Beethoven világábrázolása a teljességre törekszik, valamennyi elképzelhető érzelem, indulat és lelkiállapot hangzó tükrét elénk tartja. Így, bár tudjuk, Beethoven nem orfeuszi, hanem prométheuszi szellemű alkotó, megtaláljuk az œuvre-jében a békés, idilli megszólalásmódot is.
Ilyen a három zenekari kíséretes hegedűműve: a Hegedűverseny (op. 61, D-dúr – 1806), valamint a két Románc (op. 50 és 40, F-dúr és G-dúr – 1798, 1801/02). Az angyali béke, a háborítatlan nyugalom, a derű szigetei. Persze komoly darabok, ehhez kétség nem férhet, hiszen mindhármat kitölti az az emelkedettség és átszellemültség, amelyet – ismerve Beethoven transzcendens gondolkodását és életművének más hasonló intonációit – bízvást nevezhetünk imahangnak. Itt a komolyság azonban mentes minden konfliktustól, ezek a humánum sarastrói megnyilatkozásai.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
