Lemez

Megszakadt sorozat

Beck: Colors

Zene

Ha egy színész szcientológus, az ciki, főleg ha Tom Cruise-nak hívják, de a zenészekkel valahogy elnézőbb a közönség. Beck simán az elmúlt negyedszázad egyik legkedveltebb amerikai énekes-dalszerzője, és népszerűségét soha nem befolyásolta a botrányokkal övezett egyházhoz tartozás. Nem szeret beszélni róla, sőt, a vele interjút készítő újságírónak nem is szabad erről kérdezni.

A Bek David Campbellként anyakönyvezett, teljes művésznevén Beck Hansenként ismert zenészt az őt felületesen ismerők hajlamosak a barkácspop skatulyába sorolni, holott ő ennél jóval sokoldalúbb művész. Készített már akusztikus alapú lemezeket, és egy csomó minden másba is belekóstolt a hiphoptól a pszichedéliáig. Eddigi karrierjének három csúcsműve az 1996-os Odelay (ez volt az év lemeze akkor az NME-nél), a tíz évvel későbbi The Information, valamint legutóbbi, folkosabb és „belassultabb” albuma, a 2014-ben kiadott Morning Phase. Ez több szempontból is rokonítható a 2002-es Sea Change-dzsel, amely szintén jelentős darabnak számít az életműben, még ha nem is annyira kiemelkedő, mint az eddigi utolsó lemez.

A Morning Phase egy viszonylag hosszú, öt­éves szünet után jött ki, és Beck legszívesebben már 2015-ben kiadta volna a folytatást; abban az évben, amikor Prince-től vehette át az év lemeze díját a Grammyn, miközben Kanye West megpróbálta megrohamozni a színpadot. De aztán valahogy belassultak a munkálatok, és a Paul Epworth producerrel, valamint Pharrell Williamsszel megkezdett munka nem találtatott elég jónak. Legközelebb 2016 októberére sikerült kitűzni a megjelenést, de abból sem lett semmi – egészen mostanáig. Beck a csúszást az amerikai elnökválasztással indokolta, egy darabig úgy volt vele, hogy inkább egy cinikusabb hangvételű anyagot ad ki, de végül meggondolta magát.

A Colorst a főleg mainstream sztárokkal dolgozó Greg Kurstin jegyzi producerként, de ő csinált nemrég remek albumot a Foo Fightersnek is. Sajnos Beck csak egy rendkívül steril hangszerelésű poplemezt kapott tőle, aminek kapcsán emlékeinkben felcsillanhat az 1999-es Midnite Vultures, csakhogy az egy sokkal merészebb, izgalmasabb dalgyűjtemény volt. A Colorson kevés az emlékezetes pillanat; inkább középszerű, táncolható funk-diszkó-rock számok vannak rajta. A nyitó, címadó dal béna, pánsípszerű effektje meg a torzított ének épp elég rossz felütés, de van ennél rosszabb is. A Wow című szám egyértelműen az életmű eddigi mélypontja, bármikor felcsendülhetne benne akár egy autotune-os rapbetét, de szerencsére idáig nem fajulnak a dolgok. Ráadásul vannak vállalhatóbb dalok is, mint például a seggrázáshoz ideális No Distraction, a jó kis riffel bíró I’m So Free, a Pink Floyd-os idézeteket tartalmazó Square One vagy a Midnite Vultures hangulatában fogant Up All Night. A baj csak az, hogy ezek is olyan számok, amiket Beck korábban csak kislemez B oldalakra rakott volna: a Colors az év egyik nagy csalódása a Gorillaz és az Arcade Fire idei albuma mellett.

Capitol/Universal, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.