Ám amilyen pofonegyszerű az ötlet, annyira kényes a kivitelezés dolga, hiszen a jelenkor ezeregy banalitásának előhordása (a betelefonálós műsoroktól egészen Fluor Tomi két kicsi legójáig) közelíthet, de épp így távolíthat is az élménytől - nézői vérmérséklettől függően. A közönség ezúttal vette és tetszésével vissza is igazolta a légyszi-köszike-trendi- seggrázás-tetkó nyelvi regiszterébe kormányzott átköltést, a hiphop kézmozdulatokkal és táncparódiával is dúsított koreográfiát, s egyáltalán a szerelmi és féltékenységi műbalhé maivá frissítését. Némi ötletszortírozás mindazonáltal elkélt volna, s nem is csupán a finy-nyásabb ízlésűek megnyerése érdekében, de éppenséggel a reménybeli gimnazista korú publikumra gondolva. Mert úgy lehet, ha van a mai tizenévesektől messzire eső zenei világ, hát akkor az előadásba csempészett countryzene bizonyosan az, s nyugodt lélekkel az sem állítható, hogy a bábfigurák művészi közbeiktatásával bonyolított prózai dialógusok tartósan kiállnák a kamaszos röhej próbáját. Néhány zenei megoldás azonban korosztálytól függetlenül üdvözlést érdemelt: mint például a szerelmesét elhagyó, majd hozzá visszakívánkozó Bastien áriácskájának végére odatoldott Nessun dorma-allúzió, amely egyetlen pillanat alatt idézte elénk és fricskázta meg a tenorslágerek modoros megszólaltatásának operai közhelyét. S ha vokális teljesítményekben szolidnak is bizonyult a produkció, hát a bariton Mikecz Kornél és a bábfelelős Tárnok Marica játékmesteri ténykedése okvetlenül jól szolgálta a mulatságunkat.
Fesztiválszínház, február 26.
