Magyar Narancs: A legtöbb kritika két film hatását emlegeti - Francois Truffautól a Jules és Jimet, illetve Giuseppe Tornatore moziját, a Cinema Paradisót. Egyetért ezzel?
Davide Ferrario: Nem igazán. Amikor Hollandiában mutatták be a filmet, azt írták a kritikusok, hogy az Éjfél után az Amélie csodálatos élete találkozása a Cinema Paradisóval. Biztosan mindenki talál párhuzamokat más filmekkel, de nekem rendezõként ezek eszembe sem jutottak, fõként nem a Cinema Paradiso. Már csak azért sem, mert Giuseppe Tornatorénak meglehetõsen melodramatikus, retorikus a stílusa - nem azt mondom, hogy rosszabb vagy jobb, mint az enyém, de teljesen más. Ami az Amélie-t illeti, talán a narrátor szerepeltetése emlékezteti az embereket a filmre, a Jules és Jimre pedig a szerelmi háromszög miatt asszociálhatnak. Azt gondolom, redukálja az értelmezést az, aki csak a hasonlóságokat és nem az eredetiséget keresi egy mûben. Hiszen minden rendezõ ugyanazt csinálja, visszatérõ elemeket rakosgat egymás mellé, és megpróbál kihozni belõlük valami újat.
MN: Mi motiválta az Éjfél után megrendezésekor?
DF: Egy egyszerû kis filmet szerettem volna készíteni, melyhez helyszínként Torino szimbólumát és legmagasabb tornyát, a Mole Antonellianát választottam, ami valamikor zsinagógának készült, majd idõvel mozimúzeummá alakult át. A film elején a narrátor meg is említi, hogy néha beszédesebb egy helyszín, mint maga a történet. Miután eldöntöttem, hogy a film itt fog játszódni, lépésrõl lépésre haladtam, spontán alakultak a dolgok. Nem volt elõre megírt forgatókönyv, az Éjfél utánt napról napra készítettük. Olyan filmet akartam, amilyeneket régen készítettek, de tudomásul kellett vennem, hogy ma már az nem megy. Mi is digitális kamerát használtunk.
MN: A film középpontjában a szerelem áll - ám ez nem csupán a szereplõk egymás iránt érzett vonzalma, hanem a mozi és Torino iránti rajongás is.
DF: A mágikus Mole Antonellianában születik meg a szerelem, de Torino más részei, a külterületek is fontos szerephez jutnak a filmben. Nem mesélhetném el Martino, az éjjeliõr történetét a Mole Antonelliana nélkül, a Mole Antonelliana történetét pedig nem tudtam volna elmondani Torino története nélkül.
MN: Az egyik utolsó jelenetben Silvio Berlusconi egy óriási plakáton bukkan fel. Mi volt a célja a szerepeltetésével?
DF: Olaszországban mindenki tudja, hol állok politikailag, úgyhogy nem volt szükségem arra, hogy olyan filmet készítsek, amibõl ez kiderülhet. A Berlusconi-képnek persze van jelentése, de nem annyira a személy, mint inkább a hatalom vonatkozásában. Itáliában mindenki fél a bûnözéstõl - amikor a nézõ a film egyik fõszereplõjének, Angelónak, a piti autótolvajnak az arcát látja Berlusconié után a vásznon, tudja, hogy az igazság Angelónál van, Berlusconi pedig a hamisságot képviseli.
MN: Hogy látja a mozi befolyását napjainkban?
DF: A mozi nem tudja megváltoztatni a világot, jó példa erre Michael Moore filmje, a Fahrenheit 9/11, ami nem akadályozta meg az amerikaiakat abban, hogy George Busht újraválasszák. A filmek mégis részét képezik a mindenapjainknak - amit érzelmileg tanulhatunk belõlük, az segíthet élnünk. A mozi az élet része, de nem maga az élet.
Hungler Tímea
Éjfél után
Habkönnyû semmiség - egy kis szerelem, egy kis halál, egy kis politika, egy kis bûnözés, egy kis árulás, mindez azonban cseppet sem tragikusan tálalva, inkább amolyan kosztolányis értelemben, a "mily sekély a mélység" alapon.
Amellett, hogy egy szerelmi háromszög krónikája, reflexió a mozira, magára a történetmesélés mikéntjére - a narrátor, a közbeékelt dokumentum- és játékfilmrészletek (korabeli felvételek Torinóról, Buster Keaton, Lumiére-adalékok, a szereplõk által megidézett Jules és Jim-jelenet etc.) folyamatosan emlékeztetik a nézõt arra, hogy filmet lát, kitalált szereplõkkel, konstruált történettel.
Megrendülnünk éppen ezért nincs is nagyon min - mire azonosulnánk valakivel, lesújt ránk az újabb elidegenítõ effekt, így kicsit kívülállóként figyelhetjük, hogy hõseink hogyan dolgozzák fel rapid tempóban az érzelmi zûröket, de hát minek is tennék hosszabban, ha - mint arra a narrátor is többször utal - kitalált karakterek.
Martino, az éjjeliõr, Amanda, a pincérlány, Angelo - hétköznapiak, akik a napi unalmas rutinban próbálnak valamiféle színt találni. A legkönnyebb dolga az éjjeliõrnek van, a város mozimúzeumaként mûködõ toronyra felügyelve akkor lép át egy másik világba, amikor kedve támad. Amanda, a pincérlány a számoktól várja a megváltást, míg autótolvaj fiúja a könnyû kalandokban próbál enyhülést találni. Egy torinói éjszakán, éjfél után aztán sorsuk összegubancolódik, és ettõl fogva semmi sem olyan már, mint elõtte...
Ferrario mozijában minden mindenre rezonál - a szereplõk egymásra, a régi filmrész-letek magára a történetre, a múlt a jelenre, a narrátor pedig a szereplõk, a nézõk helyzetére. Az Éjfél után azt sugallja, hogy a világban minden mindennel összefügg, nem az esetlegesség, hanem a rend, a számok törvénye irányít bennünket.
Forgalmazza a Best Hollywood
