Ha Jean-Joseph Cassanea de Mondonville nem is lesz egy csapásra olyan híres ma itthon, mint amilyen életében a 18. századi francia királyi udvarában volt, négy motettájának őszi és első operájának, az Isbének mostani bemutatásával Vashegyi György és a vele együttműködő Versailles-i Barokk Zenei Központ sokat tett azért, hogy megjegyezzük a nevét, és utánanézzünk egyéb műveinek. Mely műveket, nem meglepő módon, elsősorban a francia régizene-együttesek vették lemezre. Mondonville virtuóz hegedűművész is volt, de hegedűre írt darabjai mellett elsősorban úgynevezett nagy motettáit és operáit játsszák.
Utóbbiak közül a „hősi pásztorjáték”, az Isbé volt az első, de az saját korában sajnos mindjárt meg is bukott. Ennek okait a műsorfüzet viszonylag nagy terjedelemben találgatja, de hát egy bukásnak ezernyi oka lehet, s ez ilyen távolságból már mindegy is. A Müpa koncerttermét – elsősorban Vashegyi több évtizedes munkájának köszönhetően – tisztességesen megtöltő régizene-közönség kedvét szegni azonban ezzel nem lehetett, s a közel négyórányi előadást lelkesen ünnepelték. Nem is csoda, hiszen Vashegyi a korszak zenéjében járatos énekesek első vonalából tud szólistákat hozni – elsősorban Santon-Jeffery, Van Mechelen, Dolié és Watson tetszett –, akik koncertszerű előadásban is átélik-eljátsszák a szerepüket, igyekezve fenntartani a drámából egyébként nem nagyon áradó feszültséget. Amit a kor szokásának megfelelően folyton megszakítanak a karakteres air-ek, amelyek a zenekarnak is alkalmat nyújtanak a zavartalan csillogásra.
A Purcell-kórus most sem adta alább a szokásos kiváló színvonalnál. Az Isbé olyannyira nem tartozott a kedvelt, sőt a játszott operák közé, hogy a budapesti előadás újkori világpremier, mint ahogy az őszi motettakoncert némelyik száma is. Mindkét előadásból lemezfelvétel készült.
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 6.
