mi a kotta?

Folytassa, összművész!

  • mi a kotta
  • 2013. július 13.

Zene

"Lohengrin - Mr. R. Wagner zenés darabot csinált belőle. Fiatal házaspár nászéjszakáján hajba kap, mert az újdonsült menyecske mindenáron tudni akarja, hogy a férje megbízható keresztény családból származik-e. Ezen megsértődve férj még a vonatot sem várja be, elcsolnakázik a legközelebbi hattyúval."

Karinthy Frigyes sommázta ekképpen az Így írtok ti göngyölített szinopszisparódiájában Richard Wagner romantikus operájának cselekményét, okvetlenül bocsánatos blaszfémiával és egyszersmind felszabadító humorral közelítve az alkotáshoz, amelynek középponti mozzanatát, a név megkérdezésének tilalmát maga a szerző 1851-ben így értelmezte: "Lohengrin azt a nőt kereste, aki hisz benne: aki nem kérdi, ki ő és hol van hazája, hanem olyannak szereti, amilyen; és mert olyan, amilyennek ő látja. Azt a nőt kereste, aki előtt nincs szüksége magyarázatra, igazolásra, hanem aki föltétlenül szereti őt. Azért kellett elrejtenie természetének felsőbbrendűségét, mert épp csak eme magasabb - helyesebben: felfokozott - lényének le-nem-leplezése, ki-nem-nyilvánítása biztosíthatta, hogy nem csupán a magasabbrendűségének szól az elnyert csodálat és bámulat..."

A Lohengrin csakúgy ott szerepel az idei Budapesti Wagner-napok második hétvégéjén (Nemzeti Hangversenyterem, június 16., négy óra), akárcsak a frissen bemutatott Mesterdalnokok (Nemzeti Hangversenyterem, június 15., négy óra), valamint a sorozat talán legsikerültebb produkciója, a Parsifal (Nemzeti Hangversenyterem, június 14., négy óra). Mindhárom előadásban a már természetesnek megszokott nemzetközi csillagjárással, visszatérő közönségkedvencekkel, mint amilyen a tenor Christian Franz, valamint két esetben Fischer Ádám, egyszer pedig Vajda Gergely avatott karmesteri irányítása alatt.

Ámde ha már fentebb egy jeles német Wagner-tenort emlegettünk, hát bizonnyal nem hagyhatjuk említetlenül napjaink alighanem első tenorjának mégoly rövid budapesti bemutatkozását, amely ugyancsak erre a hétvégére esik. Jonas Kaufmann (képünkön) ugyanis, hiszen őróla van szó, néhány ária erejéig tiszteletét teszi majd minálunk, pontosabban a Marton Éva hetvenedik születésnapját köszöntő operaházi gálán (június 16., hét óra). E néhány ária között pedig ott hallhatják majd a szerencsések az emlegetett Lohengrin önleleplező Grál elbeszélését is.

Egyebekben még két figyelemre méltó dalkoncert köti esedékes hétvégénket a vokális műfajokhoz, mindkettő izgalmas tematikát felvezetve és mindkettő vasárnap. A francia koloratúr-mezzó, Isabelle Druet matinéján Shakespeare-dalokat ígér, az avoni hattyú bűvöletében leledző utókor olyan zeneszerzőitől, mint Berlioz és Schubert, Brahms és Korngold (Fesztivál Színház, június 16., tizenegy óra). Kora este azután a Wilheim András zongorajátéka által kísért Darázs Renáta idézi meg Bécs gazdag dalkultúráját, Schubert mellett Gustav Mahler és Arnold Schönberg kompozícióit megszólaltatva (Fuga, június 16., hat óra).

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.