Musical - A pőre való - Duncan Sheik-Steven Sater: Tavaszébredés

Zene

Karcos jó híre megelőzte a 2006-os premier óta immár világhódításra indult musical hazai bemutatóját, s a jelek szerint méltán, hisz' a Pesten ugyancsak "off-Broadway", a nyitható tetőzetére Nyugati Teátrumként is váltig büszke néhai Szikra moziban elővezetett zenés darab valóban figyelemreméltónak bizonyult. Franz Wedekind közel százhúsz esztendős műve, amely máig őrzi botránkoztató időszerűségét, s úgy tetszik, népszerűbb, mint valaha, a musical-változatban is megmaradt nyugtalanító, a kegyetlenségig őszinte történetnek: a nemi ösztönök ifjonti zsendüléséről és zendüléséről, a fölnőtterőszakról, a hazugság és az álszemérem pusztító uralmáról. Mindehhez Steven Slater markáns és jelen idejű (Kerényi Miklós Gábor és Somogyi Szilárd által az illemtelenségig szellemesen magyarított) dalszövegekkel, míg Duncan Sheik mindvégig roppant lendületes, noha csak két szám erejéig emlékezetes rockzenével járult hozzá. László Ferenc

Karcos jó híre megelőzte a 2006-os premier óta immár világhódításra indult musical hazai bemutatóját, s a jelek szerint méltán, hisz' a Pesten ugyancsak "off-Broadway", a nyitható tetőzetére Nyugati Teátrumként is váltig büszke néhai Szikra moziban elővezetett zenés darab valóban figyelemreméltónak bizonyult. Franz Wedekind közel százhúsz esztendős műve, amely máig őrzi botránkoztató időszerűségét, s úgy tetszik, népszerűbb, mint valaha, a musical-változatban is megmaradt nyugtalanító, a kegyetlenségig őszinte történetnek: a nemi ösztönök ifjonti zsendüléséről és zendüléséről, a fölnőtterőszakról, a hazugság és az álszemérem pusztító uralmáról. Mindehhez Steven Slater markáns és jelen idejű (Kerényi Miklós Gábor és Somogyi Szilárd által az illemtelenségig szellemesen magyarított) dalszövegekkel, míg Duncan Sheik mindvégig roppant lendületes, noha csak két szám erejéig emlékezetes rockzenével járult hozzá.

Az Operettszínház kihelyezett bemutatójának néhány jelenete, így különösképpen a kamaszdüh tombolását énekszóval és Tihanyi Ákos remek koreográfiájával érzékeltető nagy együttes, a "Baszott a világ" (az angol eredetiben Totally Fucked) rá is talál arra a nem kimondottan szubtilis, ámde annál kifejezőbb tónusra, amely képes a történet jelenvalóságának érzését felébreszteni a közönségben. A téma tehát az elevenünkbe vág, s az előadói szándék olykor rá is talál a megfelelő eszközökre, ám az előadás egésze mégis roppant felemás benyomást kelt. A kritikusban ugyan nem ágaskodik semmi, nem kell pirulva lesütnie a szemét, csak épp a rendezés serdületlenségét, helyenkénti zavaró mutálását kényszerül nyugtázni. A Somogyi Szilárd rendezte előadás ugyanis, túl a fölös bőséggel, szinte szünet nélkül hömpölyögtetett szárazjég alkalmazásán, a gyerekkort idéző játékkockák variábilis díszletelemekké minősítésén (díszlet és jelmez: Bartha Andrea), s a némafilmes allúziókat ébresztő fény-árnyék játékokon, néha bizony elvéti a megcélzott színpadi hatást. Néhány üdítően groteszk, mondjuk a diákfiúk fájón lüktető nemi vágyát megelevenítő ötlet ugyanis nem feledteti a nézővel a tényt, hogy mindkét felvonásvég felettébb sutára sikeredett. Az első finálénak egy óvatoskodva lehúzott bugyi és egy szemérmesen alácsúsztatott nadrágkorc vetett véget, míg az előadást záró jelenet a félig-meddig lemeztelenített ifjúsági szereplőgárda kihátrálásával érte el lankadt csúcspontját. Igaz, ha a produkció rendelkezne valaminő függönnyel, e két finálé kevésbé tűnt volna kínosnak, ámde a probléma nem pusztán színpadtechnikai eredetű. Mert hát a színpadi meztelenségnek egész egyszerűen nincs értelme, s - ami tán még ennél is fontosabb - nincs hatása akkor, ha a privát vagy a rendezői szégyenlősség felülírja az erősnek szánt jelzést. Márpedig kendőzetlenül szólva épp ennek lehettünk szemtanúi, s ez nem azért bosszantó, mivel így fenéklátási végösszegünk nem gyarapodhatott a kívánatos mértékben, hanem mert a mikroportra és annak járulékos elemeire vetkező fiatalok akaratlanul is azt a prüdériát erősítik, amelynek a produkció színre hadat üzent. Ilyesformán aztán szinte hiábavaló a műfajhoz mérten merésznek számító, változatos szexualitás- és erőszaktevés-tematika, a beharangozó és az előadás jelentőségét érzékeltetni hivatott misszionárius póz túlontúl megerőltetőnek tetszik.

Mindazonáltal az előadás remélhetőleg érik még az elkövetkező hetekben, s hasonló bizakodással indokolt és méltányos viszonyulnunk a színészi alakításokhoz is. Egyelőre ugyanis a színre lépők többsége részint ösztönei, részint ifjúsági színjátszói eszköztárának fogságában sínylődik, s ez roppant ingadozóvá teszi a színvonalt. A fiú főszerepben (Melchior) Kossuth Gergő rokonszenves és kamaszos bájára okkal építő fiatalemberként lép elénk, s kisvártatva alighanem műkedvelő szemmeresztgetéseinek és grimaszainak is búcsút mond majd. Hangja ugyan sérülékenynek tűnt, ám vokális teljesítménye összességében megfelelt, akárcsak Viczina Dalmáé, aki a teherbe ejtett, majd az angyalcsinálás áldozatává váló Wendlát alakította, egyelőre kissé maníros játékkal. Az ismert színészparadoxon bizonyságaképp (vagyis a részeget nem a részeg színész tudja jól eljátszani; nem lenni kell valakinek, hanem annak kell látszani, és így tovább) valódi kamasznak nem a szereplőgárda valamely tinédzserkorú tagja bizonyult ez estén, hanem a szintén fiatal, de már jócskán serdült Kerényi Miklós Máté (Moritz). Öngyilkossági jelenetének kulisszahasogatásától eltekintve egyedül az általa megjelenített figura nem küzdött nyílt színi hitelválsággal. A fiatalok sorából a "rossz útra tért" Ilse megformálója, Baranyai Annamária, a diáktársát fiúszerelemre csábító Gulyás Balázs (Hanschen) és az eminens tanulót adó Kádár Szabolcs érdemel még említést. Az összes felnőtt szerepet játszó két színész, Bajcsay Mária és Szabó P. Szilveszter eltérő modorban ugyan, de egyaránt kellőképpen idegennek, érthetetlennek, s a fiatalokat megnyomorító hatalmúnak érződött. Riederauer Richárd irányításával az előadás zenei kivitelezése mindvégig élményszerűen nívós maradt.

Az Operettszínház bemutatója a Nyugati Teátrumban, február 7.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.