múzeum - MUSEUM BRANDHORST

  • - banza -
  • 2009. augusztus 20.

Zene

a neve a Münchenben májusban megnyílt új kiállítóháznak, de a Negyedik Pinakothek nevet is viselhetné, hiszen ott áll a másik három szomszédságában, és az építészek (Matthias Sauerbruch és Louisa Hutton) úgy tervezték, hogy bizonyos ablakaiból a már álló nagy múzeumokra lehessen kipillantani, összekötve mintegy a dicső múltat a posztmodern jelennel. Udo Brandhorst (aki feleségével, az időközben elhunyt Anette-tel a magángyűjteményét adta a múzeumhoz) kijelentette, hogy talán a legszebb kortárs múzeum a világon, és noha hazabeszélt, nemigen beszélt mellé.
a neve a Münchenben májusban megnyílt új kiállítóháznak, de a Negyedik Pinakothek nevet is viselhetné, hiszen ott áll a másik három szomszédságában, és az építészek (Matthias Sauerbruch és Louisa Hutton) úgy tervezték, hogy bizonyos ablakaiból a már álló nagy múzeumokra lehessen kipillantani, összekötve mintegy a dicsõ múltat a posztmodern jelennel. Udo Brandhorst (aki feleségével, az idõközben elhunyt Anette-tel a magángyûjteményét adta a múzeumhoz) kijelentette, hogy talán a legszebb kortárs múzeum a világon, és noha hazabeszélt, nemigen beszélt mellé. A 36 ezer vékonyka kis kerámialapból kirakott, több száz színárnyalatban pompázó homlokzat tényleg félelmetesen szép; az egész épület hajlik rá, hogy alkalomadtán gond nélkül a levegõbe emelkedhessen. "Funkció helyett fikció!", adta ki a jelszót Sauerbruch. A hatalmas, bensõségesen hideg terek tökéletesen alkalmasak arra, hogy egy kortárs gyûjteménynek teret adjanak: Andy Warhol 11 méteres, Utolsó vacsora címû mûve vagy Damien Hirst õrületesen változatos installációja teljes erejében képes itt kibontakozni.

Ám a gyûjtemény lelkét Cy Twombly mûvei alkotják; az elsõ emeleti nagytermet kimondottan a 2001-ben a Velencei Biennáléra alkotott Lepanto címû sorozatának alakították ki. A 12 nagyméretû vászon apropója az 1571-ben lezajlott eszelõs tengeri ütközet, amelyben legalább 50 ezer szerencsétlen vesztette életét, a keresztény (és mozlim) világ nagyobb dicsõségére. Twombly persze alig reflektált a történelemre vagy a tényekre, inkább egyfajta absztrakt-impresszionista tájképsorozatot festett az immár nyugodt, és a halottakról mit sem tudó tengerrõl, Monet kései vízirózsáinak méltó társát. Ekkor már nem meglepõ, hogy a következõ teremben a másik nagy Twombly-széria a Rózsák címet viseli. Kihagyhatatlan gyûjtemény.

München, Theresienstrasse 35. Nyitva hétfõ kivételével 10.00-18.00., csütörtökön 20.00-ig, belépõ 7 euró, vasárnap csak 1

*****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.