„Hasonlóképpen nagyon önérzetes volt a maga képességeinek megítélésében és megvallásában, ahogy a kortársai tudósítanak is erről, mert sohasem akart kevesebbnek látszani, mint amennyi valójában volt. Ez, a többi között egy nevezetes alkalomkor nagyon is kitűnt, amikor még társaival együtt a köztársaság kormányának élén volt; történt ugyanis, hogy amikor arról lett volna szó, hogy (…) köztársaságunk akkori állapotának megtámasztására hívják be Fülöpnek, Franciaország királyának testvérét vagy rokonát, kinek neve volt Károly; tanácskozásra gyűltek össze ez ügyet megvitatni ama testület vezető emberei, akikkel ő is együtt tartott, és itt, egyebek között, ez ügyre nézve úgy döntöttek, hogy követséget kell küldeni a pápához (…). És mikor arra került a sor, hogy eldöntsék, ki legyen ennek a követségnek a feje, mindenki azt ajánlotta, hogy legyen Dante. E kívánság hallatán, miután egy ideig elgondolkozott, ezt válaszolta: Ha én megyek, ki marad? Ha én maradok, ki megy? Mintha ő lenne egyedül, aki valamennyiük közt a legérdemesebb, és a többi csak általa ér valamit.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
