Nem 3-szor 14 065 - Mozart-maraton (opera)

  • Molnár Szabolcs
  • 2006. április 6.

Zene

A Millenáris Teátrumban március 26-án délelőtt 11-től éjjel 12-ig játszották Kovalik Balázs rendezésében Mozart három, Lorenzo Da Ponte szövegkönyvére komponált operáját, a Figaro házasságát, a Cosi fan tuttét és a Don Giovannit. Arra teszek most kísérletet, hogy - bár lehetetlennek tűnik - értékelő, értelmező mozzanatok nélkül, pusztán tényszerűen leírjam az eseményt.

A Millenáris Teátrumban március 26-án délelőtt 11-től éjjel 12-ig játszották Kovalik Balázs rendezésében Mozart három, Lorenzo Da Ponte szövegkönyvére komponált operáját, a Figaro házasságát, a Cos“ fan tuttét és a Don Giovannit. Arra teszek most kísérletet, hogy - bár lehetetlennek tűnik - értékelő, értelmező mozzanatok nélkül, pusztán tényszerűen leírjam az eseményt. És mivel komolyan gondolom, hogy ezt a három rendezést külön-külön és együtt is színpadon kellene még tartani, a jövendő óhajtott előadásainak nézőjét megtisztelem azzal, hogy - amennyire csak lehetséges - eltekintek az operák poénjainak, gegjeinek ismertetésétől.

Árokparton

Az előadás még el sem kezdődött, de a helyszín kialakításának erőteljes gesztusa egyértelműen vetítette előre a produkció tétjét. A Millenáris Teátrum operajátszásra alkalmatlannak tűnő terét úgy alakította át Kovalik, hogy a zenekar egy körülbelül két és fél méter magas színpadra került, a hosszúkás játékteret levitte a talajszintre, a nézőtér kétoldalt helyezkedett el. Magyarul: megfordította a hagyományos operaházi struktúrát, az énekeseket levitte az árokba, a nézőket az árokpartra ültette, a zenekart feltette a színpadra. Hogy a talpáról a feje tetejére vagy éppen fordítva, talpra állította ezzel az operajátszást, az már értékelés kérdése, a várható produkciót mindenesetre elég egyértelműen a konvencionális operatér ellenpólusán helyezte el, s emitt nemigen szoktak operákat játszani. Nem egyszerűen erényt kovácsolt a szükségből, lehetőséget teremtett magának arra, hogy őszintén és esszenciálisan beszéljen a műfajról és nem mellesleg Mozartról. Meggyőződésem, hogy ez a fajta esszenciális és kendőzetlen beszéd a világ bármelyik operapályázatán, a finanszírozási sarokszámok nélkül is megállná a helyét.

A fiskális szemléletű bírálóbizottság figyelmét nem kerülhette el, hogy Kovalik egyetlen díszletben játszatta a három művet. A puritán látvány két elemből állt, egy nyers bejárati ajtóból (lakberendezési raktáráruházakból is beszerezhető az ilyesmi) és egy hatalmas faládából. Díszletelem még néhány szék a nézőtér első sorában, ahová a szereplők leülhetnek, s akár szóba is elegyedhetnek a szomszéddal. Az ajtó mindig ajtó, a láda pedig hol szekrény, hol velencei gondola, hol koporsó, hol asztal, hol nászágy. A ruhák (Benedek Mari) többsége is beszerezhető a kínai piacon, némi textilfesték segítségével válnak zseniális jelmezekké, azaz dramaturgiai funkcióval ellátott öltözékekké. A színek szimbolikájáról beszéljenek majd a flekk-arisztokraták, most elég legyen csak annyi, hogy a három darab egységesen tiszta vonalvezetésű összekapcsolódásának ez pusztán külsődleges eszköze volt. Az úgynevezett költségkímélő és a művészi minőséget szolgáló blokkszisztémát hasfalrengetően tette nevetségessé Kovalik azzal, hogy nem egy operát játszat egy héten keresztül, hanem egyetlen napon mindjárt hármat, úgy, hogy díszletépítő munkást még a Moszkva téren sem láttunk.

Nincs trilógia

Kovalik az előadás előtt szemérmesen hárította el a három opera összekapcsolásából adódó esztétizáló kérdéseket, mondván: nincs trilógiakoncepció, a sorrendben se keressünk semmi okosat, az egész egy triptichonnak látszó hármas kép, nincs rendezői koncepció, csak lelkes és tehetséges fiatalok műhely- és csapatmunkája. A csapatmunkát illetően nem is füllentett a rendező (akit mostantól csak abban az értelemben tessék fenegyereknek titulálni, ahogy fenegyerek Ponelle, Kupfer, Sellars vagy Chéreau), sikerült elérnie, hogy minden résztvevő tehetsége maximumán teljesítsen. Így valóságos tehetségdömpingnek lehettünk szem- és fültanúi. A három műre kiterjesztett rendezői koncepció hiányát viszont alaposan megcáfolta az előadás, világos volt, hogy a maratoni táv (42 195 méter) teljesítését nem három egyenlő hosszú rész lefutásaként éljük át. 13 óra elteltével - a célszalag átszakításának pillanatában - rockkoncertekre jellemző tombolás tört ki a nézőtéren, ahol - tévedés ne essék - zömében nem alkalmi operanézők, nem is csiklandozásra éhes fiatal leánykák és ifjak ültek, hanem többségükben az opera műfaj topérzékenységű fogyasztói. Például nyugdíjas korú német hölgyek és urak, akik a magyar nyelvű előadás dacára tökéletesen értették a játékot, vagy egy családanya, aki együtt énekelte az áriákat és recitatívókat (!) az énekesekkel. Ez a publikum tökéletesen tisztában volt a karmester, Oberfrank Péter zenei teljesítményével, világosan hallotta az énekesek közötti vokális különbségeket, s telve volt korábbi előadások emlékével. Nem tudom, hogy erre a hallgatóságra számított-e Kovalik, de tény, hogy olyan eleven színházi viszonyrendszer alakult ki a közönség és a színészek között, melyet csak a Shakespeare-korabeli színházi állapotokról, a hiperérzékeny és hiperintelligens nézőkről szóló rózsaszín (de ettől még nyilván igaz) elbeszélésekben olvashattunk.

Millenáris Teátrum, március 26.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.