze kapcsán jegyeztük meg 2013-ban, hogy Kurt Cobain és Layne Staley halála óta az Alive című dal már amolyan extra jelentéssel, vagy ha úgy tetszik, jelentőséggel bír.

A Nirvana frontembere 1994-ben hagyott itt minket, az Alice in Chains énekese nyolc évvel később, és aztán a Soundgarden vezére, Chris Cornell is csatlakozott hozzájuk 2017-ben. A nagy seattle-i négyes közül mára a Pearl Jam maradt az egyetlen zenekar, amely soha nem oszlott fel és amelynek még él a frontembere, Eddie Vedder.

Érdekes, hogy a Pearl Jam a 2010-es években mindössze egy lemezt jelentetett meg, bár az tény, hogy a Lightning Bolt után sem állt le a zenekar, hiszen rendületlenül koncertezett tovább. Az elmúlt hét évben ki is jött tőlük 6 (!) élő album, és a védjegyüknek tekinthető Live Bootleg szériával sem álltak le. 2017-ben aztán beiktatták őket a Rock & Roll Hall of Fame-be – a beszédet David Letterman mondta, miután a zenekar mentora, Neil Young az utolsó pillanatban meggondolta magát. Közben a tagok foglalkoztak a saját projektjeikkel meg a magánéletükkel, szóval az ő szemszögükből viszonylag gyorsan eltelt ez a közel hét év.

A Gigaton című albumnak állítólag már 2017-ben nekiálltak, de a zenészeken egyre jobban eluralkodó perfekcionizmus lelassította a munkálatokat. Végül tavaly tavasszal ultimátumot adtak maguknak, és kitűzték a megjelenési dátumot idén tavaszra. A producer Josh Evans lett, aki különböző funkciókban (gitártechnikus, hangmérnök) már közel 15 éve dolgozik a zenekarral. És aki Brendan O’Brient hiányolja, azt is megnyugtathatjuk: a jó pár korábbi Pearl Jam-lemezt gondozó szakember két dalban is billentyűzik.

Az ötvenes éveik közepén járó zenészek az eddigi leg­experimentálisabb munkájukat tették most le az asztalra, de a jól bevált, védjegyüknek tekinthető hangzásról sem mondtak le. Ez azt jelenti, hogy mindenki megkapja a magáét – a változásokért kevésbé rajongók, illetve azok is, akik egy kis újítást vártak a Pearl Jamtől. A nyitó Who Ever Said egyesíti a két világot: az old schoolos alapokra rákúszik egy furcsa szintiszóló, az első 20 másodperce pedig színtiszta ambient. A nagy meglepetés az első kislemeznek választott new wave-es Dance of the Clairvoyants, amely felvállaltan a Talking Heads munkásságából merít, és ez kifejezetten jól is áll neki. Az elektronika az Alright című balladában sem hat idegenül, mint ahogy a korábban Vedder-szólódalnak indult és a kormánynak beszóló River Crossba is remekül illeszkedik a szokatlan hangzású orgona.

Vannak nyugisabb, akusztikusabb darabok is természetesen. Ilyen például a Led Zeppelin hasonló dolgait idéző és állítólag Cornell emlékére írt Comes Then Goes, valamint az azt követő Retrograde, bár az a második felében kellően beelektromosodik. A 90-es évekbeli klasszikus rockhangzást is képviseli jó pár dal (Quick Escape, Never Destination, Take the Long Way), és amit mindenképpen fontos még kiemelni: nagyszerű gitárszólók csendülnek fel bennük. Azért akad két gyengébb szám is, a Superblood Wolfmoon és a tinglitangli Buckle Up; illetve azt lehet még esetleg felróni, hogy az album közel egy órán át követeli a figyelmünket – mennyivel jobban állt a 2009-es Backspacernek a 37 perces játékidő. Minden­esetre a Gigaton lényegesen jobb, mint a Lightning Bolt, és most már az lenne a nagy kérdés, hogy ezek a dalok hogyan működnek élőben. Ám hiába a meghirdetett (és még le nem mondott) július 15-i időpont, 24 éves várakozás után sem biztos, hogy Pearl Jam-koncert lesz Budapesten.

 

Monkeywrench/Universal, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Szolzsenyicin megint vesztett, de halála után legalább elüldözni nem lehet

A Gulag szigetvilág olvasása közben lágerekkel álmodtam. Néha kiborultam, máskor lenyűgözött, mennyire sokféleképpen nagyszerű ez a kétezer oldal. Nehéz nem meglátni benne a szerző humanizmusának tragédiáját is: a Gulag emlékezetét, amiről főként miatta tudunk, éppen most törli el az orosz rendszer, miközben ismét magyarázni kell, ki az elkövető és ki az áldozat.

„Itt már nincs miről beszélni” – Közös éneklés a Kossuth téren

Beszédek, kiáltványok helyett énekszót hallhat, aki kilátogat a Kossuth térre vasárnap délután 1 és 3 óra között. A „Van hangunk” nőnapi akció szervezői szeretnék, ha március 8. nem csak egy szimbolikus gesztus lenne – közös éneklésre hívnak mindenkit, aki szerint a nők ügye nem díszlet, hanem társadalmi kérdés. Miklusicsák Alízt, a Dajer Alapítvány kurátorát kérdeztük az esemény részleteiről.

Ilyen az, amikor Zelenszkij mutogat Orbánra

Az ukrán elnök nem a magyaroknak üzent, amikor Orbánt fenyegette, hanem a saját szavazóinak, akik választ kérnek arra, miért nem harcolta még ki a pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól. De a magyar miniszterelnököt amúgy is Putyin ügynökének tartják az ukránok – így nem bánják, ha csúnyán beszélnek róla.

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.