Viszont az így új ruhába öltöztetett Amerika-mítosz sajna elengedhetetlen és lényegi része a tajvani direktor filmjének - a táj képeslapba illő: csörgedező hegyi patakok, zöld legelők, bégető birkák, egy-két kósza prérifarkas és nagy medve, örökzöld fenyőfák; hőseink farmerben és félrecsapott Stetson-kalapban: a morózus, hallgatag Ennus (Heath Ledger) és az emocionális, közvetlen Jack (Jake Gyllenhaal).
Harcedzett, cool csávók mindketten; nyári idénymunkára érkeztek Wyoming államba '63 nyarán: birkákra kellene felügyelniük a hegyekben, ott, ahol a madár se jár.
Friedrich Schlegel olvashatatlan regénykísérlete, a Lucinda óta tudvalevő, hogy az unalom tökéletes táptalaja a filozofálgatásnak és a szerelemnek: nem csoda, hogy miután hőseink besokallnak a hihetetlen tempóban növekedő fű tanulmányozásától, a juhok számbavételétől, a naplementéktől és a menetrendszerű lerészegedéstől, egymás felé fordulnak.
Lee kiváló ritmusérzékkel vezeti fel az első szerelmes éjszakát: óvatos közeledés, apró, figyelmes gesztusok, egymás múltjának alapos feltérképezése, majd a verekedéssel, gyengédséggel, szégyenteljes zavarral és szenvedéllyel keveredő nagy egymásra találás, amit mindketten másképp dolgoznak fel: míg Ennus hárítja, Jack bevállalja a hegyek közötti zakatolást, abban viszont közös a platform, hogy ettől még egy kicsit sem lettek melegek.
A film nem csupán a két férfi több évtizedig tartó románcát mutatja be, de viszonyukon keresztül a felelősségvállalás kérdéseit is pedzegeti - Ennus és Jack vonzalma nemcsak saját maguknak, önismeretük, önelfogadásuk, vágyaik be- és felismerése szempontjából jelent kihívást, de a környezetüket is komolyan érinti: vajh' nem becsületesebb-e bátrabbnak lenni és egymást szeretni, mint látszatházasságokat, alibi kapcsolatokat kötve a női nem köreiben garázdálkodni?
Merthogy hőseink végül is ezt teszik - Ennus a jóravaló Almát (Michelle Williams) vezeti oltárhoz és az orránál fogva, a belevalóbb Jack, miután sem zárkózott szerelmével, sem pedig a jóképű bárbéli cowboyjal nem jut dűlőre, a rodeóbajnok Lureennal (Anna Hathaway) elégszik meg. A tisztes családapákká lett egykori tehenészfiúk mégsem szabadulnak egymás bűvköréből, évente háromszor-négyszer mennek a hegyekbe horgászni, ahol egymáson kívül ugyan nem nagyon fognak semmit, azt viszont mindig alaposan megbeszélik, hogy miért nem lehetnek egymáséi.
Klasszikus melodráma hát a Túl a barátságon: műfajhoz méltó kiváló alakításokkal, a nézőnek pedig kiadós bőgéssel. Jake Gyllenhaal szemében méltóság, mozdulataiban gyengédség és rafinált erotika, tehetsége valósággal süt a vászonról; Heath Ledger méltó partnere, kiválóan építi fel elfojtásoktól terhes, érzelmi kitörésekben, fújtatásokban, elnyelt könnyekben megnyilvánuló személyiségét.
A légyottok színtere, a Brokeback Mountain bukolikus szimbólum, amolyan Jókai-féle Senki szigete, ahová nem jut el a világ zaja, ahol nincs félelem az előítéletektől, a megvetéstől. Ang Lee kompozíciói, jelenetei rá is játszanak erre - randevúikat mindig a hegységet ábrázoló képes-lapokon pontosítják a cowboyok, ám ennél fontosabb a kontraszt a sík Texasszal: innen jött a puritán Ennis.
A Túl a barátságon sokkal inkább az ő tragédiája, mint Jacké - a hallgatag tehenészfiú azzal, hogy nem vállalja a kapcsolatot, és mindent megtesz azért, hogy heteroszexuális viszonyt építsen, a magányt választja, s ez a film végére már oly súllyal nehezedik, hogy a néző inkább őt, be nem teljesült szerelmét, mint őszintébb, továbblépésre képes kedvesét siratja.
Mindazonáltal a mű nem véletlenül tudott utat törni magának a mainstreambe. Giccsel kokettáló, ám professzionális love story fonák oldalról.
Az SPI bemutatója
