Interjú

„Nem írom le: fölveszem”

Ifj. Kurtág György zeneszerző, zenetudós

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2020. december 22.

Zene

Már kamaszként Halász Péterék előadásain zenélt, és ott volt a Spions együttes alakulásánál is. 1980 óta Franciaországban él, a zeneszerzés mellett elsősorban akusztikai kutatásokkal foglalkozik, és bizonyos szempontból nem tesz különbséget a Beatles és Stockhausen között.

 

Magyar Narancs: Egy olyan időszakban nőttél fel, amikor a rockzene fénykorát élte. Mennyire hatottak rád azok a zenék?

Ifj. Kurtág György: Teljes mértékben. Az első Beatles-lemezem a Twist and Shout volt, ’64-ben kaptam, tízéves voltam akkor. Később az Illés együttes hatott rám, aztán jött Jimi Hendrix, a Pink Floyd… Legutóbb a Rage Against The Machine. Egy időben rockzenész szerettem volna lenni, gitároztam is, de nem jött össze úgy igazán.

MN: Együttesed is volt?

KGY: Persze. Lengyelfi Miklóssal, aki később a KFT basszusgitárosa lett, hatodikos-hetedikes korunkban csináltunk egy zenekart. Ez hamar abbamaradt, de jóval később Miki úgy került a KFT-be, hogy én ajánlottam. Tudtam, hogy basszusgitárost keresnek, mert Erika, az akkori feleségem kottagrafikát tanult, ahogy Bornai Tibor is (a KFT billentyűse – a szerk.), aki kortárs műveket írt le, egyebek közt Kurtág-műveket.

MN: Apád mit szólt a könnyűzenei vonzalmadhoz?

KGY: Semmit. Bizonyos dolgokat nem igazán szeretett, de Hendrixet például szerette. Nem értett a rockhoz. Annyiban segített, hogy beíratott Szendrei-Karper Lászlóhoz klasszikus gitárra.

MN: Úgy tudom, már kamaszként az Új Zenei Stúdióba jártál, miközben Halász Péterék (neo)avantgárd előadásain is felléptél.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.