Ilyen volt a Red Hot Chili Peppers budapesti koncertje

Zene

John Frusciante, a zenekar legsikeresebb lemezeinek gitárosa most először játszott Magyarországon, és elhozta a várt varázslatot. Fotók és beszámoló a koncertről. 

Összességében a negyedik koncertjét adta Budapesten a Red Hot Chili Peppers június 15-én, de mivel a '96-os fellépésükkor épp Dave Navarro, 2016-ban pedig Josh Klinghoffer volt a zenekar gitárosa, a legsikeresebb lemezeiken (Blood Sugar Sex Magik, Californication, By the Way) játszó John Frusciante most mutatkozott be a magyar közönségnek.

Egy 2007-es lengyelországi koncerten már volt szerencsém látni az RHCP-t Frusciante-val, és az valószínűleg most már örökre a legjobb koncertélményem marad. Ezt a szintet a Puskás Aránában sem érte el a Red Hot, a Klinghoffer-éra koncertjeit viszont szerintem egyértelműen felülmúlta.

 
Fotó: Simonyi Balázs 

Josh Klinghoffer is remek gitáros persze, de Frusciante szólóira egyszerűen nem lehet nem odafigyelni, és az instrumentális/improvizációs részeknél is jobban működik az összhang közte és a ritmusszekció, a basszer Flea és a dobos Chad Smith között.

 
Flea
Fotó: Simonyi Balázs 

A tegnapi gitárszólók közül mindenképpen ki kell emelni a Dani California és a Scar Tissue végén hallottakat, ami pedig a jammeléseket illeti, mindjárt a koncertet nyitó intro varázslatos volt, ahogy a Californication vagy a Black Summer instrumentális felvezetése is.

 
Fókuszban John Frusciante 
Fotó: Simonyi Balázs 

Ezen a turnén először fordult elő, hogy nem a Can't Stoppal, hanem az Around the Worlddel indítottak, ami számomra mindig pozitív meglepetés. Később is a Californication album számai domináltak, két kevésbé közismert/ritkábban játszott darab, az I Like Dirt és a Right on Time is előkerült. 

 
Anthony Kiedis 
Fotó: Simonyi Balázs 

Frusciante visszatérése óta először szólt élőben a Don't Forget Me a By the Way-ről, így végre Magyarországon is láthattuk az ikonikus mozdulatsort, ahogy John a szám verzéje alatt csak a gitár nyakán játszik. 

 
Újra együtt 
Fotó: Simonyi Balázs 

Az új lemezről, az Unlimited Love-ról nálunk debütált az It's Only Natural. Ez az egyik kedvencem az albumról, és nem is okozott csalódást, bár itt és több másik új számnál is érezni lehetett, hogy némileg kísérleti stádiumban van az élő előadásuk, és úgy tűnt, Anthony Kiedis többször súgógépről olvassa a saját dalszövegeit.

Kivétel volt az Unlimited Love első kislemeze, a Black Summer, ami mostanra teljesen összeállt, és a magyar közönség is közel akkora lelkesedéssel fogadta, mint a régebbi slágereket.

 
Frusciante és Kiedis 
Fotó: Simonyi Balázs 

Frusciante mellett érdemes külön megemlékezni Chad Smith teljesítményéről, aki a korral mintha egyre csak jobb lenne. Ezen a koncerten minden egyes ütése a helyén volt, a Dani California felvezető dobszólójában és a These are the Waysben különösen nagyot játszott.

 
A 60-hoz közelítő frontember 
Fotó: Simonyi Balázs 

Némi kivetnivalót a hangosításban lehetett találni. Legalábbis ahol én álltam, ott az ének egy kicsit torzítva és túlhangosítva jött, és gyakran elnyomta a gitárt. 

 
Chad Smith 
Fotó: Simonyi Balázs 

Végül a bruttó másfél órás játékidőről. A Red Hot sosem adott kétórásnál hosszabb koncerteket, de a By the Way és a Stadium Arcadium turnékon 1:50-ig azért gyakran elmentek. Azóta sajnos kikopott a repertoárból, hogy Frusciante játsszon egy saját számot vagy (ahogy az gyakoribb volt) egy feldolgozást, és a koncerteket záró, egykoron akár tízpercesre nyúló outro jamek is rendre elmaradnak mostanában.

 
Ez volt az első koncert az új Puskásban 
Fotó: Simonyi Balázs 

A magyar közönség külön sajnálhatja, hogy bár felírták a setlistre, végül nem játszották el az Under the Bridge-et. Kettő helyett így csak egy szám volt a ráadásban, de a By the Way-t legalább a megszokott energikussággal rakták oda a koncert végére.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.