"Ott elképzelhetetlen egy videoklip politikai okból való letiltása"

Barcza Gergő és Pettik Ádám – Besh o droM

Zene

A húsz évvel ezelőtti kezdetekről, befutásról, kivándorlásról és a mégis elkészülő új lemezről beszélgettünk a zenekar fúvósával és ütőhangszeresével.

Magyar Narancs: A Szigeten mutatkoztatok be 1999-ben, és akkora sikeretek volt, hogy a koncertet többször is meg kellett ismételni. Mi lehetett ennek az oka?

Barcza Gergő: Jókor voltunk jó helyen. Világzene korábban is létezett, de akkoriban, az ezredfordulón vált igazán népszerűvé, akkor lettek éhesek az emberek arra a zenére, ami kicsit népzene, könnyű befogadni, mégsem popzene…

Pettik Ádám: …de nem is az az észak-afrikai zene, amelyik addig a fő csapásirány volt a világzenében. Nekünk kimaradt a szokásos kezdés, amikor először csak a haverok jönnek, aztán szép lassan nő a közönség, mi ugyanis már az elejétől fogva telt házak előtt játszottunk. Törzshelyünkön, a Tütü Tangóban, a Balettintézet pincéjében őrületes hangulat volt. Csöpögött az izzadság a falakról, még lehetett bent dohányozni, ezért vágni lehetett a füstöt. Ott olyan dolgok történtek, amelyek erősen meghatározták a zenekar későbbi irányát. Ott csiszolódtunk össze, és értettük meg, hogy mi a feladat. Hogy nyomni kell kifelé magunkból az energiát, hogy az emberek táncolni tudjanak, amitől aztán mi újabb lendületet kapunk. De az is igaz, hogy ha ma indulnánk, az nyilván nem ütne ekkorát.

Pettik Ádám és Barcza Gergő

Pettik Ádám és Barcza Gergő

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Barcza Gergő: Valóban nagyon hamar befutottunk, és nem is csak idehaza. Igaz, hogy nagyon puritán körülmények között, de még olyan helyekre is eljutottunk, mint a Womex vagy a Glastonbury Festival, az utóbbi az egyik legjelentősebb zenei rendezvény a világon.

MN: Korábban azt mondtátok, hogy mindig az aktuális felállás a legjobb. Milyen a mostani?

Barcza Gergő: Zeneileg teljesen más, mint húsz évvel ezelőtt. Főleg a színpadi koncepcióra gondolok. Nagy különbség az elsőhöz képest, hogy van dobos a zenekarban, amitől minden megváltozott: a dob, illetve az elektromos gitár miatt a basszusnak és a ritmusszekciónak is hangsúlyosabbnak kell lennie, mint korábban. Ádám ütőhangszeresből frontemberré lépett elő, én EWI-n, elektromos fúvós hangszeren játszom a szokásos fúvósszekció mellett, ez lett a fő hangszerem, tele modern balkáni hangszínekkel, Seres Vili pedig klarinéton teker.

Az egész zenekar sokkal dinamikusabb lett. Fontos változás, hogy az együtt éneklésen van a hangsúly, és nem azon, hogy valaki elénekel egy-egy dalt. Nagyjából tíz éve változatlan a felállás. Felnőttünk, megkomolyodtunk. Megtaláltuk azokat az embereket, akikkel jól tudunk dolgozni. Ma már semelyik tagunknak sincsenek olyan elvárásai, amelyeknek a zenekar nem tud megfelelni.

MN: Milyen elvárásokra kell gondolni?

Pettik Adám: Előfordult, hogy valakivel azért nem tudtunk együtt dolgozni, mert nem akart annyit utazni, vagy több pénzt szeretett volna, vagy egyszerűen nem tudott csapatban gondolkodni.

MN: Ez a zenében is kifejezésre jut?

Pettik Adám: Ha visszagondolok arra a hat-hét számra, amit az utóbbi időben csináltunk, azt érzem, hogy már régóta bennünk voltak. Például nagyon szerettem volna csinálni egy rendes punknótát, ami persze nemcsak punk, hanem Besh o droM is, és a Vas-ágy című számunk ilyen lett.

