magyarnarancs.hu: En otra parte címmel nemrégiben jelent meg lemezed a világ legnagyobb presztízsű kortárs zenei kiadójánál, az ECM-nél. Hozzájuk bekerülni olyan, mint mondjuk a Carnegie Hallban fellépni?
Boros Zsófia: Valóban. Akkora volt és akkora még most is az örömöm, hogy mosolyráncok keletkeztek az arcomon.
| ||
magyarnarancs.hu: Hogyan kerültél az ECM-hez?
BZS: Az álmokat követtem. Amióta az eszemet tudom, mindig az ECM kiadásai okozták számomra lemezek terén a legszebb és legkülönlegesebb zenei élményeket. Az az álom, vagy titkos kívánság, hogy egyszer én is ennek a zenei világnak a részese lehessek, régóta forrt bennem, de nem fogalmazódott meg, mígnem a szemem elé került Horatius gondolata, miszerint: „Az ideális nap nem létezik. Az ideális nap ma van, ha azzá tesszük.” Ez felbátorított, és írtam egy levelet egy műsorajánlattal, a borítékba tettem az előző szólólemezemet is, és elküldtem nekik. Egy hétre rá csörgött a telefon. Manfred Eicher, a kiadó vezetője volt a túloldalon. Ez két éve történt.
magyarnarancs.hu: Mennyiben más az ECM berkeiben lemezt készíteni, mint máshol?
BZS: Az ECM, illetve Manfred Eicher első számú prioritása a zene. Ez már önmagában nagy különlegesség ebben az elüzletiesedett világban. Luganóban történt a felvétel, és nagyon nagy élmény volt. Arra is figyeltek, hogy milyen fénybeállítás legyen a teremben, ahol játszom, hisz a hangulatot pont ezek a részletek adják meg. A zene és a hangulat megörökítése fontosabb, mint a „steril tökéletesség”. A lemezem nagy része vágatlan, így a darabok egységükben mutatkozhatnak meg.
magyarnarancs.hu: Az, hogy bekerültél, a lemezmegjelenés mellett jelent más kapcsolatot is a kiadóval?
BZS: Az ECM több mint egy kiadó. Münchenben a Haus der Kunstban például a nagy ECM-kiállítás keretében Manfred Eicher hangsúlyt fektetett rá, hogy megismerkedjünk a többi ECM-zenésszel, illetve más művészekkel, például fotósokkal. Azóta is figyelemmel kísérjük egymás munkáját, ami értékes és különleges eszmecseréket tesz lehetővé. Az ECM azóta már több koncertet is szervezett számomra.
magyarnarancs.hu: Leo Brouwer zenéje alkotja az En otra parte című lemez gerincét. Mikor ismerted meg a zenéjét, és milyen kapcsolat fűz hozzá?
BZS: A zenéjét már, mondhatni, kezdő gitárosként megismertem. Zeneiskolai anyagnak számítanak az etűdjei. De Egy novemberi nap című darabját talán tizenöt éves koromban hallottam először. A mű nem volt kiadva, így aztán egy felvétel után játszottam. Mivel nem voltak szabályok, amelyekhez tartanom kellett volna magam, szabadon játszogattam, formálgattam, alakítottam. Ez volt az a pillanat, illetve tapasztalat, ami rádöbbentett, hogy én egy amolyan rendezői szerepet szeretnék felvenni. A zeneszerző az író, a hangok a szereplők, én meg egy improvizáló rendező. Amint befejeztem a tanulmányaimat, igyekeztem ezt az irányt követni.
magyarnarancs.hu: Az argentin tangó világa sem áll távol tőled. A zene mellett a táncban is otthon vagy? Netán jártál Buenos Aires-beli klubokban is?
BZS: A tangó nagyon magával ragadó „világ”. A melankólia, a szenvedély, a szentimentalitás. Sajnos még nem volt szerencsém a bölcsőjében, Buenos Airesben járni, de lelki szemeim előtt már többször beutaztam.
magyarnarancs.hu: Pop- és rockkategóriában kik voltak hatással rád?
BZS: Hűha. Ez nagyon rég volt, és talán igaz se volt. A vad tinikorszakomat – Nirvana, Guns 'n Roses stb. – most inkább nem ecsetelném. De a Beatles mindig a kedvenceim közé tartozott.
magyarnarancs.hu: Bécsben élsz. Miért?
BZS: A zeneakadémiára ott jártam, mert annak idején nem volt koncertszak gitáron Budapesten. Ott ismerkedtem meg a férjemmel is, aki szintén zenész. Tehát a szerelem.
magyarnarancs.hu: A pénteki koncerten mit játszol?
BZS: Fogok játszani darabokat a mostani és az azt megelőző lemezemről, és két kiadatlan francia művet is. De többet nem szeretnék elárulni, talán csak annyit: napszemüveget fel, délre utazunk!
