„Mindig mindent túlreagálok”

Lass Bea színész, énekes

A KoMa alapító tagjaként öt évig játszott a társulatban, de az évad végén kilépett, majd jelentkezett az X-Faktorba, ahol Keresztes Ildikó „tanítványaként” a negyedik élő show-ig jutott. A pályamódosítás okairól, a bulvársajtóról és az énekesi karrierről beszélgettünk vele.

magyarnarancs.hu: Az X-Faktor miatt léptél ki a KoMa társulatából?

Lass Bea: Nem, mindenképp eljöttem volna, ez ettől független volt. Egy ideje már másképp gondolkodtam, mint Zrinyi Gál Vince, a társulat vezetője, nem mindig értettem egyet vele. De a fő indok az volt, hogy úgy éreztem, színészileg ebben a közegben már nem tudok tovább fejlődni. A KoMa mindig nagyon szabad volt, csak mi döntöttük el, hogy miket játszunk, így elképesztően sok mindenben kipróbálhattam magam. Borzasztó gyorsan tudtam fejlődni, sokkal gyorsabban, mintha egy kőszínházban x évig bizonyos szerepkört játszottam volna, hogy utána jöhessen a következő. Általában hatan-heten voltunk a társulatban színészek; egy kőszínházban jobban eltolódik, hogy abból a mondjuk harminc emberből mennyi idő után találkoztál már mindenkivel a színpadon, és így többféle impulzus ér, mintha csak ennyien vagyunk. Ráadásul a társulat felével már az egyetem öt évében is együtt voltunk, szemrebbenésekből megértettük egymást. Ez elképesztően sokat ad, de egy idő után már egészségesebb, ha valaki kilép ebből, mielőtt elkedvetlenedik attól, hogy csak ugyanaz a motolla jár mindig. Nagyon nehéz döntés volt, hónapokig rágtam magam miatta. Ebben a társulatban – ahogy a többieknek is – az egész szívem, lelkem benne volt, nem is nagyon kívánkoztam utána más színházhoz. Azért próbálkoztam egy-kettőnél, de a szívem mélyén rettenetesen vágytam rá, hogy mindenki elutasítson. Örültem is, hogy így volt: úgy éreztem, hogy akkor ez most egy ideig meg tud maradni annak, ami volt, most pedig jöjjön a zene, és meglátjuk, mi lesz.

magyarnarancs.hu: Hogy jutott eszedbe, hogy jelentkezz az X-Faktorba?

Fotó: Németh Dániel

LB: Egyszer az egyik előadásunk, A 10. gén közben azon kaptam magam, hogy nagyon várom már, hogy mikor énekelhetek végre. Az éneklés és a zene mindig ugyanolyan fajsúlyos vágyként szerepelt az életemben, mint a színház, de elkerültek az ilyen helyzetek. Szerettem volna egy szituációt, amiben gyorsan fejlődhetek, de színészként az anyagi lehetőségeim nyilván nem tették lehetővé a heti háromszori énekórát. Úgyhogy jelentkeztem az X-Faktorba, hogy kiderüljön, egyáltalán van-e értelme ezzel foglalkoznom. Azon nagyon meglepődtem, hogy bekerültem az élő show-ba. Amiért jelentkeztem – hogy fejlődjek, tanuljak –, azt megkaptam. Szeretném tovább folytatni.

magyarnarancs.hu: Hogy szeretsz énekelni, azt értem, de miért tartod fontosnak, hogy kiépíts egy profi énekesi karriert?

LB: Egyrészt, mert ha az ember csinál valamit, azt csinálja rendesen. Másrészt, mert amikor lediplomáztunk, az osztályfőnököm, Máté Gábor azt mondta: abból megélni, hogy színészek vagyunk, nehéz dolog – pláne, ha alternatív színházra adjuk a fejünket –, gondolkozzunk el azon, hogy érdemes lenne egy másik szakmát is kitanulni. Ha pedig több lábon kell állni, akkor már válasszak valami olyat, amit ugyanannyira szeretek, mint a színházat.

magyarnarancs.hu: Ha nem lett volna tehetségkutató műsor, akkor is lett volna benned késztetés erre?

LB: Abszolút. Gondolkoztam azon, hogy jelentkezzek a jazz tanszakra, de az már fizetős másoddiploma lett volna. És még ha valamilyen ösztöndíjakból meg is oldottam volna, akkor is 35 éves lettem volna, mire kikerülök, és még akkor kellett volna elkezdeni felépíteni az életet.

magyarnarancs.hu: Vágytál a nagyobb ismertségre, hangosabb sikerre?