Barcza Gergő: Készül egy lemez is.

MN: Ez azért meglepő, mert korábban azt mondtátok, nem lesz lemez, mert nem éri meg anyagilag.

Pettik Adám: Továbbra is így gondoljuk, de az a helyzet, hogy közben megtelt a fiók, kilógnak a dalok, és ezzel szeretnénk kezdeni valamit.

Barcza Gergő: Sok minden alakulóban van a lemez körül, például vendégzenészek névsora…

Pettik Adám: ...azt is eldöntöttük, hogy közösségi finanszírozással próbáljuk megcsinálni.

MN: Szinte az összes lemezetek magánki­adásban jelent meg eddig is.

Barcza Gergő: Volt magyar és nemzetközi kiadónk is, de aztán úgy döntöttünk, hogy jobb a magánkiadás.

Pettik Adám: A lemezkiadás nem nagy üzlet a kiadóknak, így nem is fektetnek bele annyi energiát a munkájukba, amennyi ideális lenne. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben együttműködjünk egy kiadóval, de ehhez tisztességes szándék is kellene. És ugyanígy örülnék annak is, ha mögénk állna valaki, mert a zenekar az első pár évtől eltekintve saját magát menedzseli, ami nem egészséges. Nekünk nem ezzel kellene foglalkoznunk, hanem a zenéléssel.

MN: Kik hatottak a mostani zenétekre?

Pettik Adám: A New York Gypsy All Stars és a Snurky Puppy.

Barcza Gergő: Nagyon inspiráló Džambo Aguševi, aki egy macedón trombitás, és a családjával zenél. A magyarok közül a Parno Graszt az a zenekar, amelynek rohannék a koncertjére.

MN: Az elmúlt húsz évben rengeteg helyen léptetek fel. Hol szerettek benneteket a legjobban?

Pettik Adám: Mexikóban fantasztikus közönségünk volt. Minden egyes zenei ötletet üdv­rivalgás fogadott. Azonnal reagáltak, és a számok után olyan ováció volt, hogy abba az egész zenekar belepirult. Nagyon komoly bulivá fajult az a koncert.

MN: És mit tartotok az elmúlt húsz év legnagyobb sikerének?

Barcza Gergő: Azt, hogy még mindig együtt vagyunk. Meg azt, hogy úgy is egyben lehet tartani egy zenekart, hogy egyikünk sem él Magyarországon. Én Izraelbe mentem ki, Ádám pedig Nagy-Britanniába költözött még 2012-ben. Nem akartuk, hogy itthon nőjenek fel a gyerekeink. Nyilván nem ment mindez zökkenőmentesen, de most már elmondhatjuk, hogy ugyanúgy tudunk új számokat írni, mintha itthon élnénk, csak más módszerekkel kell dolgozni.

false

 

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Az itthoni koncertezés viszont egészen máshogy esik, mint amikor itt éltem. Sokkal nyitottabbnak és felszabadultabbnak érzem magam így, látogatóként. Izraelben is zenészként tartom el a családomat, mint Magyarországon tettem, csak ott valahogy sokkal kevesebb a bizonytalanság, a politika nem nyúl bele a zeneiparba, és senkinek sem kell aggódnia a nézetei miatt. Ott elképzelhetetlen lenne például egy videoklip politikai okból való letiltása a közszolgálati televízióban, mint ami itt nemrég velünk megesett. A jelenlegi helyzet abban is érdekes, hogy amikor 1999-ben megalakult a zenekar, akkor én pont Izraelből költöztem haza.

Pettik Adám: A zenéhez való viszonyomban nem változott semmi attól, hogy külföldön élek. Ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak, próbálok új hangszereket kitalálni, gyakorolok a régieken, zenei vicceken agyalok, viszont nem tudok elszakadni a magyar belpolitikától. Ezzel kapcsolatban azt gondoltam, hogy nem fogom tudni annyira felidegesíteni magam rajta, mint amikor itthon éltem, de ez nem így van. Ráadásul most már az angol belpolitikán is lehet idegeskedni.

Neked ajánljuk