Mint néger lány a sötétben - TNT Jackson: Across The Tower (lemez)

  • - minek -
  • 2007. október 11.

Zene

A TNT Jackson története maga a rejtélyekbe ágyazott bohóctréfa: hivatalos életrajza szinte havonta változik, a verziókban csupán annyi a közös, hogy valószínűleg mindegyik blődli.

A TNT Jackson története maga a rejtélyekbe ágyazott bohóctréfa: hivatalos életrajza szinte havonta változik, a verziókban csupán annyi a közös, hogy valószínűleg mindegyik blődli. A három rejtélyes identitású (vélelmezhetően osztrák) fiatal ezek szerint balul sikerült észtországi kirándulás, esetleg egy jelentősebb zenei fesztivál alkalmával talált egymásra, s döntötte el, hogy erőit egyesítve vág bele a közös zeneipari munkálkodásba. Csupán annyi a biztos, hogy nevüket egy klasszikus 1975-ös blaxploitation-filmből merítették: az érdemdús alkotás leghíresebb jelenete - s a szemüket a youtube-on hizlalók egyik kedvence - az úgynevezett Naked Fight Scene, amelyben a sikeresen levetkőztetett afroamerikai karatelány (a címszerepben Jeannie Bell explaymate) előbb a villanyt, majd ferde szemű és hajlamú támadóit csapja le. Ha ezek után azt képzelné a kedves olvasó, hogy a TNT Jackson munkássága valamiféle tisztelgés volna a hetvenes-nyolcvanas évek trashkultúrája felé, akkor ugyan volna némi igazsága, de még korántsem jutna el a produkció lényegéhez. A kultúrlabanc alkotók zenei inspirációi között éppúgy megtalálhatjuk az említett periódus new wave, sőt funk előadóit (utóbbira lásd pl. az I Dreamed Of Chaka Khan című szerzeményt), mint napjaink elektronikus zenekészítőit. Első, 2005-ös albumuk (Lovers) afféle sötét és kemény elektropopot tartalmazott, a jól megcsinált, atmoszferikus és zömében táncra termett számok az évtized elejének electroclash-hullámába illeszkedtek.

Az új lemez mintegy méltó folytatása a korábbi munkáknak, sőt mintha oldottabb és lazább is lenne azoknál: a muzsikus osztrákok ötleteiket továbbra is igyekeznek kvázi klasszikus dalformába önteni, amit azután alaposan meghempergetnek jó kis hangmintákban, szintifutamokban, dob- és basszustémákban. Meglehet, az ötletek jó része talán ismerős a populáris zeneirodalom közeli és távoli múltjából, de a művi úton létrehozott hibrid életképesnek bizonyult, mi több, helyenként kifejezetten élvezetesre sikerült. A hangszerelési/zenei leleményeknek köszönhetően pedig sikerül elkerülni az efféle elektro/pop lemezek végzetét, s a produkció nem válik az album közepén monotonná. Legfeljebb a vokált találhatjuk egy kissé egysíkúnak - ekkor viszont bevetik az Art Brut-frontember Eddie Argost, aki egy röpke szerzemény erejéig (Pushit) számol be a Salt `n' Pepa iránti el nem múló érzelmeiről. Rockos lüktetés és technoid prüntyögés, elidegenítő elektronikus effektek és finom szintiszőnyegek, nyolcvanas évekbéli elektrofunk és kortárs elektrohouse fonódnak egybe, és mind-mind egy közös képzeletbéli diszkó felé lökik a hallgatót. Bugizni jó - gondolja az ellazult befogadó, és csavar egyet a hangerőgombon.

Fabrique/Deep Distribution 2007

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.