Interjú

„Nem akartam mindenhol jelen lenni”

Nemes András énekes, gitáros, dalszerző

Zene

Hét és fél év kihagyás után jelent meg a Pluto új lemeze, egyben a tragikusan fiatalon meghalt producer, Szabó Balázs Zalán utolsó munkája is. A zenekar frontembere mesélt kettejük barátságáról, a Bérczesi Róberttel közös, immár feloszlott Biorobotról, és arról is, hogy miért nem lett belőlük mainstream előadó.

 

Magyar Narancs: Miért maradt ki hét év az előző, Fedélzetre! cí­mű lemezetek megjelenése óta?

Nemes András: Több oka van annak, hogy így elhúzódott a folytatás. A Fedélzetre! után összeraktam a Biorobot-albumot is, egyfajta emléklemezjelleggel, mivel akkor már évek óta nem működött a zenekar, de meg akartam őrizni a dalokat az utókornak. Ez a CD meg is jelent még 2013-ban, de utána kissé megrekedtem. Negyven felett már nem éreztem megfelelési vágyat és bizonyítási kényszert. Úgy voltam vele, hogy majd akkor írok új lemezt, ha lesz mondanivalóm. 2016-ban meglepő módon újra összeállt a Biorobot, ezért a következő két évben ismét arra koncentráltam. Terveztünk lemezt, voltak nagyobb fellépéseink, de végül az egész bedőlt anélkül, hogy két dalon kívül bármit kiadtunk volna. Ezután ismét elkezdett foglalkoztatni a saját zeném, a Pluto, ráadásul összebarátkoztam Szabó Balázs Zalánnal, akivel kitaláltuk, hogy ő lesz a készülő album producere. Innentől rajta múlt a dolog: gyakran kellett várni rá, mégis lassan, de biztosan haladtunk. Végül azonban sajnos nem érhette meg a befejezést. (Szabó Balázs Zalánnal épp két évvel ezelőtti karácsonyi számunkban közöltünk interjút, lásd: „Néha óvatosan kell álmodni”, Magyar Narancs, 2018. de­cember 19.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.