Ilyen volt a Red Hot Chili Peppers budapesti koncertje

Zene

John Frusciante, a zenekar legsikeresebb lemezeinek gitárosa most először játszott Magyarországon, és elhozta a várt varázslatot. Fotók és beszámoló a koncertről. 

Összességében a negyedik koncertjét adta Budapesten a Red Hot Chili Peppers június 15-én, de mivel a '96-os fellépésükkor épp Dave Navarro, 2016-ban pedig Josh Klinghoffer volt a zenekar gitárosa, a legsikeresebb lemezeiken (Blood Sugar Sex Magik, Californication, By the Way) játszó John Frusciante most mutatkozott be a magyar közönségnek.

Egy 2007-es lengyelországi koncerten már volt szerencsém látni az RHCP-t Frusciante-val, és az valószínűleg most már örökre a legjobb koncertélményem marad. Ezt a szintet a Puskás Aránában sem érte el a Red Hot, a Klinghoffer-éra koncertjeit viszont szerintem egyértelműen felülmúlta.

 
Fotó: Simonyi Balázs 

Josh Klinghoffer is remek gitáros persze, de Frusciante szólóira egyszerűen nem lehet nem odafigyelni, és az instrumentális/improvizációs részeknél is jobban működik az összhang közte és a ritmusszekció, a basszer Flea és a dobos Chad Smith között.

 
Flea
Fotó: Simonyi Balázs 

A tegnapi gitárszólók közül mindenképpen ki kell emelni a Dani California és a Scar Tissue végén hallottakat, ami pedig a jammeléseket illeti, mindjárt a koncertet nyitó intro varázslatos volt, ahogy a Californication vagy a Black Summer instrumentális felvezetése is.

 
Fókuszban John Frusciante 
Fotó: Simonyi Balázs 

Ezen a turnén először fordult elő, hogy nem a Can't Stoppal, hanem az Around the Worlddel indítottak, ami számomra mindig pozitív meglepetés. Később is a Californication album számai domináltak, két kevésbé közismert/ritkábban játszott darab, az I Like Dirt és a Right on Time is előkerült. 

 
Anthony Kiedis 
Fotó: Simonyi Balázs 

Frusciante visszatérése óta először szólt élőben a Don't Forget Me a By the Way-ről, így végre Magyarországon is láthattuk az ikonikus mozdulatsort, ahogy John a szám verzéje alatt csak a gitár nyakán játszik. 

 
Újra együtt 
Fotó: Simonyi Balázs 

Az új lemezről, az Unlimited Love-ról nálunk debütált az It's Only Natural. Ez az egyik kedvencem az albumról, és nem is okozott csalódást, bár itt és több másik új számnál is érezni lehetett, hogy némileg kísérleti stádiumban van az élő előadásuk, és úgy tűnt, Anthony Kiedis többször súgógépről olvassa a saját dalszövegeit.

Kivétel volt az Unlimited Love első kislemeze, a Black Summer, ami mostanra teljesen összeállt, és a magyar közönség is közel akkora lelkesedéssel fogadta, mint a régebbi slágereket.

 
Frusciante és Kiedis 
Fotó: Simonyi Balázs 

Frusciante mellett érdemes külön megemlékezni Chad Smith teljesítményéről, aki a korral mintha egyre csak jobb lenne. Ezen a koncerten minden egyes ütése a helyén volt, a Dani California felvezető dobszólójában és a These are the Waysben különösen nagyot játszott.

 
A 60-hoz közelítő frontember 
Fotó: Simonyi Balázs 

Némi kivetnivalót a hangosításban lehetett találni. Legalábbis ahol én álltam, ott az ének egy kicsit torzítva és túlhangosítva jött, és gyakran elnyomta a gitárt. 

 
Chad Smith 
Fotó: Simonyi Balázs 

Végül a bruttó másfél órás játékidőről. A Red Hot sosem adott kétórásnál hosszabb koncerteket, de a By the Way és a Stadium Arcadium turnékon 1:50-ig azért gyakran elmentek. Azóta sajnos kikopott a repertoárból, hogy Frusciante játsszon egy saját számot vagy (ahogy az gyakoribb volt) egy feldolgozást, és a koncerteket záró, egykoron akár tízpercesre nyúló outro jamek is rendre elmaradnak mostanában.

 
Ez volt az első koncert az új Puskásban 
Fotó: Simonyi Balázs 

A magyar közönség külön sajnálhatja, hogy bár felírták a setlistre, végül nem játszották el az Under the Bridge-et. Kettő helyett így csak egy szám volt a ráadásban, de a By the Way-t legalább a megszokott energikussággal rakták oda a koncert végére.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.