Minden idők angyalai

  • - m.l.t. -
  • 2022. június 21.

Zene

34 év után ismét Budapesten a Crime & the City Solution.

Wim Wenders jól ismerte a nyolcvanas évek német zenei színterét, de a Berlin felett az ég című filmjéhez két (Nyugat-Európába települt) ausztrál zenekart választott: a Nick Cave & the Bad Seedst és a Simon Bonney vezette Crime & the City Solutiont. Ők voltak a legreménytelenebbül angyaliak , és talán ezért is, ők voltak a kedvencei.

A két zenekar közül a Crime... jutott el először Magyarországra, 1988 őszén lépett fel a Lyukban. Már nem abban a (Londonhoz kötődő) felállásban, amit a filmben láthattunk (a Birthday Partyból kivált) Rowland S. Howarddal, hanem Berlinben újjáalakulva: Bonney mellett a felesége, Bronwyn Adams, továbbá Alexander Hacke, Chrislo Haas, Thomas Stern és a hűséges Mick Harvey, aki egyszersmind Nick Cave támasza is volt.

Rowland gitárja nélkül persze kevésbé volt „pokoli” a hangütésük, de az az angyali fíling és a sötét ragyogás megmaradt.

Aztán három album után Berlinből is leléptek Bonney-ék, és továbbálltak az Újvilágba, melynek álmaival a 2012-es American Twilight albumon számoltak le, többek közt David Eugene Edwards (Woven Hand) társaságában. 

Ha az EP-ket és Bonney szólólemezeit nem számoljuk, hat korong képezi az 1976-ban alakult Crime & the City Solution életművét.

Ezek alkotják annak a turnénak a repertoárját, mellyel június 24-én érkezik a budapesti A38 hajóra a (Berlinbe visszatért és újra átszerveződött) zenekar.

Minden ok megvan arra, hogy a legtöbbet várjuk tőle. A szavamat adom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.