Menekülés a szörnyű valóság elől – a Xiu Xiu új albumával tér vissza a Dürer Kertbe

  • narancs.hu
  • 2023. május 8.

Zene

Jamie Stewart legbelsőbb frusztrációinak színpadi megtestesülésének ismét szem- és fültanúi lehetünk, méghozzá épp, mint legutóbb, most is egy albumpremier kapcsán – május 18-án a Dürer Kertben.

Nagy hírünk van az experimentális avantgárd popzene kedvelőinek, ugyanis a kaliforniai trió ismét hazánkba látogat, mégpedig azért, hogy élőben is bemutassák márciusban megjelenő tizenharmadik stúdióalbumukat.

Az Ignore Grief című új lemez – ahogyan azt a Xiu Xiutól már korábban megszokhattuk – furcsa, képzeletbeli világba invitál minket, ami mindennek ígérkezik, csak kényelmesnek nem. A zenekar elmondása szerint a dalok segítségével olyan fantáziavilágot hoztak létre, ahová az ember a szörnyű valóság elől menekül, még akkor is, ha ez a mesterkélt menedék még az épp megtörténő borzalmaknál is traumatikusabb. Az album előfutáraként megjelent single, a Maybae Baeby egyszerre pusztítóan hátborzongató és experimentálisan kakofón. A track akár az American Horror Story főcímdala is lehetne, de a biztonság kedvéért a videoklipet sem bízták a fantáziánkra: azt Angela Seo, a zenekar billentyűse rendezte, ezzel esélyt sem adva a menekülésre – sem audiós, sem vizuális síkon.

 
Xiu Xiu

A zenekar 2002-es alakulása óta szinte minden évben kiadott egy kis- és/vagy nagylemezt, így mindenki megemelheti képzeletbeli kalapját a tekintélyes diszkográfia előtt.

Ez az este garantáltad rád vár, ha valami olyat szeretnél átélni, amit nagyon kevés zenekar tud nyújtani, és ha szeretnél egy kicsit kiszakadni az unalmas mókuskerékből. Ha már láttad a Xiu Xiut, és tetszett, akkor azért, ha pedig egyelőre nem tudsz mit kezdeni velük, akkor pedig azért merülj el experimentális világában!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.