Nem 3-szor 14 065 - Mozart-maraton (opera)

  • Molnár Szabolcs
  • 2006. április 6.

Zene

A Millenáris Teátrumban március 26-án délelőtt 11-től éjjel 12-ig játszották Kovalik Balázs rendezésében Mozart három, Lorenzo Da Ponte szövegkönyvére komponált operáját, a Figaro házasságát, a Cosi fan tuttét és a Don Giovannit. Arra teszek most kísérletet, hogy - bár lehetetlennek tűnik - értékelő, értelmező mozzanatok nélkül, pusztán tényszerűen leírjam az eseményt.

A Millenáris Teátrumban március 26-án délelőtt 11-től éjjel 12-ig játszották Kovalik Balázs rendezésében Mozart három, Lorenzo Da Ponte szövegkönyvére komponált operáját, a Figaro házasságát, a Cos“ fan tuttét és a Don Giovannit. Arra teszek most kísérletet, hogy - bár lehetetlennek tűnik - értékelő, értelmező mozzanatok nélkül, pusztán tényszerűen leírjam az eseményt. És mivel komolyan gondolom, hogy ezt a három rendezést külön-külön és együtt is színpadon kellene még tartani, a jövendő óhajtott előadásainak nézőjét megtisztelem azzal, hogy - amennyire csak lehetséges - eltekintek az operák poénjainak, gegjeinek ismertetésétől.

Árokparton

Az előadás még el sem kezdődött, de a helyszín kialakításának erőteljes gesztusa egyértelműen vetítette előre a produkció tétjét. A Millenáris Teátrum operajátszásra alkalmatlannak tűnő terét úgy alakította át Kovalik, hogy a zenekar egy körülbelül két és fél méter magas színpadra került, a hosszúkás játékteret levitte a talajszintre, a nézőtér kétoldalt helyezkedett el. Magyarul: megfordította a hagyományos operaházi struktúrát, az énekeseket levitte az árokba, a nézőket az árokpartra ültette, a zenekart feltette a színpadra. Hogy a talpáról a feje tetejére vagy éppen fordítva, talpra állította ezzel az operajátszást, az már értékelés kérdése, a várható produkciót mindenesetre elég egyértelműen a konvencionális operatér ellenpólusán helyezte el, s emitt nemigen szoktak operákat játszani. Nem egyszerűen erényt kovácsolt a szükségből, lehetőséget teremtett magának arra, hogy őszintén és esszenciálisan beszéljen a műfajról és nem mellesleg Mozartról. Meggyőződésem, hogy ez a fajta esszenciális és kendőzetlen beszéd a világ bármelyik operapályázatán, a finanszírozási sarokszámok nélkül is megállná a helyét.

A fiskális szemléletű bírálóbizottság figyelmét nem kerülhette el, hogy Kovalik egyetlen díszletben játszatta a három művet. A puritán látvány két elemből állt, egy nyers bejárati ajtóból (lakberendezési raktáráruházakból is beszerezhető az ilyesmi) és egy hatalmas faládából. Díszletelem még néhány szék a nézőtér első sorában, ahová a szereplők leülhetnek, s akár szóba is elegyedhetnek a szomszéddal. Az ajtó mindig ajtó, a láda pedig hol szekrény, hol velencei gondola, hol koporsó, hol asztal, hol nászágy. A ruhák (Benedek Mari) többsége is beszerezhető a kínai piacon, némi textilfesték segítségével válnak zseniális jelmezekké, azaz dramaturgiai funkcióval ellátott öltözékekké. A színek szimbolikájáról beszéljenek majd a flekk-arisztokraták, most elég legyen csak annyi, hogy a három darab egységesen tiszta vonalvezetésű összekapcsolódásának ez pusztán külsődleges eszköze volt. Az úgynevezett költségkímélő és a művészi minőséget szolgáló blokkszisztémát hasfalrengetően tette nevetségessé Kovalik azzal, hogy nem egy operát játszat egy héten keresztül, hanem egyetlen napon mindjárt hármat, úgy, hogy díszletépítő munkást még a Moszkva téren sem láttunk.

Nincs trilógia

Kovalik az előadás előtt szemérmesen hárította el a három opera összekapcsolásából adódó esztétizáló kérdéseket, mondván: nincs trilógiakoncepció, a sorrendben se keressünk semmi okosat, az egész egy triptichonnak látszó hármas kép, nincs rendezői koncepció, csak lelkes és tehetséges fiatalok műhely- és csapatmunkája. A csapatmunkát illetően nem is füllentett a rendező (akit mostantól csak abban az értelemben tessék fenegyereknek titulálni, ahogy fenegyerek Ponelle, Kupfer, Sellars vagy Chéreau), sikerült elérnie, hogy minden résztvevő tehetsége maximumán teljesítsen. Így valóságos tehetségdömpingnek lehettünk szem- és fültanúi. A három műre kiterjesztett rendezői koncepció hiányát viszont alaposan megcáfolta az előadás, világos volt, hogy a maratoni táv (42 195 méter) teljesítését nem három egyenlő hosszú rész lefutásaként éljük át. 13 óra elteltével - a célszalag átszakításának pillanatában - rockkoncertekre jellemző tombolás tört ki a nézőtéren, ahol - tévedés ne essék - zömében nem alkalmi operanézők, nem is csiklandozásra éhes fiatal leánykák és ifjak ültek, hanem többségükben az opera műfaj topérzékenységű fogyasztói. Például nyugdíjas korú német hölgyek és urak, akik a magyar nyelvű előadás dacára tökéletesen értették a játékot, vagy egy családanya, aki együtt énekelte az áriákat és recitatívókat (!) az énekesekkel. Ez a publikum tökéletesen tisztában volt a karmester, Oberfrank Péter zenei teljesítményével, világosan hallotta az énekesek közötti vokális különbségeket, s telve volt korábbi előadások emlékével. Nem tudom, hogy erre a hallgatóságra számított-e Kovalik, de tény, hogy olyan eleven színházi viszonyrendszer alakult ki a közönség és a színészek között, melyet csak a Shakespeare-korabeli színházi állapotokról, a hiperérzékeny és hiperintelligens nézőkről szóló rózsaszín (de ettől még nyilván igaz) elbeszélésekben olvashattunk.

Millenáris Teátrum, március 26.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.