„Az eset ez: [a bécsi egyetem] újonnan választott rektorának, dr. Wahlbergnek ünnepélyes beiktatása okt. 21-én ment végbe mintegy 700 egyetemi hallgató és számos előkelő, tudományos vendég jelenlétében. A vendégek között ott volt Stremayr kultuszminiszter is, kit az egyetemi polgárok kifütyültek. Az ünnepély esti 6 órakor vette kezdetét, s a vendégek már jóval a rektor megjelenése előtt ott voltak az aulában. Stremayr miniszter, amint helyéről fölkelt, hogy egyik-másik vendéget, ismerősét vagy tanárt üdvözöljön, a fiatalság egyhangú kiáltásával leülésre készteté. A miniszter leült, ott volt az ünnepély végéig, s ajkain az államférfiúi gúnymosoly volt látható.” 1874 októberében így számolt be a Kossuth-párti Magyar Újság az ultramontánnak vélt osztrák kultuszminiszter, Karl von Stremayr lovag nehéz estéjéről, melynek végén a rektor beszédén föllelkesült fiatalság még távoztában is kipisszegte az egyetemi autonómia veszélyeztetésével vádolt kormánytagot. A fotónkon épp díszdoktori viseletben mutatott Stremayr miniszter megítélése azért nem volt minden körben ily negatív, amit elsősorban nem is az bizonyít, hogy Ferenc József utóbb rövid időre még kormányfővé is megtette, hanem az, hogy Anton Bruckner neki ajánlotta az ekkoriban, a hetvenes évek közepén megalkotott V. szimfóniáját.
A Tragikus, a Pizzicato, sőt A hit temploma melléknevekkel is felruházott Bruckner-szimfónia a Pannon Filharmonikusok jövő pénteki koncertjén fog felénk hömpölyögni (Nemzeti Hangversenyterem, november 30., fél nyolc). A terjedelmes, még a sajnálatosan bevett csonkításokkal együtt is kiadós mű, mondhatnánk, családi programon hangzik majd fel, hiszen a Bogányi Tibor által igazítandó est vendégművésze, vagyis Mendelssohn I. zongoraversenyének szólistája a karmester fivére, Bogányi Gergely lesz.
Kedden este testvérek helyett apa és fia, méghozzá A két Foscari ígérkezik elibénk, a gályarabság, vagyis az operaszerzői hajsza éveit nyögő Verdi mestertől (Nemzeti Hangversenyterem, november 27., hét óra). Az 1844-es opera bizonnyal nem az életmű legnépszerűbb alkotása, s Byron könyvdrámáját ízlelgetve már maga a „bussetói medve” is pontosan ismerte fel, miszerint „a darabban nincs meg az a színpadi ragyogás, amely egy operához szükséges”. A római ősbemutatót azután kereken „mezzo-fiascó”-nak ítélte, igaz, hű librettistája, Piave szerint ezt a félbukást más komponista teljes diadalnak nevezte volna. A két Foscari mindenesetre így is figyelemre méltó opera, s mostanában újra fel is fedezik világszerte, egyebek mellett az olyan énekeseknek hála, mint amilyen Leo Nucci, aki most a pesti, koncertszerű előadáson az idősebb Foscari, a dózse szólamát énekli.
A félbukásról eszünkbe juthat Weber Oberonja, a korai Verdi-operákról pedig a Müpában A kalózt vezénylő Carlo Montanaro, s így már át is kötöttünk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjéhez (Zeneakadémia, november 27., fél nyolc). Az Oberon nyitányával indul majd ez a hangverseny, hogy aztán Perényi Miklós régi kedves műsorszámát, Schumann a-moll csellóversenyét játssza el, a szünet után pedig Brahms II. szimfóniája fogja beszegni az esténket. Brahms neve végül még Várjon Dénes zongoraestjéhez is elirányítja ajánlónkat: az ő programján a másik két nagy B betűs, Bach meg a Hammer-klavier-szonátával megidézett Beethoven között fog szerepet kapni Bécs vitriolos humorú büszkesége (Zeneakadémia, november 30., fél nyolc).
