Magyar Narancs: Először a közhelyektől mentes szövegeidre figyeltem fel. Kik voltak a példaképeid?
Karádi Gergő: Tizenévesen sokat jártam a Zöld Pardonba olyan kultikus zenekarokra, mint a Heaven Street Seven, a Vad Fruttik, a Kispál, vagy a 30Y. Erre a magyar alternatív hagyományra csatlakoztam rá ösztönösen. Valójában nem nagyon tudtam, hogy miről szólnak a szövegeik, de betaláltak. Amikor elkezdtem zenélgetni, én is ezen a nyomon indultam el, bár eleinte reflexió nélkül jöttek a sorok egymás után. De idővel egyre fontosabb lett számomra a szöveg, tudatosabb lettem az írásban, az új lemeznél pedig eljutottam oda, hogy egyszerre tudtam belülről és külső szemlélőként is figyelni a szövegeket.
MN: Sokáig ülsz egy-egy szövegen?
KG: Nem könnyű elengednem őket… Esterházy Péternek van az a szállóigéje, hogy egy sor megírásához és kihúzásához ugyanazok az energiák szükségesek. Ez az, amit az előző albumnál még nem vettem figyelembe, talán emiatt is érettebb és összeszedettebb a mostani, az Amíg álmodik című lemez a 2017-es Kifutáshoz képest. Ráadásul annál a lemeznél sokkal jobban el volt engedve a kezem, producerrel sem dolgoztunk együtt. Ezúttal jóval több sort húztam ki.
MN: Mit gondolsz, a közönségnek is ennyire fontos a mondanivalód?
KG: Szerintem nem az a lényeg, hogy mindent értsenek. Ezt magamból kiindulva mondom, hiszen én sem értettem egy csomó szöveget tizenévesen, mégis volt bennük valami, amivel azonosulni tudtam. Vannak egyértelműbb és kevésbé egyértelmű dalaink az új lemezen is. A Vágáson az Istenek például a progresszívebb, elvontabb vonalhoz tartozik, míg az Érdekel üzenete jóval konkrétabb. Egyre több előadónál tapasztalom, hogy kompromisszumokat hoznak a népszerűség érdekében, bár az is igaz, hogy ma nem úgy működnek a dolgok, mint akár csak egy évtizeddel ezelőtt; akkor például még nem voltak pályázatok kezdő zenekarok számára. Ezeknek vannak előnyei is, én mégis örülök, hogy olyan időszakban kezdtünk, amikor minden sokkal spontánabb módon működött.
MN: Mennyiben változtatott a munkamódszeren, hogy az új lemeznél Egyedi Péter, az Óriás frontembere volt a produceretek?
KG: Peti fantasztikus ember, óriási zenei tudással. Nagyon sokat segített nekünk. Azt hiszem, minden zenekarnak szüksége lenne egy producerre, aki külső személyként rálát az anyagra. Korábban az volt a módszerünk, hogy elmentünk a stúdióba, felvettük a dalokat, ahogy akkor épp megszólaltak, és ha mind a négyünknek tetszett, ment is a lemezre. Igaz, hogy volt felvételvezetőnk, de ő nem nagyon szólt bele. Most azonban egy jóval keményebb felkészülési időszak előzte meg a stúdiózást: több demót, próbatermi felvételt készítettünk, s azokat Petivel együtt formáltuk tovább. Még az utolsó pillanatban is ugrottak ki dalok, nagyon izgalmas alkotói időszak volt. Szeretnénk máskor is együtt dolgozni vele.
MN: Egyetértesz azzal, hogy a 30Y különösen nagy hatással volt a zenétekre?
KG: Volt, amikor őket, máskor meg a Kispált emlegették velünk kapcsolatban. Azt kell ilyenkor tisztázni, hogy ez pozitívumként vagy negatívumként merül fel. Tény, hogy hatottak ránk, ráadásul jó barátaink is, de azzal nem tudok mit kezdeni, ha valaki koppintással vádol. Főleg, ha a hangszínemet hasonlítják össze Beck Zoliéval. Lehet, hogy valaki a túlzott hasonlóság miatt nem hallgat bennünket, mások viszont ezért kapcsolódnak ránk. Egyébként a stúdióban ez fel sem vetődött, sem Peti, sem más részéről.
MN: Egy ideig gitároztál az Üllői Úti Fuckban is. Hogyan indult ez a kapcsolat és miért lett vége?
KG: 2016-ban hívott el az akkori basszusgitárosuk, Kiszely Márkó, aki hozzám hasonlóan a Kőbányai Zenei Stúdióba járt, hogy szálljak be Vastag Gábor megüresedett helyére. Elkezdtünk koncertezni, szerettem is játszani a dalokat, de egy idő után úgy döntöttem, hogy inkább a saját zenekaromra koncentrálnék, ezért elbúcsúztam tőlük. Röviden ennyi a történet.
MN: Most nincs is más projekted?
KG: Ha megtalál egy-egy alkalmi dolog, annak örülök, de stabilan nem szeretnék semmit bevállalni mellé. Egyetlen kivétel van, a Linoleum nevű akusztikus formáció Szilágyi Gyula barátommal, aki egyébként történész. Közös dalokat írunk, időnként fel is lépünk, de nem túl gyakran. Más zenei projektben nem gondolkodom, igyekszem minden energiámat a Sorbonne-ra fordítani. Korábban előfordult, hogy öt formációban is játszottam egyszerre, nem volt jó. Egész héten próbáltam, nehezen lehetett a koncerteket összeegyeztetni… Ráadásul kritikákat írok egy online portálra, jórészt elhivatottságból, és gitárt is tanítok egy zeneiskolában.
MN: Milyennek látod a zenekarod jövőjét?
KG: Bízom benne, hogy van bennünk még néhány jó album és koncert. Középtávú tervünk egy videós EP, amely négy új dalt tartalmazna, egymáshoz szorosan kapcsolódó történeteket elmesélve. Egy még nem teljesen konceptuális, de már afelé tartó anyag van a fejünkben, tavasszal szeretnénk kiadni.
(A Sorbonne Sexual augusztus 13-án lép fel az A38 hajón)
