Lemez

Most, 49 év után

The Sonics: This Is The Sonics

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2015. május 17.

Zene

Ha egy hetven feletti fehér férfi vérfagyasztó tigrisüvöltéssel adja tudtunkra, hogy igazán semmi, de semmi szüksége orvosra, miközben hasonló korú kollégái mindezt szélvészgyors garázspunkkal és gyomorban bugyborékoló szaxofonnal hangsúlyozzák, akkor jó eséllyel érdemes hinni neki.

Az egyik legdögösebb hatvanas évekbeli Ray Charles-szám feldolgozásával, az I Don’t Need No Doctorral indul a Sonics új lemeze, és a rákövetkező bő félóra egyrészt alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt, amit eddig a hetven év feletti fehér férfiak fiziológiájáról tudtunk vagy tudni véltünk, másrészt pedig annyira pompás szórakozást nyújt, hogy az ember hajlamos azt gondolni, hogy egy fuzzpedál és egy jól megválasztott bőrkabát talán még Mikola Istvánból, Harrach Péterből vagy bármely tetszőlegesen kiválasztott sótlan tatából is képes lenne szórakoztató figurát faragni.

Igaz, a Sonicsnak azért van jó ötven­évnyi előnye. Erről a Seattle környéki zenekarról mindig kötelező elmondani, hogy a garázsrock, a protopunk és a punk előtt is garázsrockot, protopunkot és punkot játszott, és ez tulajdonképpen igaz is. Már az eredetileg 1964-ben megjelent The Witch című kislemez is olyan szélsebes, kaotikus, zajos és fenyegető, hogy az akár már korszakalkotónak is nevezhető, a hasonló modorban íródott saját szerzemények és feldolgozások a Psychótól a Have Love, Will Travelig pedig ­világosan megmutatják, milyen sokat is köszönhettek a klasszikus amerikai punk, a grunge és az új garázsrockhullám jelesei a zenekarnak. Ennélfogva aztán az eredeti felállással csak pár évig működő Sonics az elmúlt évtizedekben többször is divatos hivatkozási ponttá vált, most pedig, amikor már minden divatos, és tényleg mindent szabad, pontosan negyvenkilenc (!) évvel az utolsó kanonizált Sonics-album után lett egy új lemez is, ami olyan nyers, vad, elsöprő, vicces és ­autentikus, hogy az egész egyszerűen ámulatba ejtő.

A megszólalás (itt említsük meg Jim Diamond veterán detroiti garázspunkproducer nevét) tökéletesen reprodukálja azt a bizonyos, leginkább egy kriptába zárt Little Richardot idéző klasszikus, primitív és brutális Sonics-élményt, Garry Roslie pont olyan fékezhetetlen erővel ordít, mint fél évszázada, a szaxofon meg néha durvábban riffel és gyomroz, mint a gitár meg a tényleg mániákusan ütött dob együttvéve. A Sonics nagy szerencséje, hogy soha nem akart többet, mint jó nagy, de tényleg rohadt nagy zajt csinálni – ezt pedig, úgy fest, vénemberként ugyanúgy lehet, mint húszévesen.

Revox, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”