Interjú

„Nem akarjuk túlhajtani”

Szabó László gitáros, dobos

  • Soós Tamás
  • 2018. november 4.

Zene

Egyik szupergruppját pihenőre küldte, a másikkal új lemezt ad ki. Szabó Lászlót a januárban búcsúkoncertet adó, progresszív rockos Grand Mexican Warlock pályafutásáról és az Apey-val alapított, grunge-os Trillion jövőjéről kérdeztük.

Magyar Narancs: Régóta érett a döntés, hogy feloszlassátok a Grand Mexican Warlockot, röviden GMW-t?

Szabó László: Az utóbbi időben annyira másfelé sodort mindenkit az élet, hogy találkozni is ritkán tudtunk, nemhogy próbálni vagy bármiről közösen gondolkodni. 
A dobosunk, Nagy Dávid belépett a Supernembe, a billentyűsünk, Hegyi Áron a kulcsi tanyáján tart állatokat, én meg Csongrádra költöztem a családdal. Kaptunk néhány fesztiválfelkérést a nyárra, de legtöbbjét nem tudtuk elvállalni, mert mindig volt valaki, aki nem ért rá, szóval kezdett komolytalanná válni az ügy. Nem akartuk megvárni, míg teljesen szétfolyunk, ezért úgy döntöttünk, pihentetjük a zenekart.

MN: Tavaly azt mondtátok, ma már nincs értelme feloszlani, mert úgyis minden zenekar összeáll két éven belül.

SZL: Nem is oszlottunk fel, csak tisztázni akartuk, hogy most szünetelünk. Egy tízéves zenekar életébe szerintem belefér egy hosszabb pihenő. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Ha rendezettebb lesz az életünk, elképzelhető, hogy újra összeállunk koncertezni, vagy akár dalokat írni.

MN: Zeneileg mennyire tudta kifutni magát a GMW? A 2010-es Aeons sokaknak volt a belépője a progresszív rock kissé modernizált világába, a hat évvel későbbi III viszont megosztotta a rajongókat.

SZL: Az Aeonst a hibáival együtt is a legjobb lemezünknek tartom, és az egyik legfontosabb mérföldkőnek az életemben. Lehetett volna szikárabb, mert kissé túlhangszereltük és túlművészkedtük, de ez a legkülönlegesebb lemezünk. Szerintem ebben sikerült létrehoznunk egy saját univerzumot, ami csak a GMW-re jellemző, és ennek köszönhetően tudtunk kiemelkedni az itthoni mezőnyből. A második lemez, a 2014-es Hell Sweet Hell is jól sikerült, de akkor tetőztek a zenekaron belüli feszültségek, amelyek a dobosunk, Somló Dani kiválásához vezettek, és ezt hallani is rajta. Az Aeonsra még én vittem az összes dalt, és megbeszéltük, hogy a többiek segítenek megvalósítani az ötleteimet. A Hell Sweet Hellnél szerettek volna jobban belefolyni a dalszerzésbe, amire én is nyitott voltam, de még nem tudtam eléggé lenyomni az egómat az egység érdekében. Nehéz lemezfelvétel volt és baromi sokáig tartott, rá­adásul a stúdió keverőpultjával is volt valami zűr, nem lehetett elmenteni a beállításokat, így minden számot újra és újra a nulláról kevertünk. Emiatt úgy szól a Hell Sweet Hell, mint egy válogatáslemez, amin különböző zenekarok felvételei jönnek egymás után. A III szerintem a legérettebb és legkönnyebben hallgatható lemezünk, amit játszani is a legkényelmesebb. Görcstől, feszültségtől mentes örömzene, amin gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni, és olyan zabolátlan kicsapongások sincsenek rajta, mint az első kettőn. Ezt a lemezt sajnos már nem tudtuk rendesen kipörgetni és megkoncerteztetni, mert addigra visszább esett a zenekar lendülete.

MN: Tavaly még nagyban dolgoztatok egy új lemezen. Mi lesz ennek a félkész anyagnak a sorsa?

SZL: Megy a kukába. Azt gondoltuk, vagány lenne a III után fél évvel kihozni egy meglepetéslemezt, de nem lett elég erős az anyag. Volt rajta egy-két szép pillanat, de még több resztli, amit a három albumról lehagytunk, és nagy okosan úgy gondoltuk, hogy negyedjére biztos jó lesz. Aztán kiderült, hogy nem. Valószínűleg nem égtünk azon a hőfokon, ami elengedhetetlen, hogy valami igazán jó dolog szülessen.

MN: Most, hogy pihen a GMW, aktívabb lesz a másik zenekarod, a Trillion?

SZL: Nem hiszem. Annyiszor eljátszottuk már, hogy meghajtjuk az aktuális zenekart, és üldözünk valami elképzelt célt, hogy a Trillionnal nem akarunk beleesni ebbe a hibába. Úgy tekintünk a zenekarra, mint egy kis ékszerdobozra, amire nagyon kell vigyázni. Szerencsére eljutunk az emberekhez így is, hogy nem törjük magunkat, évi 10-15 koncertet játszunk, és ezek oda is vannak téve.

MN: Pedig sok lehetőség van ebben a grunge-os rockzenében. Itthon nem játsszák sokan.

SZL: A Trillion megy előre a maga tempójában. 2011-ben alakultunk, de Apey pár koncert után kiköltözött Angliába, és amikor visszajött, annyira beindult a saját zenekara, az Apey & the Pea, hogy a Trilliont félretettük. Nem volt zenekari pénzünk, így az NKA-hoz pályáztunk, és harmadjára kaptunk egy kisebb támogatást, amiből fel tudtuk venni a Dreaming Blacket. A második lemez, a Like Water pedig csak úgy kigurult belőlünk az idén. Nem játszottuk rommá a dalokat, mielőtt stúdióba vonultunk, és ez a jó értelemben vett esetlegesség nagyon jól áll ennek az anyagnak.

MN: Nyugisabb lett ez a lemez. Két dalra azt is rá lehet fogni, hogy country.

SZL: Van az a rockzenészközhely, hogy az új lemezen a keményebb dalok még keményebbek, a lágyak még lágyabbak lettek, de ez most tényleg igaz. Szélsőséges hangulatok váltakoznak: az egyik dal country, a másik meg olyan, mint a Tales from the Hard Side a Biohazardtól. Ott van a grunge a zenénkben, amire Apey éneke még jobban ráerősít, de nem lehet ráhúzni egyetlen stílust a Trillionra. Biztos lesz, akinek furának tűnik majd ez a sok hangulati váltás, de szerintem ezzel a változatossággal együtt kerek a lemez.

MN: A Trillion mellett van még egy zenekarod, az Yzzo Galambos Dorinával és Szabó Áronnal, a Dope Calypso dobosával, de dobolsz a Jazzékielben is. Nem érzed úgy, hogy szétaprózod az energiáidat?

SZL: Néha igen, de egyikbe sem kell annyi energiát fektetni, hogy az megterhelő legyen. A Jazzékielt Hegyi Áron és Jakab Péter viszi, az Yzzóval pedig próbálni sem szoktunk. Van egy félkész lemezanyagunk, amihez Dorina a saját tempójában írja az éneket. Közben csinálunk egy instrumentális, filmzenés lemezanyagot is Áronnal és Ratkóczi Hubával, de egyébként pihentetem a dalírást. Úgy érzem, ami bennem volt, azt egyelőre kiadtam, és most jólesően ki vagyok ürülve.

A Trillion október 13-án tartja a Like Water lemezbemutató koncertjét az Akváriumban.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.