Mint néger lány a sötétben - TNT Jackson: Across The Tower (lemez)

  • - minek -
  • 2007. október 11.

Zene

A TNT Jackson története maga a rejtélyekbe ágyazott bohóctréfa: hivatalos életrajza szinte havonta változik, a verziókban csupán annyi a közös, hogy valószínűleg mindegyik blődli.

A TNT Jackson története maga a rejtélyekbe ágyazott bohóctréfa: hivatalos életrajza szinte havonta változik, a verziókban csupán annyi a közös, hogy valószínűleg mindegyik blődli. A három rejtélyes identitású (vélelmezhetően osztrák) fiatal ezek szerint balul sikerült észtországi kirándulás, esetleg egy jelentősebb zenei fesztivál alkalmával talált egymásra, s döntötte el, hogy erőit egyesítve vág bele a közös zeneipari munkálkodásba. Csupán annyi a biztos, hogy nevüket egy klasszikus 1975-ös blaxploitation-filmből merítették: az érdemdús alkotás leghíresebb jelenete - s a szemüket a youtube-on hizlalók egyik kedvence - az úgynevezett Naked Fight Scene, amelyben a sikeresen levetkőztetett afroamerikai karatelány (a címszerepben Jeannie Bell explaymate) előbb a villanyt, majd ferde szemű és hajlamú támadóit csapja le. Ha ezek után azt képzelné a kedves olvasó, hogy a TNT Jackson munkássága valamiféle tisztelgés volna a hetvenes-nyolcvanas évek trashkultúrája felé, akkor ugyan volna némi igazsága, de még korántsem jutna el a produkció lényegéhez. A kultúrlabanc alkotók zenei inspirációi között éppúgy megtalálhatjuk az említett periódus new wave, sőt funk előadóit (utóbbira lásd pl. az I Dreamed Of Chaka Khan című szerzeményt), mint napjaink elektronikus zenekészítőit. Első, 2005-ös albumuk (Lovers) afféle sötét és kemény elektropopot tartalmazott, a jól megcsinált, atmoszferikus és zömében táncra termett számok az évtized elejének electroclash-hullámába illeszkedtek.

Az új lemez mintegy méltó folytatása a korábbi munkáknak, sőt mintha oldottabb és lazább is lenne azoknál: a muzsikus osztrákok ötleteiket továbbra is igyekeznek kvázi klasszikus dalformába önteni, amit azután alaposan meghempergetnek jó kis hangmintákban, szintifutamokban, dob- és basszustémákban. Meglehet, az ötletek jó része talán ismerős a populáris zeneirodalom közeli és távoli múltjából, de a művi úton létrehozott hibrid életképesnek bizonyult, mi több, helyenként kifejezetten élvezetesre sikerült. A hangszerelési/zenei leleményeknek köszönhetően pedig sikerül elkerülni az efféle elektro/pop lemezek végzetét, s a produkció nem válik az album közepén monotonná. Legfeljebb a vokált találhatjuk egy kissé egysíkúnak - ekkor viszont bevetik az Art Brut-frontember Eddie Argost, aki egy röpke szerzemény erejéig (Pushit) számol be a Salt `n' Pepa iránti el nem múló érzelmeiről. Rockos lüktetés és technoid prüntyögés, elidegenítő elektronikus effektek és finom szintiszőnyegek, nyolcvanas évekbéli elektrofunk és kortárs elektrohouse fonódnak egybe, és mind-mind egy közös képzeletbéli diszkó felé lökik a hallgatót. Bugizni jó - gondolja az ellazult befogadó, és csavar egyet a hangerőgombon.

Fabrique/Deep Distribution 2007

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.