LB: Sok minden motivált, de az ismertség alul van a listán. Nyilván az, hogy most valamilyen szinten ismert lettem, segít abban, hogy legyen mindennap kenyér a polcon. A siker meg… Én teljesen máshogy szótárazok. Akkor érzem magam sikeresnek, ha büszke vagyok magamra, ha azt érzem, hogy fejlődtem valamiben, hogy átléptem egy árnyékot, hogy megoldottam valamit.

magyarnarancs.hu: A színháziak nem bíráltak, amiért épp egy kereskedelmi tévéműsort választottál?

LB: De, persze; sokan nem mondták a szemembe, de biztosan megvan a véleményük. Nem sértődöm meg ezen, de nekem nem az számított, hogy kereskedelmi csatorna vagy sem, csak énekelni akartam. És megmondom őszintén – nem azért, mert ezt kell mondanom, hanem mert tényleg így van –, korábban voltam mindenféle castingon, és szinte semmi nem sikerült. Aztán elmentem az X-Faktor meghallgatására, órákig álltam sorba a tűző napon, és elsőre bejutottam. Aztán végig azt éreztem, hogy tisztelik azt, ami vagyok – és ez százszor többet jelent nekem, mint hogy RTL Klub, TV2 vagy bármi más.

magyarnarancs.hu: Azt a szabadságigényt, ami a független színházban kialakul az emberben, nem nyomta el az X-Faktor grandiózus gépezete?

LB: A legelső válogatások alkalmával azt mondtam magamnak, hogy ezt csak őszintén lehet csinálni. Úgyhogy kitárulkoztam: és a mentorok szerették, amit képviselek, nem szóltak bele, sőt örültek, hogy van valaki, akinek már kialakult a gondolkodásmódja a színpadról vagy bármiről. Nem akarták ezt szétrombolni. És bár színésznő vagyok, ha bármi más szerepbe kellett volna bújnom, az nem mutatott volna jól.

magyarnarancs.hu: Miért jobb énekesnek lenni, mint színésznek?

LB: Nem állítom, hogy az egyik jobb, mint a másik. Most azért tudok szenvedélyesebben menni errefelé, mert újra beülhettem az iskolapadba; volt valami, ami megfiatalított – még ha 30 évesen biztos vicces is ilyet mondani. És mert olyan régen vágytam az éneklésre, hogy már előugrott abból a szekrényből, ahová az agyamban elzártam valamikor.

magyarnarancs: Elég heves volt a viszonyod a bulvárlapokkal.

LB: Egy dolog zavart nagyon: hogy azzal a mondattal szedték elő a Végtelen percek című rövidfilmet, hogy „Így szexel Lass Bea”. Nem az zavart, hogy kiderült, hogy csináltam ezt a filmet, hiszen nem pornóról van szó. Az háborított fel, hogy ezzel a mondattal azt állították: noha a műsorban folyamatosan ezt ismételgették, ilyenkor nem vagyok színész. Hiába egy filmben van a szeretkezős jelenet, én itt nem színész, hanem Lass Bea vagyok – az összes színészre nézve sértő ez a mondat. Egy „rokonszenves” riporter egy hónapja megkérdezte tőlem, hogy akarok-e olyan filmet is vállalni, amiben ruhában vagyok. Iszonyú pipa lettem: oké, nem forgattam olyan sok filmet, de akkor is ez az egy, amiben levetkőztem. Hiába tudtam, hogy ez az egész arra ment, hogy megint felháborodjak, és ebből legyen egy cikk, egyszerűen nem tudtam feltenni a maszkot és megoldani színésznőből. Amúgy is olyan alkat vagyok, aki mindent a szívére vesz, és valóban rosszulesett, hogy pornószínésznőnek állítottak be. De biztos, hogy túlreagáltam ezt a dolgot is – mindig mindent túlreagálok.

magyarnarancs.hu: Meglepő volt, hogy az egész X-Faktorban nem esett szó a KoMa Társulatról.

LB: Ez sajnos nem a televízión, hanem a társulaton múlt. A társulatvezető elzárkózott ettől, ő negatívan gondolkodott róla. Én inkább éreztem volna pozitív befektetésnek, ha bemutatják a KoMát, hiszen mindig probléma volt, hogy nincs reklám, és ez lendíthetett volna ezen. De nem értettünk egyet.

magyarnarancs.hu: És most merre tovább? Lemez, turné, arénakoncert?

LB: Nagyon szeretném, ha így lenne. A műsorban sokszor feszengtem, mert folyton azt emlegették, hogy színésznő vagyok, de igazából ez szuper jó: így rengeteg ötletem van, hogy mennyi mindent lehet egy koncerten csinálni, hogyan lehet kicsit interaktívabbá tenni. A legprofibbak látványvilága is vonz; nem kell tüzet hányni és petárdákat durrogtatni ahhoz, hogy valami látványos legyen. Ha valamit, hát ezt igazán megtanultam a független színházban: szinte nulla forintból, kreativitással bármit el lehet érni.